Renault Mégane GrandCoupé 1.6 Zen – flottakirálynő

Meg fogsz lepődni, egyhat, szívó benzin – hangozhatna el az állítás napjainkban bármelyik hasonló autó tulajdonosa szájából, hiszen ritkán hallani manapság ezeket a szavakat egy mondaton belül. Kevés márka kínál már ilyet, de a műfaj még létezik. Legalább olyan érdekes, hogy van olyan gyártó, akinél még szinte a csúcs-motor kategóriába tartozik a konfiguráció  egyes modelleknél (pl. Corolla), mint az, hogy másoknál pedig ez képviseli a belépő, legolcsóbb változatot. A Renault ez utóbbi mezőnybe tartozik szinte egyedülállóként a piacon, én pedig vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy eme ritka motor nyomába eredhettem a Renault Mégane GrandCoupé segítségével. A típusról év elején már közöltünk tesztet, azonban kis túlzással ég és föld a két autó között a különbség, ugyanis korábban egy közel fullextrás 1.6 dci-t volt lehetőségem tesztelni, míg most egy sokkal-sokkal puritánabb példánnyal volt dolgom.

Ó, igen, a forma, ez még mindig nagyon mutatós. Habár több, mint egy éve mutatták be az ötajtóst, a külső design-t most is az egyik legszebbnek, legizgalmasabbnak érzem a kategóriában. Ezt most nem is fejtegetném tovább, hisz korábban már megtettük többször is. Közel fapad, de a jelzőt csak azért nem érdemli ki, mert van benne például kétzónás, digitális klíma, tempomat (bár az alapfelszereltség), ködfényszóró és könnyűfém felni. Ennyi, ezt leszámítva alapfelszereltség, amit láthatunk. Ez kívül leginkább az első fényszóróban mutatkozik meg. Pici, apró LED pöttyöket találunk esetünkben is, de hol van ez a feláras, gyönyörű, „igazán ledes”, esztétikus lámpákhoz képest, amiket már korábban láttunk? Ha kinyitod az autót, felvillannak a fények a lámpa aljában és ezzel együtt, bár beszélni nem tud, magában rád nevet a szép, de ezzel a fogással direkt kicsit elrontott orr, majd azért odaböki, hogy legalább olcsóbb volt. Ha úgy vesszük, ugyanakkor össze is lehet vele kacsintani, minek a drága fényűzés?

Az előbbi apróságot leszámítva szép, hátul pedig már az extrásabb változatokéval megegyező, igazán gusztusos lámpatesteket találunk. A típusban ezen a szinten is kényelmes extra, hogy a csomagtartó fedél a kulcs megnyomását követően nem csak kiold, hanem automatikusan fel is nyílik, alsó-középkategóriában mondhatnám menőnek is. A csomagtartó változatlanul méretes a maga 503 literével – bár nem vagyok túl nagydarab, engem minden nehézség nélkül tökéletesen elnyelt, ráadásul még kényelmes is volt a puha, bár „pakolós” személyek számára hosszútávon valószínűleg nem praktikus, bársonyos borításával.

Gondolkodtam sokat, kinek lehet a zsánere ez a motor, mert a trendekkel valljuk be, szembemegy. Ez nem feltétlenül rossz, de példának okáért az említett japán ellenfél 1.6-osa erősebb és kifinomultabb ennél, bár véleményem szerint erős különbségek vannak a két típus vásárlóközönségének tulajdonságai között. 114 lóerő egy normális érték, kiemelkedőnek azonban nem mondható – így a 11,8 másodperces gyári 100-as gyorsulási adat sem, ennél a 110 lóerős 1.5 dci nagyobbat megy (igaz csak pár tizeddel, ami aligha számít valamit). Hétköznapiasan dinamikus közlekedésre (értsd ésszerűen, de tartva a felső sebességhatárokat, alkalmanként előzve, néha meglépve veszélyes helyzetek elől) teljesen alkalmas. 3-4000 között kezd el jobban húzni, a csúcsnyomaték (156 Nm) 4000-es, a 114 ló 5500-as fordulatnál jelentkezik. Ha rágyorsítanál igazán, akkor szeret pörögni, de nem is üvegelni való, az alsóbb tartományokban pedig még pont elég nyomatékos.

Élveztem, hogy nincs turbólyuk, néha tud felüdülést okozni a klasszikus szívó karakter. Általában én ezt kedvelem, azonban hozzá kell tegyem, a 131 lovas 1.2 Tce ennél fickósabb volt egy hangyányival. Ugyanakkor az csak a legmagasabb, Intens felszereltségnél választható, így az 1.6-os szívó nem csak a belépőmotor, hanem egyben az egyetlen elérhető benzines is, ha nem full-extrás autót szeretnénk vásárolni. Félni nem kell tőle, az együttélés vele szinte felhőtlen, hisz elvégre ez egy hétköznapi szedán, nem teher- és nem sportautó. Kicsit jobban meghúzatva megjön a hangja is, ezt pedig most negatív értelemben írom, de összességében egy ésszerű teljesítményű, jó karakterisztikájú motor ez. Nem dízel pártiaknak nyugodt szívvel ajánlom, még ezzel az 5 sebességes manuális váltóval is. A 6. ugyan elférne, de nem érzem óriási szükségét, nem ejt zavaróan nagyokat váltáskor a szerkezet, nem vész el a teljesítmény, viszont 5-ben sem pörgeti túl (~3500) 130-nál a motort. A fogyasztás nagy átlagban 7.6 literre jött ki. Szimpatikus, hogy nem hazudik ordítóan a szemünkbe a katalógusban a Renault, ott 8,6-os városi fogyasztást adnak meg és 6,4 körüli vegyes értéket. A 7 liter alatti fogyasztást nagyobb országúti részeket is utunkba szőve teljesen hihető. Egy 1300 kiló feletti, 4,6 méteres autóhoz ésszerűek az értékek az 1.6-os motorral.

Ha nem kívülről vizslatjuk a gépet, hanem utazunk, sokkal jobban érzékelhetőek lesznek egyből a változások is a jól felszerelt modellekhez képest. Például nincs digitális műszeregységünk, helyette 3 darab analóg csőműszer mered elénk, ami egyszerű, de akár vonzó is lehet, nem mellesleg valami vagányabb tipográfiával még sportautósnak is nevezhetném. Kis kijelzőn így is olvashatjuk a legfontosabb adatokat magunk előtt. A kormány multifunkciós, innen vezérelhető a tempomat és a beépített bluetooth-os kihangosító is, míg a rádió a Renault-hoz megszokottan a kormány mögötti fülecskéről kezelhető. Még mindig meglep, de hamar hozzá lehet szokni. Nem lesz sosem a kedvenc megoldásom, de vannak érvek mellette is, könnyen használható és ebben az autóban talán jobban érvényesül a célszerűség, mint eddig bármelyik másik kipróbált társában.

A középkonzolon található kijelző még túlzott marketinges beállítottságú emberek számára sem hívható központi multimédia egységnek, ez kérem egy teljesen hétköznapi, egyszínű kijelzővel rendelkező, egyébiránt 4 hangszórós rádió. Egyértelműen ez a legszomorúbb pontja a beltérnek – a látvány még az előző évtizedet idézi, de mindenből kell egy egyszerű változat. Legalább nem vonja el a vezetésről a figyelmet és roppant könnyedén kezelhető. A kétzónás klímáért jár a pluszpont, de ha már közelítünk a fapadhoz, manuálissal lett volna autentikus igazán. Nem baj, így élhetőbb és barátságosabb.

Érdekes jelenség ez a konkrét GrandCoupé a minden földi jóval ellátott, cicomázott tesztautók világában, hisz mindenki villantani akar elsőre. Most a Renault megmutatta, milyen, ha a kezdőár környékén nézelődünk. Az összbenyomásom pedig teljesen pozitív, ugyanis az autó nem torkollott túlzott puritánságba. Itt az egyszerűség és az olcsóság nem megfeleltethető a megkérdőjelezhető minőségnek, ez pedig jó. A Zen felszereltség (mely egyébként kifutóban van jelen összeállításban legfrissebb információink szerint, azonban minden bizonnyal hasonló konfigurációk a kínálat részét fogják képezni ezután is) 5.099.000 forint, de meglepődnék, ha nem lehetne ezt százezrekkel helyi akciók és kedvezmények keretében lejjebb tornászni. Négy és félért például már nem is hangzik olyan rosszul.

Alap klímával, könnyűfém felni és ködfényszóró nélkül még a kezdő, Life felszereltség is élhetőnek tűnik első hallásra a tapasztaltak alapján, utóbbi modell 4,7 milliótól indul. Ha valaki legalább ekkora összeget szán egy új családi autóra, nehezen tudom elképzelni, hogy ne ikszeljen be pár százezerért még néhány mutatós, vagy kényelmi extrát, azonban ennek a változatnak is látom a létjogosultságát. Kisebb vállalkozásoknál kulcsos autónak, céges flottába, vagy például területi képviselők számára egy szinte kifogástalan célszerszám lehet, ami technikailag kissé konzervatív, ugyanakkor ez hosszútávon sugall egyfajta megbízhatóságot, illetve kiszámíthatóságot is. Nem csemege, nem is várhatóan „bestseller”, de kell ilyen is, szerintem van helye a piacon.

A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek!

Bacsa Zoltán