Nissan Sunny B11 Coupé – napos oldal
Ismételten rendhagyó teszttel jelentkezünk, melynek főhőse egy régóta dédelgetett, majd beteljesült álom fizikai kivetülése, valahol félúton a ritka lelet és az OT-rendszámos autó között. Hatalmas szerencse kellett ahhoz, hogy a hosszú évekig érlelt ábránd végül kilépjen a valóságba, ahhoz meg főleg, hogy gombokért lehessen valóra váltani.
Minden megszállottnak van egy sztorija arról, hogy honnan és mikor indult a vágyakozása, ezt a szálat fel is göngyölítettük a tulaj elmondásai alapján. Közel három évtizedet kell visszaugranunk az időben, egy Fejér megyei településig vezethetőek vissza az emlékek, ahol az állatorvosnak pontosan ilyen B11 Coupéja volt, mely után természetesen mindenki megfordult. Teltek-múltak az évek, jöttek csőstől a nyugati autók, a Sunny iránt érzett vonzalom azonban mit sem veszített erejéből. Jó néhány lehetőséget követően jött a kihagyhatatlan ziccer, egy évek óta garázsban álló, 1984-es évjáratú modell személyében. Hosszú ideje árulták, így hát sokat engedtek az árából, joggal lehetett várni néhány „szőnyeg alól” felbukkanó hibát, ám a szerelő csak ennyit mondott rá az átnézése után: „ez egy időkapszula!”
A nyolcvanas évek dereka előtt gyártott japán autók hazánkban ritkaságszámba mennek, a már eleve többéves késéssel hozzánk érkező szögletes – de bizonyos pontjait nézve még mai szemmel nézve is modernnek ható – csodák nagyobbik hányadát ugyanis kegyetlenül felzabálta a rozsda, használható darabjaik pedig szétkapva várták, hogy beépüljenek a még életben lévő társaikba. Jómagam egy 1983-as, Mazda 323 GT emlékeit őrizgetem, mely sajnos az előbb említett sorsra jutott, de pont ezért is az átlagnál sokkal nagyobb lelkesedés lesz úrrá rajtam, ha meglátok egy szépen fennmaradt japán járgányt ebből a rég letűnt korból. Ezt szorozzuk most meg kettővel, hiszen be is ülhettem, és ki is próbálhattam a képeken látható Sunny-t, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen kívülről is érdemes vetni rá néhány pillantást, mindezek előtt viszont néhány szót megérdemel a modell története is.
A B310-es elődszériához képest korszakválasztó volt az 1981-ben bemutatott (Európában ’82-től piacra dobott), már fronthajtásos B11-es generáció megjelenése, mely akkoriban a legmodernebb Nissanként volt beharangozva. Kellett is az újítás, hiszen a Nissan Sunny annak idején nagy versenyt futott a rivális Toyota Corollával. Számos karosszériaváltozatban megjelent, a kupé mellett ferdehátú, szedán, illetve kombi is gyarapította a típuscsaládot, mely a gyártás első két évében még Datsun márkanév alatt is futott. Immár ráfordulva tesztalanyunkra, a 4,13 méter hosszú, hatalmas üvegfelületekkel rendelkező, remek formavilágú négykerekű összes oldalsó díszlécét és egy kivétellel eredeti felnikupakjait is megőrizte, ez már önmagában is értékelendő dolognak számít!
Az meg főleg, hogy karcoknak, sérüléseknek nyoma sincs, a korrózió kezdeti formája pedig egyedül a bal első sárvédőelem ívénél, illetve a vezetőoldali ajtó szegleténél, és a lökhárító alatti illesztéseknél jelent meg, az összes lényegi elem, a tornyok, a küszöbök, az alváz egészen szürreális módon teljesen épek maradtak. Ne feledjük, egy 33 éves japán autóról beszélünk, gyanítom, hogy egész életében garázsban volt tartva. Kedvenc érdekességem a szinte teljes egészében egy üveglapból álló csomagtérajtó, mely amellett, hogy tökéletes kilátást garantál, még jól is mutat!
