Toyota Corolla 1.6 VVT-i Comfort Style Tech teszt – ismerős újdonság
Van az embernek egy olyan – nem minden esetben jó – tulajdonsága, hogy az ismert dolgok felé nyúl először. Ezért történik az, hogy századjára is ugyanazt a cipőt vesszük, ezredjére is ugyanazt a kaját rendeljük. Ezért történt az is, hogy a hirtelen kérdésre, miszerint melyik Corollát szeretném elsőként elhozni, a válasz rövid gondolkodás után ennyi volt: szedán, szívó. A járt utat a járatlanért, ugye ismerős? Akkor, abban a pillanatban ez egy jó és biztos döntésnek tűnt, és valószínűleg akkor is így vélekednék, ha ez nem egy párnapos teszt lett volna csupán, hanem évekre kell autót választanom.
Kezdjük ott, hogy eleve a RAV4-re készültem, aztán mikor kiderült, hogy az nem fog összejönni, mindenféle Lexus is szóba került, mire inkább mégis a Corolla felé tereltük a lehetőségeinket. Hogy miért? Úgy gondolom, hogy ez az az új modell, amire most sokan kíváncsiak vagytok, többek között én is. Persze szeretem a Lexusokat is, de ha már választani lehetett, választottam – nem mindig adott ugyanis a lehetőség.
Már csak a rövid tesztidőszak miatt is érdemes volt mai alanyunk mellett döntenem, mert a Corolla 1.6-os szívójával nem kell sokáig ismerkedni. Ez a motor örök, nehéz elképzelni a Toyotákat nélküle. Mindazonáltal a tizenkettedik generáció hozott azért újításokat is, ami viszont jelen esetben leginkább a megjelenést, a belső kialakítást, valamint a tudást illeti, mintsem a műszaki jellemzőket.
Bár a Corolla pont nem a villantásból él, mégis nagyon itt volt már az ideje a külső megújulásnak. Hiába az előző széria 2016-os, féltávnál esedékes faceliftje, ott már fejben szerintem a következő szériára gyúrtak a japánok. A front dizájnja sokat szigorodott, a Corolla mérgesen tátja ki a száját, a középen végigfutó ezüst dekor pedig a minimalista rajzolatú fényszórókban végződik. Az orrát nézve egy kicsit sunyi módon laposodik az új kivitel, ami a kilátás szempontjából inkább előnynek számít, a szélvédőt és a tetővonalat azonban némileg különállónak láttatja. Talán még egy kis Prius-utánérzetet is kelt, ami nem is nagy csoda, hiszen a Corollával azonos padlólemezre épültek.
Ez is leginkább csak akkor tűnik fel, ha szemből nézzük, oldalról már jóval letisztultabbnak hat a kontúrja. Azt hiszem erre mondhatjuk, hogy igazi autóforma. Felismerhető, mégis izgalmas, nagyon pontosan eltalált körvonala lett. Méretre az elődnél kissé hosszabb és alacsonyabb, ami miatt dinamikusabb megjelenést sugall. A hátuljával variáltak a legkevesebbet, kicsit díszesebb lett, jobban kiugrik a csomagtérajtó vége, és a kombinált LED lámpatesteket is keskenyebbre szabták. A tervezők a részletekre is ügyeltek, a felnik, a cápauszony-antenna, a formás visszapillantók, az ablakokat körülölelő krómok – mind hozzáadnak a kellemes összképhez.
Ami kívül egy csipetnyi Prius, az az utastérben egy hajszálnyi C-HR, főképp, ami a középkonzolt illeti. Nincs ezzel semmi baj, a Toyota bátran nyúl a saját ötleteihez, de azért mégsem húzza rá erőltetetten mindenre az épp divatosnak tartott egyenmegjelenést. Odabenn amellett, hogy tiszteletben tartották a már évtizedek óta jól bevált dolgokat (ajtónyitó billenőgombok, tanksapka-kallantyú), számos ponton jelentős módosításokat végeztek. Ilyen a komplett műszeregység, ami ezentúl digitális formában létezik tovább, és amúgy egész ügyes megjelenésű, készítettem is róla egy rövidke videót.
Érdekesség, hogy az eddig csapott pultot mennyivel bonyolultabbá tették, a lépcsőzetes kialakítás látványos, de valahogy derékmagasságban, vagy inkább valamivel afölött mégis elvesz a térérzetből. Lecserélték a tekerős szellőzőrostélyokat is, a digitális klímapanelt és a képernyőt pedig feljebb tolták. Utóbbi nagyon egyszerű menüvel, és érdekes módon az eddigi érintős helyett fizikai gombokkal lett ellátva. A képminőség érezhetően jobb, de az nem lepne meg, ha a rendszeren még frissítgetnének mostanában. A kormánykerék sokkal kidolgozottabb lett, a középrész kicsit kiugrik, az alsó gombsor jobban kézre áll, csakúgy, mint az előd esetében. Szokni kell még ezt a belsőt, de az világosan érződik, hogy fiatalosabbá, modernebbé szerették volna alakítani, ez sikerült is. Persze lehet ezt még fokozni, a konzol több színváltozatban, az ülések pedig bőr-velúr kombinációban is elérhetőek.
