Audi A4 2.0 TDI teszt – a hidegvérű profi

Úgy érzem, megkaparintottuk a tipikus középvezetőknek való flottaautók flottaautóját. Alap fehér szín pipa, 16-os alap felnik pipa, fekete szövet kárpitok, igen, ez kell, dízel motor pip… Főnök, nem lehetne mégis benzines? Nem, nem az egynégy tfsi, hanem a kétliteres. Nem? Akkor marad a gyengébbik 2.0 tdi. Kedves értékesítő úr, akkor ebből szeretnénk hármat, kedvezményes operatív lízing keretében!

Persze, azért ennyire szigorúak ne legyünk, mindenkinek mások az igényei, illetve az ízlése. Az éremnek pedig mindig két oldala van: a fehér szín trendi, kisebb felnikre olcsóbb a gumi, a fekete szövetkárpit pedig amellett, hogy kevésbé koszolódik látványosan, nem igényel különösebb ápolást sem. Ráadásul nagy nyári melegben sem ragadunk hozzá, amíg a klíma lehűti a kocsit. Szóval eddig praktikusak vagyunk, a nagyobb kerekeket, az extra színt és a bőrt kihagyva máris spóroltunk kb. 900 ezer forintot. Az A4 pedig még ebben a formájában is komoly presztízzsel bír, egy határozott megjelenésű, fiatalos, sportosan elegáns szedán.

Hogy kívülről hogy lehetne még jellemezni, az nagyon jó kérdés. Audi, ez mindent elmond. Azt, hogy ez a legújabb generáció, leginkább belülről érezni, kívülről akár egy erős facelift változata is lehetne az elődnek. A részletekben el lehet veszni, de nem a külseje miatt fogunk állni ledöbbenten az új széria mellett.  Talán ez nem is olyan nagy probléma, elvégre ha egy forma jól bevált,  miért ne vinnénk azt tovább apró finomításokkal? Ellenben messziről simán benézhetjük egy A3 szedánnak is, bár egy barátom szerint még A6-nak is elmenne. Jó dolog az egységes márkaarculat, de ennyire azért nem. Egy kis fűszer hiányzik a formából, valami izgalmas vagy érdekes elem, ami egyértelműen megkülönböztet. Egyébként 4,72 méter hosszú az A4 , kis híján Passat méret. A 4,5 méteres családi Corollához szokva elsőre fel sem tűnt a méretkülönbség, maximum a kicsit szellősebb utastér. Aztán a csomagtartó felnyitásakor 480 liternyi rakodótér tárul elém, szóval összességében érződik a plusz 20 centi a japánhoz képest, ha első pillantásra kívülről nem is tűnt nagyobbnak.

Belül egy fokkal már izgalmasabb a történet, ugyanis a műszerfal újra lett rajzolva, sokkal homogénebb, emellett pedig elegánsabb és modernebb lett. A központi kijelző, mely sok új típushoz hasonlóan kikerült a középkonzolból, kicsit megtöri a harmóniát. Sosem kedveltem a „fixen odavágott tablet” stílust, de kétségkívül jobban szem előtt van és így használhatóbb. Gáláns gesztus lett volna az Auditól, amennyiben felár nélkül elsüllyeszthető változatot szerel be. Ettől eltekintve az összkép kellemes és a lényeg, a kivitelezés… Ez az, amiben a gyártó nagyon otthon van. A minőségérzet kifogástalan, a beltér minden elemének tapintása kellemes, a kapcsolók finoman járnak, minden kézre esik és még a navigáció, illetve a központi rendszer használata is magától értetődő. Legalábbis elsőre, ha a funkciók legmélyére szeretnénk ásni, már könnyebben eltévedhetünk a beállítások rengetegében, de ez csak egy kis gyakorlást igényel.

Az általános krémes jóságban az egyszerűség uralkodik, nincs semmi túlbonyolítva, bár a teljesség kedvéért tegyük hozzá, sok feláras extrát nem tartalmaz az autó. Van komfortcsomagunk első ülésfűtéssel, radaros első-hátsó parkolást segítő rendszerrel, mely a sípoláson kívül képernyőn is a segítségünkre siet zónákkal és színekkel jelölve, meddig merészkedhetünk a parkolóban vagy a garázsban. Egy technikai csomag erősíti még a felszereltséget többek között MMI navigációs rendszerrel, multifunkciós, háromküllős kormánykerékkel és egész szépen szóló, 8 hangszórós hifivel. Az autóban található még a hátsó lökhárítóba épített érzékelők segítségével lábmozgatásra nyíló csomagtér fedél, kulcs nélküli indítás és az ablakok körüli, feláras króm díszlécről majdnem megfeledkeztem, ami fehér színnel is jól mutat.  A beltérrel kapcsolatban egy nagy mínusz pontot elkönyvelnék hátul a könyöklő végéhez elhelyezett két hatalmas, műanyag rekeszért. Ordít róla, hogy itt valami drága extra szokott lenni (digitális, kétzónás klíma), mintsem praktikumból rakták oda. Csak ki kellett tölteni a helyet, hát megtették.

