Suzuki SX4 S-Cross 1.0 GL+ 6AT teszt – lehet ezt így is

Negyedik alkalommal találkoztam az S-Cross-szal, így minden volt számomra, csak éppen ismeretlen nem. Az elmúlt három év alatt az 1.4 automata kivételével lényegében az összes fő kombinációt teszteltem már, olyat is, ami azóta már a kínálatból is kikerült. Az egyliteres Boosterjettel kapcsolatosan azonban volt még egy kérdőjelem, mi van akkor, ha nem a manuális ötössel párosítják? Megéri-e a pluszköltséget, hogyan alakul a fogyasztás, kellemesebb-e összességében automata váltóval? Ugyan nem minden pontban voltak egyértelműek a válaszok, mégis azt érzem, hogy megérte ennek utánajárni, adott néhány plusz infót.

Azt hiszem az SX4 S-Cross egy olyan autó, aminek idő kellett ahhoz, hogy elérjen a célközönségéhez. 2016-ban, nagyjából másfél évvel az új Vitara megjelenése után dobták piacra a felfrissített változatot, és valljuk be, az elején sokan kissé sandán néztek a „fogszabályzós” Suzukira. Aztán elfogadták az emberek a karakterét, majd szépen kialakult egy egész komoly európai vásárlóközönsége, és bár a Vitarát nem volt esélye megelőzni, sokaknak mégis az S-Cross jelentette és jelenti a mai napig az alternatívát.

Vélhetően a legpozitívabb visszajelzéseket az 1.4-es, 140 lóerős turbós, hatsebességes manuálissal és összkerékkel ellátott kivitelek kapták, ami nem is meglepő, igazán jót lehet vele autózni, ugyanakkor ár szempontjából ezt pozícionálták a legmagasabbra. Nincs ezzel gond, hiszen ott az olcsóbb változat is, igaz egyliteres háromhengeressel, ami szülhet bizonyos kétségeket, azonban tegyük gyorsan hozzá, hogy a Suzuki nem most kezdte a „kisturbós” motorok gyártását. Bevallom, nekem sem volt a zsánerem ez a változat, de nem is feltétlenül a motor, mindinkább a váltó miatt, valahogy nem volt meg az összhang. Többek között ezért is voltam kíváncsi az automata verzióra.

A külsőről alighanem az elmúlt években már mindent leírtam, amit le szerettem volna. Továbbra is úgy vagyok vele, hogy az S-Cross inkább a fiatalabb korosztályt célozná meg, a Vitara kicsit konzervatívabb, itt jobban belefért egy merészebb front. Különben masszív hatást kelt, ez a kissé steril fehér fényezés ki is adja úgy a méreteit, mind a magasságát. Egyszerű, de kellemes felnik, kiugró visszapillantó, némi króm és LED-lámpák, a külső szavatossága rendben van, három év távlatából is bőven elfogadható a kategóriájában.

Ez a beltérre is érvényes, az anyaghasználat ugyan nem kiemelkedő, és a kalaptartó is hajlamos menet közben hangoskodni, de a műanyagok strapabírónak tűnnek, talán az ülőlapok lesznek azok, ahol először szembesülhetünk a használattal. A döntött műszerpult ügyes megoldás, a középkonzol pedig a jelenlegi Suzukik közül itt a legcsinosabb.

A felszereltség mondhatni hétköznapi, de ez nem lekicsinylés, mindinkább arra célzok vele, hogy amire általánosságban szükség lehet, azt tudja, talán még többet is. A tolatókamerának nem csupán az elhelyezése, de a képminősége is jó, a kétzónás, digitális légkondi sem feltétlenül ennek a szegmensnek a sajátja. Emellett olyan apróságokkal is megszórták, mint az ülésfűtés, az esőérzékelő, vagy az automata fényszóró.

Adaptív tempomat a GLX szinttől jár, de mindent egybevetve a GL+ felhozatala is tisztességes. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vezető pozíciója, a kilátás, az utastér méretei és a csomagtartó (430/875l) is dicsérendő tulajdonságokkal ruházza fel az S-Cross-t, nyugodtan kijelenthető, hogy egy élhető autót kaphatunk a pénzünkért. De ezt már eddig is tudtuk, mint ahogyan azt is, hogy a menettulajdonságok általánosságban véve korrektek.

Az egyliteres Boosterjettel és 5 sebességes manuálissal szerelt S-Cross-hoz a már említett 4.5 millió környéki áron lehet hozzájutni, a listaárakat most ne is nagyon nézzük, a Suzukinál rengeteget engednek ugyanis belőle. Az árakat böngészve a különbség nagyjából 400-500 ezer forint körül alakul, ha a hatsebességes automatával választjuk.

Hogy ez megéri-e? Vérmérséklettől függ, mert ugyan 0-ról padlózásnál nem olyan jó társ (érzetre jó egy másodpercnyi különbség van a 0-100-as sprint között – 12 mp), mint a manuális, mégis magasabb tempónál és előzésnél is szépen mozgósítja a tartalékokat. A váltófülekre először értetlenül néztem, de teljesen komfortosan lehet használni, működik a dolog, hétköznapi használatban is.

A 110 lóerős, ez esetben 160 Nm csúcsnyomatékú háromhengeres motor nem erőlködik, a fordulattartomány elváltáskor ideális, nem mellesleg pedig kevesebbet forog a motor, pályatempónál ez határozottan érezhető. Az átlagfogyasztás megáll 7 liter körül (város 8 liter, országút 6.1) – ez egyébként 7 decivel magasabb, mint a manuális váltós modell esetében. Összességében kulturáltabbnak érződik így az S-Cross, ráadásul ideális középutat kínálhat, és ugyan egy 1.4T-t nem adnék érte, utóbbiból is van automata kivitel, ezek után pedig már azzal is érdemes lenne megismerkedni.

Teszt | fotók: Bense Róbert

A tesztlehetőségért köszönet a Suzuki Világnak és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!