Celicával az élet – pihenő
Az elmúlt hetekben bizony röpködtek a mínuszok, már a macskák is egyre ritkábban ugrálnak fel az autóra ropivá fagyott lábaikkal, de azért amikor még tehetik, néhány jeges karccal megörvendeztetik gazdájukat. Időnként eseget a zúzmara/hó, felenged, latyakká válik, és sztoikus nyugalommal újra megdermed, hogy aztán másnap kezdje elölről, majd pályája csúcsán koszos kásaként végezze a sárvédőn. Na, ezeket szerettem volna messziről elkerülni, mert a poros-havas-macskanyomos-karcos-latyakos életmód azért képes csúnya nyomokat hagyni egy korosodó vason, egy japánon meg főleg. Így hát aztán eltettem a Celicát, mint nagymama a befőttet, de persze azért rájárok (a befőttre is), ami nem csupán nekem, hanem az autónak is szükséges!
Azért így is iszonyat rossz volt, amikor rázártam a súlyos vaskaput a Celicára, de tudtam, hogy ezen drámai pillanat megélése mindkettőnk érdeke. Sajnos az eltervezett garázs-projekt idén idő hiányában elmaradt, a fedett szín viszont a téli pihenőre tökéletesen alkalmatlan. Szerencsémre azonban sikerült találni egy olyan helyet, ahol védve van és senkit nem zavar a Toyota, némi tereprendezés után centire pontosan be is fért az autó. A történetet ne úgy képzeljétek el, hogy most márciusig felé sem nézek, hetente egyszer-kétszer minimum kihozom, használom, tankolom, ápolom, mellette viszont hatalmas megnyugvást ad, hogy a hó sem éri, és Cirmi sem topogja össze, ha éppen úgy tartja úri kedve.
Ami biztos, hogy jövőre lesz vele munka, ősszel leszedtem a sárvédőket, alaposan megtakarítottam őket, ám az egyik alatt kellemetlen meglepetés ért, a jobb hátsó fertályon rozsda úr rágicsálni kezdte a Celicát, tavaly látszólag még nyoma sem volt az íven a korróziónak, jövőre pedig már remélhetőleg nem is lesz! Az állagóvás mindenesetre most megtörtént, ha beköszönt a tavasz, akkor pedig elgondolkodom a hogyantovábbon karosszéria ügyében, hiszen akad még néhány hasfájása ezen a téren (fényeznivaló, 1-2 csipásodás, apróbb horpadásnyomok). A másik, amivel mindenképp foglalkozni kell, az a kormánymű, méghozzá azért, mert felújítást igényel, a „jóazúgytesó” opció nem játszik, most már komolyan elhatároztam magam ezzel kapcsolatosan is.
Azt azonban – terveimhez hűen – sikerült elérnem, hogy lényegében hobbiautóvá váljék, tehát boltba ne a Toyotával kelljen járni, ennek köszönhetően mindössze cirka 2000 kilométer került bele idén, találkozóra mentem vele, kirándulgattunk, vízparton lazultunk, ilyen szempontból nagyon szép év volt ez. Ezekkel a vidám gondolatokkal zárnám le a „Celicával az élet” blogsorozat 2016-os évét, már ami az írott tartalmat illeti, ugyanis egy galériával még készülök!
Kellemes ünnepeket kívánok, vigyázzatok az utakon, 2017-ben folytatjuk!
