Suzuki Swift SHVS teszt – okos apróság

Tavaly tavasszal kerültünk először közelebbi kapcsolatba a legújabb Swifttel, és kapásból egy olyan típust hoztunk el, mely joggal reménykedhet a sikeres szereplésben a magyar piacon. Az 1.2-es Dualjettel szerelt GL+ felszereltségű kivitel ugyanis a használati értékével és az árával az ideális kisautó-középutat képviselte. Ezzel ellentétben most lényegében az egyik kirakatmodellt kértük, és kaptuk meg tesztelésre, mivel kíváncsiak voltunk arra is, hogy mennyivel kapunk többet a pénzünkért, ha egy hibrid, GLX szintű Swiftet szeretnénk magunkénak tudni.

Messziről nézve legyinthetnénk, hogy ugyanúgy fest, mint az olcsóbb társa (még messzebbről akár a korábbi generációkkal is összekeverhetnénk), ám közelebb érve jóval több különbséget tartogat a drágább Swift, ha mindet összeszedjük, akkor meg már egész hosszú listát kaphatunk. A legszembetűnőbb a nappali menetfény költözködése lehet, egy emelettel feljebb cuccolt, egész tekintélyes sávot kiharapva magának. A fényszórók esetében a halogén multireflektorokat LED projektor lámpatestek váltották, ezzel jár az automatikus fényszórómagasság-állítás is.

A hűtőrácson is láthatunk módosulást, a radar szenzora némileg megtöri a rácsozat harmóniáját. Valamivel feljebb kalandozva az elektromosan behajtható visszapillantóknál is észrevehetünk egy kis apróságot, méghozzá az integrált irányjelzőket. A 16 colos abroncsokra szintén csak ezen a szinten jár polírozott könnyűfém keréktárcsa. Hátulról (az esetleges SHVS plaketten túl) a LED-es lámpákról is meg tudjuk különböztetni a jobban eleresztett Swifteket, szóval tényleg nem túloztam, amikor azt állítottam, hogy akadnak bőven különbözőségek.

Ha mindez nem lenne elég, a krómkeretes, színes csíkozású hűtőrácstól kezdve a felnidekoron át, egészen a tükörburkolatokig egy csomó jópofa kiegészítőt igényelhetünk, de akár kéttónusú fényezést is kérhetünk, ami még feltűnőbbé teheti a kis városjárót. A külső kialakítását már kiveséztem a tavalyi tesztünkben, annyit azonban most is feltétlenül megjegyeznék, hogy ügyesen frissítették a megszokott formát, és sikerült kellemesen modernné varázsolni a mindössze 3.84 méteres Swiftet, kategóriájában egész karakán kis karakter.

A gombnyomásos indítású Suzukiknál már megszokhattuk, hogy egy szimpla ovál távirányítót kapunk, itt viszont még ezt is megvariálták. A részben kék, lakkozott távost annyira le akartam fényképezni, hogy végül kiment a fejemből, de ide kattintva megnézhetitek magatoknak, én kifejezetten örültem neki, hogy ilyen apró részletekbe menően igyekeznek színt vinni a Swiftbe. Ha már itt tartunk, akkor üljünk is be, az utastérben is van bőven látnivaló.

A kormánytól balra, térdmagasság környékén már nem csupán vakgombok sorakoznak, a start-stop rendszer és a kipörgésgátló piktogramjai mellett megtaláljuk még a sávelhagyásra/sávtartásra figyelmeztető, illetve a kétérzékelős fékasszisztens (DSBS) kapcsolóit is. Utóbbira térjünk ki egy kicsit részletesebben, a radaros fékasszisztenssel (RBS) ellentétben, itt már egy modernebb, kamerát és lézerérzékelőt is magába foglaló egységet kapunk, melyet a szélvédő visszapillantó előtti részében helyeztek el. Nem mellesleg ez az első Suzuki, ami ezzel az extrával büszkélkedhet, és amellett se menjünk el, hogy a teljes biztonsági csomagnak hála az EuroNCAP teszt három csillaga négyre nőtt!

A multifunkciós kormány a távolságtartó tempomat kezelőivel bővült, ám ennél érdekesebb a műszerfal megjelenése. Míg GL+ szintig monokróm kijelző jár, addig itt már egy – a Baleno SHVS-ből korábbról ismerős – színes információs képernyő közvetíti a fontosabb tudnivalókat. Az órától a nyomatékig mindent mutat, az akku töltöttségét és a részletes fogyasztási adatokat is viszontláthatjuk rajta, a sebességet viszont még mindig csak az analóg skáláról tudjuk követni, ha már ilyen okos modult is kapott Swift, ezt a funkciót még igazán elbírta volna. Érdekesség továbbá, hogy az üzemanyagszint-jelző is egy külön kis köregységet kapott.

