Wartburg 353 – „Vár állott, most kőhalom”

A 35 évig gyártott, ugyan kisebb-nagyobb módosításokon átesett 353 az elmúlt évtizedek alatt beleivódott a mindennapjainkba. Jellegzetes hangja, és irtózatos ajtócsapódása a mai napig kitörölhetetlen emlékként él mindenkiben, aki élete során legalább egyszer ült Wartburgban.

A púpos áramvonalas formája után bizony kissé puritánnak bizonyult a „kockavarnyú”, ám a hatvanas évek végéhez közeledve az aktuális autóforma-divatot is figyelő tervezőket ez a tény egyáltalán nem izgatta. Az újkarosszériás Wartburg 1966-ban jelent meg, akkor még 1000 néven. Az autó elnevezése utalt az egyliteres, kétütemű motorra, amely 45 lóerőt tudott. Bár ekkoriban műszaki oldalról már megvalósítható lett volna a négyütemű erőforrás, gazdasági megfontolásból mégis az elavultabb konstrukció került az új modellbe. A később már 353-nak nevezett típus 50 lóerős motort kapott, emellett létrehoztak egy Deluxe változatot is, amely a szocialista autóiparon belüli magasabb komfortot jelölte.

1975-ben mutatták be a 353w típust, ami ugyan külsőre szinte azonos volt elődjével, mégis számos dolgot módosítottak rajta. Futóművét és fékrendszerét is átalakították, ami csak jót tett a Wartburggal, hiszen – bár a KGST-autókhoz képest egész dinamikus volt – az úttartása és a fékek hatékonysága hagyott maga után némi kívánnivalót. De az autó belseje is átalakult, a műszerfal új kialakítást kapott, a biztonsági kormányoszlop, és a hátsó övek mellett 1978-tól már hátsó ablakfűtést is lehetett kérni a 353w-hez. Volt hátránya is az újításoknak, a króm dísztárcsákat és kilincseket ugyanis műanyagra cserélték, bár a Deluxe változatnál még elérhetőek maradtak. A kormányváltó mellett később a padlóváltós változat is megjelent, ám mivel a lényeget nem dolgozták át (csak a kapcsolás mikéntjén változtattak), ez a próbálkozás egy megbízhatatlan váltót eredményezett. A hibák ellenére mégis közkedvelt maradt a típus, ami nem is csoda, hiszen a 8-10 literes fogyasztással, 130 km/órás végsebességgel, tágas belső térrel és az 525 literes csomagtartóval kevés vetélytárs vehette fel a versenyt.

A nyolcvanas évek végén aztán ismét jelentős változások történtek, a berlini fal leomlása előtt egy évvel kiadták az 1.3-as, VW motoros Wartburgot, de hiábavalóak voltak a fejlesztési törekvések, mivel az autó ekkorra már menthetetlenül elavultnak számított. Mint majdnem minden KGST-márkának, a Wartburgnak is a rendszerváltás volt a halálos ítélete. Mivel a 353 új motorja az árcédulákat is átrajzolta, erősen lecsökkent a forgalom, ami a tönk szélére sodorta a Wartburgot. Az Opel megvette a gyárat, 1991 áprilisában pedig 152.000 négyütemű és 1.2 millió kétütemű 353-as legyártása után megszűntették a típust, és magát a márkát is.

Eisenachban 23 éve gördült le a gyártósorról az utolsó 353-as, mára ismét a település felett magasodó vár birtokolja egyedüliként a Wartburg nevet. Türingia egykor legnagyobb autómárkája az NDK összeomlása után elveszítette a harcot az árban és minőségben is jobb nyugati autókkal szemben. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az idő múlásával egyre kevesebb példány pöfög majd az utakon.

Bense Róbert