Toyota Prius teszt – takarékos űrhajó

A Toyota tálcán kínálja nekünk a jövőt, méghozzá szelíd és közérthető módon, hogy még véletlenül se érezzük tolakodónak a modern megoldásokat. A Prius nem akarja kivenni az irányítást a kezünkből, viszont nagyon okos módon teremti meg az összhangot ember és gép között. Hozzátenném, hogy a japánoknak volt idejük egyik fő húzómodelljük fejlesztésére, hiszen jövőre már 20 éve lesz annak, hogy bemutatkozott az első sorozatgyártott hibrid, mely eddig négy szériát élt meg. Kétségtelen, hogy megérte időt és pénzt szánni a típus folyamatos csiszolására, ugyanis a Prius neve mára egybeforrt a megbízhatósággal, a használhatósággal, és a takarékossággal.

Két hét, és több mint 1000 kilométer, ennyi jutott a legújabb Priusból, ez az időtartam legalább annyira messze van egy menetpróbától, mint egy tartósteszttől, ám úgy érzem, hogy sikerült kiismernem előnyeinek és hátrányainak jelentős részét. Az első benyomásokból építkezve szépen lassan áteveztem a mindennapi használatba, közben pedig igyekeztem megfejteni a Prius sikerét.

Az biztos, hogy a forma – az első generációt leszámítva – már régóta ügyesen igazodik az autó műszaki tartalmához és tudásához, akik viszont a klasszikus vonalvezetés pártján állnak, azok valószínűleg nehezen szoknak hozzá a merész látványvilághoz. Azonban a Priust érdemes hosszan nézegetni, elemről-elemre, és közben arra gondolni, hogy a karosszéria nem csupán azért néz ki így, hogy futurisztikus hatást keltsen, hanem a lehető legalacsonyabb légellenállási együttható elérése miatt is – az előző széria 0.25 Cw-s értékét 0.24-re sikerült csökkenteni. A morcos orr és a húzott, LED-es fényszórók sem mondhatóak éppenséggel visszafogottnak, ám a hátsó lámpatestek, valamint az átlátszó, kívülről üveghatású – egyébként remek – „szélvédőpótlék”, és a szolid szárny különösen extrém és egyben sportos összképet mutat.

A beltér hasonlóan újszerű hatású, azonban az éleket felváltják a jóval megengedőbb, domború formák, a letisztultság és a funkcionalitásra való törekvés tapintható, ergonómia szempontjából hibátlan a Prius, sehol egy indkolatlan gomb, felesleges funkció. A kormány a szokásos kezelőszervek mellett megkapta a sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens és az adaptív tempomat kapcsolóit is. A digitális műszeregység a hagyományokhoz híven középen helyezkedik el, és bár első pillantásra töménynek tűnhet az információáradat, valójában nincs túlgondolva, teljesen logikus a felépítése. A két 4.2 colos képernyőn a sebesség mellett nyomon követhetjük többek között az aktuális módot (Normal, Sport, és Eco közül választhatunk – ilyenkor a háttérszín is változik) valamint igen látványosan jeleníti meg az éppen töltődő, vagy használatban lévő akkumulátor energiaszintjét, de a vezetőtámogató rendszerek aktiválásáról is visszajelzést kap a sofőr.

Ha vezetés közben kevésbé szeretnénk ezekre figyelmet fordítani, arra is van megoldás, a meglehetősen korlátozott betekintési szögű Head Up Display személyében. A középkonzol elegáns, a lakkozott dekoráció körülöleli az érintőgombokkal is ellátott kijelzőt, melynek kezelőfelülete átlátható, navigációval ugyan nem szolgál, viszont a fogyasztási adatokról részletes tájékoztatást ad, a tolatókamera pedig figyeli a keresztirányú forgalmat is. Alatta a digitális, kétzónás klíma panelja kapott helyet, az Aurisnál már dicsért billenőgombokkal. Itt jegyezném meg, hogy a Prius fűtése kiemelkedő, pillanatok alatt párátlanítja az üvegfelületeket.

