Opel Meriva teszt – a látszat csal

Kedves családi kapszula a Meriva, ezt nagyjából mindenki tudja, azt viszont már kevesen gondolnák, hogy bármiféle izgalmat is képes okozni egy ilyen mosolygós jószág. Az 1.4-es, 140 lóerős turbómotor azonban villámgyorsan rácáfol minden előítéletre, onnantól kezdve pedig le sem akarunk majd szállni a gázpedálról.

Bambán mosolyogva állt a parkolóban a Meriva, ügyesen titkolta, hogy valójában milyen kis méregzsák, de azt még én sem gondoltam volna, hogy az első pillanattól fogva tesztalanyom hűtőmaszkjához hasonló vigyor ül az arcomra. Jóllehet nem ez az Opel rendelkezik a legmodernebb dizájnnal, de bőven meg lehet szokni a formát és az arányait is, igazán jót tett a modellnek a két évvel ezelőtti ráncfelvarrás. A hátrafelé nyíló hátsó ajtó is inkább a praktikusságot, mintsem a divatos megjelenést célzott előtérbe helyezni, ugyanis ezzel a megoldással kényelmesebbnek tűnik a beszállás, ettől függetlenül kissé szokatlan helyzeteket képes teremteni.

A beltér nem az űrkorszakot idézi, vagyis mégis, csak nem a modern érát, első találkozásunkkor „kis” túlzással úgy pislogtam a középkonzolra, mintha minimum az Apollo-8 irányítópultja került volna elém, de mint minden hasonló esetben, csak idő kérdése volt, hogy a gomberdő értelmet nyerjen. Az összeszerelés minősége és az anyaghasználat hatalmas dicséretet érdemel, semmi nem nyöszörgött vagy recsegett, ugyanakkor túl sok esztétikai élményre ne számítsunk, ha egy Meriva utasterében szeretnénk gyönyörködni. Tegyük hozzá, hogy – nagyon helyesen – itt nem is ez volt a lényeg, jóval fontosabb, hogy egyben volt, tartósnak hatott (7000 kilométer volt benne a teszt idején), és az is érződött rajta, hogy a lehetőségekhez képest mindent a felhasználó kényelmének rendeltek alá, értem ezalatt például a tökéletesen elhelyezett váltókart, vagy a sín segítségével könnyedén állítható könyöktámaszt.

Elöl kellemes a helykínálata, a kilátás a rövid orr miatt kitűnő, az ülések állíthatóságára, illetve oldaltartására sem lehetett panaszkodni. Hátul kissé már szűkösebb a helyzet, erre azért rendesen ráerősítettek a sötétített ablakok is. A 400 literes alap csomagtér jól pakolható, bővítésével pedig 1.5 köbméteres, síkpadlós rakteret kaphatunk. A „Cosmo” felszereltség tartalmazza többek között a részben bőr belsőt, az esőszenzort, a hűthető kesztyűtartót, valamint a kétzónás digitális klímát is. Ezeken felül a tesztmodell kapott fűthető kormányt- és első üléseket, első-hátsó parkolóradart, továbbá egy nagyon viccesen beszélő és sajnos meglehetősen logikátlan navigációt is.

A legnagyobb élményt azonban kétségkívül az autózhatósága adta, a Meriva elképesztő magabiztossággal tolta előre mosolygós orrát, ebben pedig erősen közrejátszott az 1.4-es, 140 lóerős Turbo Ecotec erőforrás, továbbá a jól hangolt, masszív futómű is. A 4.28 méter hosszú és 2.64 méteres tengelytávú Opel irányíthatósága és kanyardinamikája meggyőző volt. Mint ahogyan a hatsebességes kézi váltó is, amelynek pozitívumai közé tartozik a már korábban is említett elhelyezkedése mellett a könnyű és pontos kapcsolhatósága, valamint a rövid, eltalált fokozatai is. A 6.3 literes átlagfogyasztás vállalható, a városi 8 liter körüli étvágya viszont némileg árnyalta az összképet, írhatnám, hogy lábfüggő az eredmény, de ezen Meriva esetében jólesik odalépni, ezt kár is lenne tagadni.

A tesztautó ára 4.950.000 forint, újonnan hatmillió körüli összeggel kellene számolni, az alap 1.4-es, 100 lovas kivitel Selection felszereltséggel, ötsebességes manuálissal pedig 3.980.000 forintért vihető haza, lehet bőven válogatni a felszereltségi szintek és a motorváltozatok közül.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!

Bense Róbert