A beltérre már tényleg nem egyszerű szavakat találni, a rádió és a szőnyeg szett kivételével minden eredeti, és makulátlan! A „bundás” ajtóbelsők, az összes küszöbvédő műanyag, azok patentjai, a kárpitok, a műszerfali elemek, mind-mind úgy néznek ki, mintha csak most hozták volna ki a szalonból az autót. Nem is csoda, hiszen mindössze 83.000 kilométer került bele a hosszú évtizedek során, de így is egészen megdöbbentő, hogy a kormánykeréken még egy apró sérülés sem keletkezett, a váltószoknya pedig teljesen újnak tűnik, de az ülések is hibátlan állapotban maradtak fenn.
A műszerfal narancsszínű köregységei, és az alatta található visszajelzők minden lényeges információt mutatnak, lejjebb találjuk a hátsó ablaktörlő/fűtés billenőkapcsolóit. Az egész konzolra jellemző a katonás rend, a szögletesség harmonikus, mindennek megvan a helye! A fűtéspanel végtelenül egyszerű, egyben esztétikus is, alatta pedig ott a klasszikus zöld kvarcóra, amit a japán autókban a mai napig megtalálhatunk, ez egyébként elmondható a tankfedelet nyitó karról is, mely a vezetőülés balján található. A legkülönlegesebb azonban a kézifékkar mögötti, síneken végigfutó gombok, melyekkel a hátsó ablakokat nyithatjuk/szabályozhatjuk, zseniális megoldás! A helykínálat elöl bőséges, hátul is el lehet férni, itt tárolózsebek és ajtóbelsőbe bemélyedő tartók is járnak. A csomagtér magas peremű, benne az eredeti szőnyeggel, és minden egyes műanyag-ajtócskával, ide bizony tényleg csak utazótáskák kerülhettek.
A mindössze 880 kilogrammos Sunny lelke egy hibátlanul ketyegő, 1.5-ös, 69 lóerős benzinmotor, mely papíron 161 km/órás végsebességet biztosít az autónak. Ebből gyorsan kiderül, hogy nem egy villámparipáról van szó, a 0-100-as sprintet hozzávetőlegesen 13,5 másodperc alatt teljesíti. Ettől függetlenül lehet vele dinamikusan közlekedni, ráadásul nem is kér sokat, nagyjából 8,5 liter üzemanyaggal beéri vegyes használat esetén. Ami viszont talán még lényegesebb, hogy a kényelmes pedálkezelés, illetve a kormánymű pontossága alapján egy komfortos vezethetőségű, jól manőverezhető jármű képe rajzolódik ki.
Ezek mellé párosul a pontos ötgangos váltó, a tökéletes állapotú futómű, amely kifejezetten jó stabilitást szolgáltat. Valahol ezen tapasztalatok sűrűjében tettem fel a kérdést, hogy jó-jó, 83.000 kilométer, de mégis mennyit kellett rá költeni? Egy lyukas hűtőn, valamint egy féltengely gumiharangon és a bal első, zúgolódó kerékagycsapágyon, a hengerfej tömítés cseréjén, illetve egy biztonsági (ám utóbb kiderült, hogy indokolatlan) nyomáspróbán és síklapoláson kívül más tennivaló nem volt, ez igazán megbocsájtható hibalista a filléres vételár tekintetében.
Visszakanyarodva a kezdő felütéséhez, ezek az autós-álmok gyakorta addig a legédesebbek, míg csupán kergetjük őket, beteljesülésükkel sok esetben rengeteg munka/anyagi kiadás szakadhat a nyakunkba, aminek akár rossz szájíz is lehet a vége. Ezért is gondolom hatalmas fogásnak ezt a Sunny-t, mert tényleg ritka hálásan adta meg gazdájának azt az élményt, amire annyira vágyott, amit olyan hosszú ideig tervezett átélni. Ennek köszönhetően lett maradéktalanul boldog ennek a történetnek a vége! Remélem, tesztalanyunk hamarosan már hivatalosan is a hazai veteránok táborát fogja erősíteni!
Bense Róbert