Az előválasztó kar, vagy inkább joystick az utastér talán legimpozánsabb pontja, pofonegyszerű a kezelhetősége, igaz a hátramenetben hallható fülsüketítő sípolást kezdetben nehezen lehet ép ésszel kibírni, de egy idő már múlva rezignáltan vesszük tudomásul a hangját, mint ahogy a radarra, kulcsérzékelésre, ajtó nyitva hagyására, EV-mód deaktiválására vonatkozó csipogáscunamit is. Hiába, a Prius bolondbiztos, mindenre figyel, mindenért szól, nincs is ezzel baj, csak tehetné mindezt kevésbé irritáló hangokkal is. Visszatérve a konzol alsóbb területeihez, itt már fehér műanyagokban gondolkodtak a tervezők, a fokozatválasztótól balra a parkolóállást rögzítő gomb, jobbra pedig a módválasztó és az EV-kapcsoló található. A középső tároló láttán leginkább egy pohártartós tálcára asszociáltam, csupán a vacsora hiányzott róla, na és persze az indukciós telefontöltő, ami az Active szinten még nem jár. Ugyan egy csúszásgátló felület elfért volna rajta, de ide legalább lehet pakolni, az aprócska kesztyűtartóra és ajtózsebekre ez már nem jellemző.

A Prius üléseit tartásukat és kényelmüket tekintve is jól eltalálták, a lábtér is szellős, egyvalamivel nem tudtam megbarátkozni, ez pedig a rögzítőfék pedálja, érthetetlen, hogy mi a csudáért nem lehetett elfelejteni a leginkább tengerentúlon alkalmazott, elavult megoldást, arról nem is beszélve, hogy elég masszívan kell taposni. Hátul szintén kényelmesen elférni, magam mögött ülve is maradt hely a térdeimnek, középen kihajtható könyöktámasz, két embernek hibátlan komfortot nyújt a második üléssor. A magasra felnyúló csomagtérajtó mögött alapból fél köbméternyi helyet kapunk, előredöntött ülésekkel 1633 literesre növelhető a tér.

A volán mögött még a benzinvérűek is átalakulnak kicsit, a Prius több okból is visszafogottabbá varázsolja az embert, egyrészt a hangtalan suhanás felértékelődik a nyélgázzal szemben, másrészt a vezetési stílust „pontozza” a rendszer, ha pedig ügyesek vagyunk, virtuális dicséretet kapunk tőle, nagyon érdekes, és hatásos megoldás ez a Toyotától! Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne képes szépen lépni, ha úgy hozza a sors, igaz erősebb gyorsításnál az úgynevezett E-CVT fokozatmentes automata jóvoltából észlelhető „bőgés” okozhat némi ösztönszerű összerezzenést a még gyanútlan sofőröknél, ám ez a konstrukció sajátossága, semmi gond nincs ezzel, a szélzajjal már annál inkább, bizonyos tempó felett elég erőteljesen van jelen az utastérben.

A Prius 98 lóerős, 1.8 literes Atkinson-ciklusú szívó blokkja, valamint 72 lóerős új fejlesztésű villanymotorja mellett EV-módban egy második elektromos erőforrás dolgozik, ez utóbbi indításnál, tolatásnál, valamint alacsonyabb tempónál tesz szolgálatot, mintegy 4 kilométernyi tisztán elektromos utazást biztosítva. A 122 lóerő összteljesítményű Toyota 10.6 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége 180 km/órában lett meghatározva. A fogyasztás az egyik legerősebb pontja a Priusnak, a típus híresen aszkéta, a tesztidőszak alatt 4.1-4.7 liter közötti átlagokkal autóztam, persze bőven be lehet ezen számok alá kacsintani, azonban a 3.3 literes gyári adat azért kicsit optimista. A fogyasztás mellett a kormányműve is nagy pluszpontot érdemel, minden helyzetben precízen irányítható, az átdolgozott futóművel való „együttműködése” remek, végtelenül stabil autóról beszélhetünk, kanyarban is otthonosan mozog, az úthibák javát pedig csupán enyhe mértékben lehet érzékelni.

A Prius ugyan nem repít keresztül a szférákon, ám sikeresen elhiteti azt az illúziót, mintha aszfalton is meg lehetne tenni az utat egyik bolygóról a másikra. A „földi űrutazás” ára viszont borsos, a közel tízmilliós tesztalanyunk vásárlórétege hazánkban sajnos igen szűk, bár ne így lenne, hiszen egészében nézve inspiráló és jövőbe mutató járműről van szó, kevés kategóriatárs képes felvenni vele a versenyt.

A tesztlehetőségért köszönet a Linartech Autó Kft.-nek!

Bense Róbert