Trabant 601 teszt – újjávarázsolva
Az elmúlt években volt szerencsém néhány Trabi volánja mögé beülni, ezek az alkalmak pedig valamiért mindig különlegesek voltak számomra. Ott volt például a tavalyi Trabant-kaland, melynek 2664 kilométere alatt ráébredtem, hogy milyen sokan tudunk a mai napig őszintén rajongani az NDK-s apróságért, és mennyire hálás közösség van a két ütem mögött.
De említhetném a Bolha vezetőülésében eltöltött néhány karikát is, melynél megerősödött bennem az érzés, hogy az eszmei érték, az emlékek, és a járműszeretet mindennél erősebb és jelentősebb kapocs egy autónál, és ez adja az egésznek a sava-borsát. Most egészen más megközelítésből tapasztalhattam meg a Trabantozást, némi túlzással élve egy olyan példányt teszteltünk, mely szinte újnak érződik, de legalábbis olyannak, mintha az elmúlt 27 éve meg sem történt volna.
Persze a történet nem itt, és nem is ekkor kezdődött, mint az esetek többségében, ezúttal is egy komoly felújítás kellett ahhoz, hogy a képeken láható állapotába kerüljön az 1990-es kisautó, mely idén került negyedik gazdájához, és lépett ezzel a megújulás útjára. A vásárlásnál keveset futott, használható és emberi árú alap volt a cél. Ez így egy mondatban leírva egyszerűnek hangzik, de jobban körülszaglászva a szűk Trabi-piacot (volt szerencsém hozzá, itt le is írtam a tapasztalataimat), bizony gyorsan bonyolódnak a lehetőségek, és nem feltétlenül a pozitív irányba. Mindenesetre jelen esetben sikerült elérni a célt, hamarosan pedig a munka is kezdetét vette!
A babakék Trabi külsőleg viselte már ugyan a korábbi, otthoni javítgatás nyomait, ez mind az indexburákon, mind az első lökhárítón látható volt, ám szerkezetileg jó alanynak tűnt, és az is lett! Némi rozsdásodás a tornyoknál, valamint a bal hátsó kerékjárati ívnél, a bal küszöbnél, és a csomagtartónál volt, de itt nem a keretre rohadást kell vizionálni, annál jóval vállalhatóbb volt a helyzet. Szerencsére a duroplaszt elemek nem sérültek.
A lakatolást követően a homokszórás, és a fényezés munkálatai következtek (természetesen az alapos alvázvédelem sem maradt el), a gyári színét kapta vissza az autó, igazán szép munkát végeztek a mesterek. Az utómunkálatok is jól sikerültek, a díszcsíkok, a köténylemez, a szellőző- és a hűtőrács, a felnikupakok, vagy éppen a már említett indexburák mind-mind apróbb, ám annál jelentősebb részletei a Trabiknak. A gumikédereket is kicserélték, sőt, még az ajtóbeállításokra is odafigyeltek, mindkettőt kifejezetten kulturált módon lehetett becsukni. A csomagtartó egyik zsanérja elfáradt – még cserére várt a teszt idején – az eredetiek kerültek vissza a felújításnál.
Belül is volt vele munka, bár a műszerfal, és a teljes konzol szép állapotban maradt meg, a kormánykerék már új, nem is olcsó mulatság egyébként, bár utángyártotthoz képest teljesen jó a minősége, a „kalandos” Trabinkba is egy ilyen darab került, a legnagyobb megelégedésemre. A kárpitnál már nagyobb „csavar” is felfedezhető, bár a szőnyeg eredeti (egy alapos tisztítás kellett neki), és mindössze 1-2 kisebb foltban bolyhosodott ki, ám az ülés/ajtókárpitok jelentősen átalakultak.
Mivel a gyáriak közül az első ülések, illetve a hátsónak is a kalaptartó előtti része eléggé el volt anyátlanodva, ezért két lehetőség merült fel: felkutatni egy megegyező, makulátlan állapotú szettet, vagy újrahúzatni. Az első pont nem is annyira könnyű, mint gondolnánk, ezért végül a második mellett döntött a tulajdonos. Nagyon kellemes, színben illő bézs-barna borítást kaptak az ülések (sőt, még a kalaptartó is), de számomra az ajtóbelső volt az abszolút kedvenc, annyira vidám, kellemes tapintású, és jó varrású, hogy külön le is fényképeztem nektek.
Műszaki szempontból is foglalkoztak bőven a 601-essel, igaz a szinte mindenki által ismert paraméterekkel rendelkező, 26 lóerős, 594,5 köbcentis motor nem lett széthajtva – az előző tulajdonos szerint a hatvanpárezer kilométer valós, nem fordult át az óra. Készséggel el is hiszem ezt az állítást, hiszen annyira egészséges, tipikusan pattogós hangja van ennek a Trabinak (ide kattintva meg is hallgathatjátok), hogy indítás után egy darabig nem is szerettem volna mást, csak hallgatni a motort.
Már az első métereken érződött, hogy tökéletesen be lett állítva minden, nem elég, hogy pöccre indul, a gázreakció is annyira élénk, és élettel teli, hogy szinte repül a 615 kilós apróság. Új a teljes kipufogórendszer, de a futóművét, a fékeket, és a váltót is felújították, és bizony ezeken a pontokon is tetten érhető a precíz munka. A dobfékek tudásukhoz mérten szépen dolgoznak, a kormánymű pontosan reagál a mozdulatokra, a váltó pedig kellemes magabiztossággal veszi a fokozatokat, nem is csoda, hogy a beidegződött váltási mozdulatok, a „Trabant-karmesterség” instant élményként oldódott fel bennem a koraőszi tesztúton.
Egy biztos, végtelenül idilli délutánt sikerült összehozni a Trabival, és csak remélni tudom, hogy ezt az élményt a mostanában autóimádóvá alakuló korosztály is valamilyen úton-módon képes lesz átélni és értékelni. Ugyanakkor, ha tartósan szeretnénk magunkénak tudni ezeket a pillanatokat, akkor komoly úton kell végigmenni, és sok-sok forintot kell feláldoznunk az ügy érdekében. Egy ehhez hasonló állapotú hobbi 601-es, legyen az eredeti, vagy épp restaurált, egyáltalán nem olcsó mulatság, akár a felújítását nézzük, akár a már ezen túlesett darabok megvásárlását. Mindenesetre, ha lapul egy a papa garázsában, akkor vigyázzunk rá, foglalkozzunk a történetével és az emlékével, és tekintsünk úgy rá, mint a múlt egy kedves darabkájára. Így talán a Trabant-kultusz is még hosszú ideig megmaradhat jelenlegi formájában.
Bense Róbert