Az érintőképernyő továbbra is az egységes Suzuki-rendszerrel lett ellátva, tökéletesen teszi a dolgát, tolatókamera és navi is jár (igaz utóbbitól ne várjunk csodálatos képminőséget), de ezt is láttuk már ezerszer. Amit viszont még nem – legalábbis nem ebben a formájában -, az a digitális klímapanel. A Balenóéhoz képest ez sokkal komolyabb lett, elegáns, tökéletesen illik a képbe, ám sajnos csak egyzónás.

Korábbi tesztünkben már méltattam az anyaghasználatot, és az új generációs Swift térérzetének javítását is a pluszpontok közé véstem fel, csakúgy, mint a 265 literesre növelt alap csomagteret is (579 literesre bővíthetjük). Amit viszont tavaly tavasszal nem kellett próbára tenni, az az ülésfűtés volt. Most aztán bizonyíthatott, a csípős mínuszokban villámgyorsan felmelegítette az ülőlapot, és ugyan csak egy állásba kapcsolható, cserébe viszont már a GL+ felszereltségtől megkapjuk.

Na de nézzük, mit is ad nekünk menetteljesítményben és fogyasztásban az SHVS nevet viselő Swift. Először is kezdjük azzal, hogy mi is takar ez a betűszó. Maga a rövidítés a „Smart Hybrid Vehicle by Suzuki” elnevezésből jött létre, de hívják mifelénk „enyhe hibridnek”, vagy „lágy hibridnek”, sőt, „álhibridként” (!) is találkozhatunk vele. A lényeg viszont egy: a 3 lóerős, 50 Nm nyomatékú villanymotor (mely egyben integrált indítómotor-generátor is) a 12 voltos lítium-ion akkumulátor töltöttségi szintjétől függően indításkor, elinduláskor és gyorsításkor segít, az akku pedig lassításkor, a fékenergia visszatáplálásával töltődik. Az egyliteres Boosterjettel összedolgozva ez papíron 4.3 literes, gyakorlatban inkább 5 literes fogyasztást jelent, pont annyit, mint az 1.2-es Dualjet esetében.

Habár még mindig nem sikerült túl nagy barátságot kötnöm az ötgangos váltó és a háromhengeres, 110 lovas Boosterjet párosával, de azt el kell ismerni, hogy az SX4 S-Cross-nál mintegy 1,5 mázsával könnyebb Swifthez jobban illik ennek a motornak karekterisztikája, és a százas sprintben például majd’ fél másodpercet verne márkatestvérére a maga 10.6 szekundumával. Az SHVS Swift hivatalos végsebessége 195 km/óra, 130-140 környékén, erősebb szélben viszont már egy kicsit kapaszkodnom kellett a kormányba. Persze ezeknél a kedves kis „homlokos” autóknál ez előfordulhat (a 120 mm-es hasmagasság ellenére is), ám ha épp nem kell küzdeni az orkánnal, akkor stabilan tartja magát a Swift, és az elöl MacPherson, hátul torziós futómű is hozza a kellő feszességet. Említésre méltó a fékrendszer is, a GL/GL+ esetében hátulra csupán dobfék jár, a GLX-nél azonban már tárcsaféket kapunk.

Mindent egybevetve az azért világos, hogy a Suzuki igyekezett egy sokoldalú Swift palettát létrehozni, amibe bőven belefér az SHVS, mint egy érdekesség, mert azt valószínűleg a japánok is tudják, hogy nem ezzel fogják megdönteni az eladási rekordokat. Az ár ugyanis rettentően érzékeny pont egy kisautó esetében, és míg az alap GL/1.0 Boosterjet modell 3.150.000 forintért hazavihető, de a GL+/1.2 Dualjet is megáll 3.4 milliónál, addig 4.1 alatt még szuperakciósan sem kapjuk meg a GLX/SHVS kivitelt. Az árak szórása miatt egyébként egészen 4.6 körülig felmehet a végösszeg (ennyiért 1.6 szívó/GL+ Vitarát kapunk), és akkor a listaárat most inkább nem is említem. 4 millió alá még befér amúgy az 1.2-es Dualjet + GLX + CVT + összkerék, ami ezek után meglehetősen erős kíváncsiságot generált bennünk, szóval sanszos, hogy a következő Swiftünk az a modell lesz.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!

Cikk | fotók: Bense Róbert