Az anyagminőség a középkategóriához mérten jó, sok a puha anyag, az összeszerelési minőség példás. Egyedül az üléskárpit és a váltót körülölelő lakk tűnik érzékenyebbnek, utóbbi a port is igencsak szereti gyűjtögetni. A helykínálat az előbb említett érzet ellenére általánosságban megfelelő, az első ülések tartása jobb lett, hátulra pedig kellemesen tömött, a combot egész jól megtámasztó ülőlap került. A csomagtér a számok tükrében hangyányival nagyobb, 470 literes lett, igazi szedán-poggyásztér, tisztességesen leburkolva. A hátsó ülőlapokat osztottan dönthetjük, de ezt a kivitelt értelemszerűen nem a bővíthetőségre élezték ki, arra ott a kombi.
A Comfort Style Tech még nem a felszereltségi szint csúcsa, inkább egy erős közép, fölötte van még az Executive mindenféle VIP és Skyview (panorámatető) kiegészítőkkel, alatta pedig a Comfort különböző fokozatai, valamint a belépő Active. Esetünkben már elég széles a paletta, külsőleg a LED fényszórótól kezdve a 17 colos könnyűfém felniken át az elektromosan behajtható külső tükrökig mindent megkapott. Odabenn fűthető ülés, néha-néha makrancoskodó esőérzékelő, első-hátsó parkolóradar (digitális műszerfali visszajelzővel), táblafelismerő, sávkövető asszisztens és még egy sor kényelmi funkció és segédrendszer rendelkezésünkre áll. Ha mindez nem lenne elég, az Executive VIP-je Head up Displayt, holttér monitort, valamint parkolási rendszert is kínál, ez a szint azonban már egy millióval feljebb van.
A motorválasztékba ezúttal sem fogunk különösebben belegabalyodni, az 1.8-as hibrid e-CVT-vel, az 1.6-os szívó pedig CVT-vel és hatfokozatú manuálissal lépett piacra, legalábbis a szedán esetében. A Hatchback és a Touring Sports ugyanis a 114 lóerős, 1,2 literes turbós, D-4T erőforrást kapta az 1.8-as és a 2.0-ás hibrid mellé.
Visszakanyarodva alanyunkhoz, lényegében ugyanazt az 1.6-os szívót kapjuk, mint az elődmodell esetében. A 132 lóerős, 160 Nm maximális nyomatékkal rendelkező VVTi hozza a tipikus jegyeket, picit taposni kell, meg visszaváltogatni, nincs ezzel baj, lomhának semmiképp nem mondanám, 9.7 másodpercbe még belefér a 0-100 is. Ez köszönhető annak a szűk mázsányi súlyvesztésnek is, amin átesett a Corolla, az új platform miatt ráadásképp agilisabb, ügyesebb mozgású is lett. Az elöl MacPherson, hátul immár multilink futómű komfortos (igaz számomra az E170-é is az volt), a 17 colos abroncsok sem túlzóak. Amin erőteljesen észrevehető a fejlődés, az a kerékjárati szigetelés. Végre nem imitál Iguazú-vízesést esős időben sem a sár és nem hallani minden egyes felpattanó kavicsot. Odabenn csend van, a motortérből csend jön, és ez nagyon kellemes tud lenni, az előzményeket ismerve meg pláne.
A hatos kézi váltó szokásához hűen tűpontos, mögötte az elektronikus kézifék billenőkapcsolója viszont újdonság, nekem azért hiányzott a klasszikus kézifékkar, eleinte nyúlkáltam is, hogy behúzzam. A fogyasztás városban 7.5 körül alakult, azon kívül, vegyesben, pályázással egybekötve 6.6-6.8 liter között mozgott az alja.
Mind a műszaki, mind a menettulajdonságait nézve az új Corolla kellően modernizált, észszerű autónak tűnik, jót tett neki a megújulás, nem alibizték el a japánok. Jelenleg még egymás mellett szerepelnek a hirdetési oldalakon a régi és az új modellek, a leköszönő akár 5.4 millió körül is megkaparintható egész jó felszereltséggel, míg a friss szériás legfeljebb vállalkozói kedvezményekkel található hasonló árszinteken. Listán megint más a helyzet, a szedán 5.980.000 forinttól indul és egészen 9.710.000-ig terjed a skála, utóbbi persze már a hibrid, „mindent bele” kategória. A gyári garancia 3 év vagy 100 ezer kilométer, 142 ezer forint fejében további 2 évvel vagy összesen 200 ezer kilométerig bővíthető.
Köszönet a tesztlehetőségért a Toyota Budának!
Teszt | fotók | videók: Bense Róbert
