Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat közös kampányt indított a biztonságos motorozásért
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért. Máté ugyan leginkább pályán húzza a gázt, de tanácsai, ahogy Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének intelmei minden motoros számára hasznos tanácsok.
Számadó Máté még csak 19 éves lesz hamarosan, de az eredményei máris önmagukért beszélnek, hiszen a fiatal gyorsasági motoros kétszeres Európa Kupa-győztes, a tavalyi kontinentális siker mellé pedig oda tette az Alpok-Adria Kupa győztesének járó trófeát is. És korántsem utolsó sorban máris többszörös magyar bajnoknak mondhatja magát. Így egyáltalán nem véletlen, hogy 2023 végén Máté kapta meg a MAMS azaz a Magyar Motorsport Szövetség, az „Év élsport gyorsasági motorsport versenyzője” díját.
Az ember jóval 200 km/h sebesség fölött gyorsan megkomolyodik a bivalyerős gépek nyergében, így Máté is tökéletesen tisztában van vele, hogy a sisak, a gerincvédő és a protektor bizony életeket menthet. Ezért sem véletlen, hogy éppen ő az, aki az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben élére állt a biztonságos motorozásért indított kampánynak. Legyen szó versenypályáról vagy közútról érdemes megfogadni a tanácsait.
„Ebben a nagyon fontos együttműködésben kétféleképpen szeretnénk felhívni a figyelmet a motorosok biztonságára. Az egyik, hogy a közlekedésben részt vevő motorosok megfelelő felszereléssel rendelkezzenek, legyen szó bukósisakról, kesztyűről, protektorokról, vagy akár a csizmáról. A másik része a kampánynak pedig az, hogy az autósok figyelmét is felhívjuk a motorosokra, hiszen többnyire gyors járművekről van szó, amelyek pillanatok alatt teremhetnek a látómezőnkben, és ha nem figyelnek egymásra akkor nagyon hamar megvan a baj” – nyilatkozta Máté a Career Brand Managementnek, hozzátéve, hogy az OMSZ-nél dolgozó motorosmentősökre is ez a veszély leselkedik leginkább, hiába használnak megkülönböztető jelzést.
„Mégiscsak két keréken gurulunk, így jóval sebezhetőbbek vagyunk, mint az autósok.” – tette hozzá Máté.
„A program másik jelszava az, hogy a „sebesség a versenypályára való”. A közlekedési szabályokat betartva ugyanis jelentősen csökkenthető a balesetek száma, valamint mindig, mindenhol hangsúlyozom, a versenypályákon sokkal biztonságosabban lehet motorozni, mint a közúton. Hiszen a pályát mindenki belátja, mindenki egy irányba halad, és ha el is esünk, van lehetőség és hely kicsúszni.” – zárta gondolatait az idén már a Stock 1000 kategóriában Suzukival versenyző Számadó Máté.
Az Országos Mentőszolgálatnál különösen nyáron sokasodnak meg a motoros balesetek, így nem is volt kérdés, hogy az OMSZ felkarolja a kezdeményezést.
„A mentőszolgálat is két szempontból közelíti meg a kérdést. Egyrészt nagyon sok motoros balesethez kell kivonulnunk mentőautóval és megpróbálni segíteni, de sok esetben ezt sajnos már nem lehet, annyira súlyosak a motoros sérülései. Éppen ezért sosem lehet elégszer felhívni a figyelmet, hogy ezek a balesetek szinte egytől egyig elkerülhetőek, egyrészt a motoros nagyobb odafigyelésével, másrészt pedig megfelelő protektorok viselésével. Ugyanakkor persze az autósoknak is bőven van tennivalójuk, hiszen nagyon sokszor nem is veszik észre a motorosokat” – mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője, aki ugyancsak kiemelte a motoros mentősök védelmét.
„Ők azok, akik megkülönböztető jelzést használva igyekeznek egy-egy baleset vagy rosszullét helyszínére megérkezni. Ők ugyanúgy mentőtisztek, mint az autón ülők, így nyilván kell érteniük a betegellátáshoz, de emellett kiválóan kell tudniuk motorozni is. Könnyű elképzelni milyen nehéz forgalmi szituációkba keveredhetnek a kivonulás során, így az ő biztonságuk is rendkívül fontos. Mátéval együttműködésben a jövőben arra igyekszünk rámutatni, hogy milyen kihívásokkal találkoznak a motorosok az utakon, illetve, hogy tudják maguk és mások egészségét megóvni a közlekedésben” – zárta gondolatait Győrfi Pál.
A kampányhoz készült videó már megtekinthető Számadó Máté illetve az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán is.