Mielőtt kitérnénk a vezetésre, egy apróság, amit még kiemelnék: a műszeregységek. Ó, mily gusztusos, és a 300-as skálával ugyan kicsit megmosolyogtató, de szinte már vérpezsdítő látvány ez? Gyönyörű analóg műszerek vannak itt kérem, sosem cserélném el őket semmire, számítógépezik és tévézik eleget otthon is az ember. Természetesen az A4 is elérhető digitális műszerekkel, abban az esetben pedig akár a navigáció képét is nyomon követhetjük közvetlen magunk előtt. Hasznos, kütyü fanoknak kihagyhatatlan extra, én azonban a régi iskola híveként hanyagolnám. A középső képernyő a kilométeróra és a fordulatszámmérő között elhelyezett kisméretű kijelzővel megfelelő párost alkot, ennél szerintem nem kell több.

A tesztautó ára 11.420.220 forint (mely most akciósan 10.600.000-ért elvihető), és most ugrik a majom a vízbe, ugyanis eddig semmi okot nem adtunk rá, hogy ennyibe kerüljön a gép.  Mondhatni a lényege következik a konfigurációnak, a 150 lóerős, 320Nm nyomaték leadására képes kétliteres turbódízel. Igen, ez a kevésbé fickós, van ebből 190 lovas is, de gyengének azért nem nevezném. Az alapmotor egyébként is a 150 lovas 1.4 tfsi, mellyel 8,9 millió az A4, belépő dízelünk 9,5-től indul a manuális váltóval. De ebben a 7 sebességes S-tronic van, mely használható teljesen automata üzemmódban, illetve a kormány mögötti fülekről is kapcsolható. Nem számoltunk utána, de a computer szerint egész takarékos a páros, vegyes használatban 6-6,5 liter körül fogyasztott közepesen nehéz lábunk alatt. A váltó okos és ügyes, gyorsan dobálja a fokozatokat, amint pedig beáll a sebesség, a lehető legföljebb kapcsolva szinte alapfordulat körül gurulunk értékes deciket megspórolva. A motorban van kakaó bőven, a duplakuplungos szerkezettel 8,7 alatt százon vagyunk. A futómű kiváló, városban nem túl kemény, pályán nem túl puha, szerintem a nagy többség elvárásának eleget fog tenni. A gázreakció, az már picit más. A váltó gyorsan kapcsol, de lepadlózás után egy fél másodpercet még gondolkodik, erre pedig rájön a turbólyuk. Eltelik egy nagyon bő másodperc, míg érezzük, hogy megjön az erő, utána viszont beállunk a belső sávba és törtetünk előre, mert megállni, azt nem nagyon szeretne. Nem feltétlenül élmény vele gyorsan menni a szó szoros értelmében, inkább magától értetődő, mintha 120-nál mennénk 90-nel. Nem csoda, ha toljuk neki, egyébként is egész szórakoztató, mikor megérkezik a nyomaték. A fülekkel való kapcsolgatás érdekességnek jó, de esetünkben szerintem teljesen felesleges, hagyjuk meg ezt a verseny és sportautóknak. A kis gondolkodást kiküszöbölhetjük vele, de ezen kívül sok értelmét nem látom, ez más stílusú autó. A kétliteres tfsi-t inkább kapcsolgatnám úgy, vagy még inkább manuálissal, a 2.0 tdi-vel azonban kiváló elegyet alkot automata funkcióban az S-tronic. Ez a kombináció dobja hát meg a fehér szedán árát, de egy ilyen „business négyajtóshoz” egyébként is dukál a nagyobb motor és az automata váltó.

Milyen autó az A4? Jó, nagyon jó. Kifinomult, visszafogott, ízléses és precíz. A tesztautóból számomra hiányzik egy kis plusz, ami a birtoklás vágyát igazán felkeltené, egy kedvemre való konfiguráció valószínűleg 15-16 millió forint körül mozogna (ami meg már egy kicsit sok). Igazán vérpezsdítő talán úgy sem lesz, de a típus nem is erről szól. Nem szenvedélyes célokkal született, ő egy szimpla használati tárgy. E tárgyak közül, illetve a méretkategóriából viszont az egyik legkiforrottabb, legminőségibb darab.  Egy szakmailag jól felkészült, feltörekvő menedzser, aki kizárja az érzelmi és egyéb zavaró tényezőket, szigorúan csak a feladatra koncentrál. Persze kérdés sem merül fel, hogy amit elkezd, azt véghez is viszi.  Mondhatnám úgy is, hogy egy hidegvérű profi.

A tesztautóért köszönet a Procar Kft.-nek!

Bacsa Zoltán