fbpx

Összefoglaló – ezeket a használt autókat teszteltük idén

A magasabb árkategóriás autók tesztjei alatt rendszeresen megkapjuk komment formájában, hogy azok nem az átlagvásárlók pénztárcáihoz vannak szabva. Nem tagadjuk, ezekben van igazság, mivel azonban a tesztlehetőségek nem kívánságműsor alapján mennek, ezért szóban nem igazán tudunk reagálni ezekre a megjegyzésekre. Tettekben viszont igyekszünk, ezért amikor csak lehetőségünk adódik, olyan használt autókat is bemutatunk, melyek célcsoportja idehaza is kellően széles. Volt bőven hasonló jellegű tesztünk 2018-ban, mai összefoglalónkban a leginkább olvasottakat szedtük csokorba! Van itt minden, mint a jó boltban: apró városjárók, kombik, családi autó, olcsó szedán, SUV, sportos japán. Ha ez nem lenne elegendő, ide kattintva az összes idei tesztünket átlapozhatjátok!

A teljes tesztekért kattintsatok a kékkel kiemelt címekre!

Citroën Berlingo 1.6 VTi teszt

Az autóban jelenleg 125.648 kilométer van, a kopó alkatrészeken kívül az első szélvédőt és a bal oldali tolóajtó görgőit cserélték – ez utóbbi elfáradására lehet számítani. A mai használtpiacon 1,6 milliótól egészen 3 millió forintig lehet találni keveset futott és karbantartott modelleket, motor/felszereltség függvényében. Praktikus, korrekt fenntartási költségű autó, átlagos használatra, nagycsaládosoknak ideális választás lehet…

Ford Focus 1.6i Comfort kombi teszt

Tesztautónkban jelenleg – még meglepően kevés – 134.280 kilométer van, amit motor- és bármiféle fődarab bontása nélkül tett meg. Jelenleg a harmadik tulajdonosa birtokolja, aki mindent megad az autójának (sűrű olajcsere, szervizek). A kopó alkatrészeken kívül a lejáró jobboldali üveget kellett cserélni, illetve a rozsdával még lehetnek később problémák. Fenntartása közepesnek mondható, rengeteg mindent lehet hozzá olcsón vásárolni a bontókban, de megtalálható szinte minden a típushoz az utángyártott alkatrészektől egészen a prémium minőségűekig.

Honda Jazz 1.4 teszt

Remek kis autó a Jazz, önmagát szinte meghazudtolóan megvan benne a műszaki rock and roll, miközben rendkívül praktikus, ráadásul az eltöltött néhány óra alapján szerethető. Nem tökéletes, de rengeteg érv szól mellette. Hölgyeknek, fiatal párok közös autójának, de egygyermekes családoknak is ideális, ha apa lenyeli a formaterv nőies mivoltát – ha csak egy kocsit enged meg a családi kassza, nem lehet nagyon mellélőni a kis Hondával.

Hyundai Accent 1.5 LS teszt

Mégis mit kereshet az ember 150-200 ezer forint között? Nem boncolgatnám túl a kérdést, mert sosem érek a végére, de a használható autók száma ebben a keretben már eléggé leszűkül. Aztán egyszer csak itt volt ez az Accent, ami képekről egész pofásnak nézett ki, műszaki is volt rajta bőven, gondoltam nézzük meg, legfeljebb ha nagyon megrágcsálta már a rozsda, vagy egyéb módon húzza a belét, otthagyjuk. Nem így volt, ráadásul gyakorlatilag egy középkategóriás okostelefon árába került. Aztán az adásvételi megírása közben előkerült a 2016-ig vezetett szervizkönyv…

Lexus GS 450h teszt

Mindig akad egy tuti menekülő útvonal azoknak, akik a nagy német prémium „szentháromságból” ki szeretnének törni: a Lexus. A japánok évtizedek óta többé-kevésbé sikeresen torpedózzák a felső-középkategóriát. Mi lehet a titkuk, talán a tartósság? Ezt alapvetőnek vesszük, úgy gondolom, ha már elviekben a világ egyik legmegbízhatóbb márkájáról beszélünk. Ez önmagában nem lenne elég, azonban a rendhagyó, kissé különc, de még ízléses forma, a sportosság, adott esetben pedig a hibrid meghajtás viszont már elég vonzó kombinációt tudnak kiadni.

Opel Astra J 1.4 Turbo teszt

Nagyon tetszetős volt a technika népautó szinten, amit az Astra nyújtott. Maga az 1.4-es motor a turbóval bőségesen elég a karosszéria ésszerű mozgatásához, a 0-100-as sprint 9-10 másodperc környékén mozog, ami ekkora autóhoz ezzel a motorral talán szinte kevésnek is tűnhet, ugyanis 140 lóerő és 200 Nm nyomaték már egész tisztességes érték. Nagy hibája a szériának, amit már sokan kifogásoltak, a súlya, ami 1,4-1,5 tonna között mozog. Ennek ellenére egészen jókat lehet autózni vele…

Toyota Celica 1.8 VVT-i teszt

Az utóbbi években megszaporodtak az utakon a hetedik, azaz a jelen állás szerinti utolsó szériás Celicák, méghozzá okkal! Az 1999 és 2006 között gyártott generáció most ért abba a korba, amikor már elfogadható áron be lehet szerezni egy szép darabot. Ne legyenek illúzióink, ez az időszak mindössze néhány évig fog tartani, mivel ahogy telik az idő, úgy „hajtanak-hülyéskednek” szét egyre többet belőle, ezzel arányosan pedig a megkíméltek ára rendesen ki is fog lőni. Most, a boldog békeidőkben lehet és érdemes is pecázgatni ha a T23-as a zsánerünk…

Toyota Yaris 1.3 teszt 

Első tulajdonos, rendszeresen karbantartott, szervizkönyvvel – klasszikus rubrikák a keresőmotorokban, melyeket előszeretettel pipálunk be eladó használtautókat keresve a neten. Most pont egy ilyen géppel álltam szemben. Mi a buktató? Talán semmi, elvégre Toyota. 59 ezres futásteljesítménnyel egy második generációs Yaris nem sok meglepetést tartogathat, amit alá is írok, hiszen jól ismerem az autót. 

Volkswagen Golf VII Variant 1.6 TDI teszt

A Golf VII kombi változata univerzális autó, tesztünk főszereplője feladatait hibátlanul ellátja, ez vélhetően igaz lesz rá akkor is, amikor eléri kilométerkorlátját. Tegyük félre egy kicsit a céges skatulyát, hiszen előbb-utóbb az is belefut a dízel Golf Variantokba, aki magánhasználatra keres megfizethető, használt „pakolóst”. Jelenleg évjárattól/állapottól/futásteljesítménytől/felszereltségtől függően 2,5 és 4 millió környékén találhatjuk meg őket a piacon, a merítési lehetőség pedig bőséges.

Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt

A leharcoltabb, vagy gyártás eleji modellek már 2 millió alatt is elérhetőek, de aki inkább jó autóra, mintsem villogásra vágyik, az nyúljon mélyebbre kicsit. Az apró-cseprő alkatrészek 20-30 ezer környékén elérhetőek, de egy fékbetét csere már 100.000 forint feletti történet, ha pedig mondjuk a váltóval lenne probléma, márkaszerviz szinten milliós, de „okosban” is sokszázezres tételről van szó. A Touareg prémium (nekünk halandóknak inkább luxus) autónak született, ehhez híven pedig megvásárolni sem volt sosem olcsó, ahogy fenntartani sem „népautósága” (hiszen Volkswagen) ellenére.

 

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb