Országjáró tartósteszt egy Lada Vestával

Bizonyára jó néhányan követtétek a retrovasak.hu égisze alatt futó, múlt hét vasárnap véget ért, 21 napon és 2438 kilométeren át tartó Lada-kalandot, melynek főszereplője egy 1982-es 1200s-volt. Mivel a Lada Hungary volt a túránk főszponzora, ezért kiötlöttünk egy a múltat és a jelent egyensúlyba hozó tervet, miszerint a 35 éves, imádott matuzsálemünket egy Vesta fogja kísérni hosszú útján.

Nos, ez annyira jól sikerült, hogy a Vestába a kalandon, és az azt megelőző hetekben közel dupla annyi kilométer került, mint az 1200s-be. Ez azért történhetett meg, mert Zoli (a tesztelok.hu és a retrovasak.hu tulajdonosa) ingázott vele az otthona, az irodája, és a kaland állomáspontjai között, ami három hét alatt kb. 3600 kilométert jelentett. A történethez hozzátartozik, hogy bár anno a Vesta tesztjét nem én írtam, azért a túra előtt jómagam is elkötöttem nagyjából 800 kilométerre a leendő kísérőautót, és időnként az 1200s-ből is átpattantam, ha úgy hozta a helyzet.

Egy szó, mint száz, együttes erővel hozzávetőlegesen 4400 kilométert tekertünk bele június eleje óta, így volt időnk és lehetőségünk kitapasztalni a legújabb Lada főbb jellemzőit. Mivel ezen a felületünkön a legfőbb irányvonalat a tesztek jelentik, ezért kézenfekvő volt, hogy nem hagyjuk veszni az ismereteket, és összerakunk nektek egy tartóstesztet, amely lehet, hogy néhány ponton szokatlanul szubjektív lesz, de ne feledjétek, hogy ekkora út alatt a tesztautóból hétköznapi használati eszköz lett a Vesta, ez pedig átírja a szokásos szempontokat.

Kezdjük ott – és ezt a sztorit a Lada-kaland közben is elsütöttem jó párszor -, hogy bárhol, bármilyen autót teszteltem is, az érdeklődés még egyszer sem volt akkora, mint a Vesta esetében. Szponzoráció ide, vagy oda, ez nem a reklám helye. Fiataloktól az idősekig, nők, férfiak, teljesen laikusok, vagy éppen hozzáértők jöttek oda az út során, hogy megnézzék maguknak az újdonságot. Mindenki azzal kezdte, hogy „milyen jó a formaterv”, én pedig fáradhatatlanul emlegettem Steve Mattin nevét, aki egyébként a formát nézve úgy ültette át a „Volvóságot” egy teljesen más márka alsóbb-közép árkategóriát képviselő modelljébe, hogy arra senkinek nem lehet egy szava sem.

A Vesta ebben a színben, a csomagtérfedél tetején lévő szárnyacskával (ami jelenleg kizárólag ezen az autón látható), az orrán lévő U-alakú krómhajlításokkal, és az oldalán látható, X alakot formáló mélyedésekkel együtt igazán jól mutat, amit – valljuk be – egy felszereltségtől függően 3-4 millió körüli autótól nem feltétlenül várhatunk el, én legalábbis elnézem, ha ebben a szegmensben nem a dizájn szerepel a fejlesztések csúcsán.

Három dolgot hiányoltam, – de itt megint csak az árat vehetjük elő, mint mentőövet – a küszöb alsó részére ráfért volna egy dekorműanyag, illetve egy nagyobb papuccsal még kellemesebb lenne az összkép, de a vérszegény ajtóhatárolót is felejteném. Hiányérzetünket némileg csökkentette a 17 centis hasmagasság, és itt jön az képbe, hogy a Vestát szerencsére nem akarták mindenféle SUV-cukrospapírba csomagolni (arra úgyis ott lesz az X-Ray), ellenben ésszerű keretek között simán elmegy tökön-babon, ha kell. És van olyan, hogy kell, mert ha kigurulsz egy földútra az 1200s-sel, ott bizony elég cink volna, ha a téged követő Vesta az alvázát csikorgatva küzdene meg a kisebb buckákkal, ugye? Nyilván, aki komolyabb terepre vágyakozik, annak még mindig ott a 4×4, leánykori nevén Niva, de a Vesta magasságát is érdemes megjegyezni!

Belül tapintásmámorra ne számítsunk, ám az ergonómia és az összeszerelés minősége is korrekt, semmi nem szólalt meg, aminek nem kellett a pár száz kilométer híján Budapest-Izsevszk oda-vissza útnak megfelelő kilométermennyiség alatt. Az ülések szivacsosak, ám Zoli bevallása szerint egyszer sem szállt ki összetörve belőle, pedig akadt olyan nap, amikor 6 órát, és 500 kilométert is lehúzott a vezetőülésben. Ami itt kiemelhető, az az ügyes beállíthatóság, egyrészt a pozíció is ideálissá alakítható, másrészt a kilátás is remek, ami részben a majd’ kéttenyérnyi visszapillantóknak is köszönhető.

A helykínálat a Vesta legerősebb pontja, van elég tér a lábnak, a fejnek, és nem csupán nyújtózkodni lehet benne, de a hátsó ülőpadon akár egy púpos tányérnyi plov utáni szundítás is beleférhet. A csomagteret szintén nem aprózták el, a maga 480 literével rengeteg holmit elnyel, amit viszont ennyi idő alatt sem sikerült megszoknunk, az a nyitási metódusa. Bár lehet a kulccsal, az azon, vagy a kormány mellett lévő gombbal is nyitni, viszont valamiért mindig a rendszámtábla tartó feletti kallantyút kerestük, de olyan nincs! Különféle elméleteket szőttünk, miszerint ez biztos azért van, hogy a híresen extrém orosz forgalmi helyzetekben nehogy véletlenül valaki felnyissa csak úgy a csomagtartónkat, de ez igazából csak egy gyenge magyarázkodás volt, miután századjára is benéztük a nyitását.

A legmagasabb szintű, azaz a Lux modellhez volt szerencsénk, mondhatnánk, hogy mindig a magas felszereltségű kivitelek vannak tesztautónak beállítva, de jelen esetben ez egyáltalán nem baj. Hogy miért? Mert a teljesen alap, 2.99 milliós Standard keveseket hoz lázba, inkább a 3.5 környékétől induló Comfort és a 3.9 milliós Lux megy, ezekre volt kíváncsi az érdeklődők többsége is. Az extralistára sem lehet panasz, elöl-hátul elektromos ablakok, elektromos tükrök, ülésfűtés, kellemes hatásfokú digitális klíma, navigációs rendszerrel és tolatókamerával ellátott központi érintőképernyő (a zenelejátszónál még találkozhatunk cirill betűkkel), esőszenzor, tempomat, valamint multifunkciós kormány is jár. Ne hagyjuk ki a fűthető szélvédőt sem, melynek szálai első ránézésre kicsit idegenek lehetnek, de megnyugtatunk mindenkit, hamar hozzá lehet szokni a jelenlétükhöz. Mindent egybevetve jól eltalálták azt a kényelmi felszereltség-összeállítást, ami tartalmazza mindazt, melyre egy átlag autósnak szüksége lehet. Biztonsági szempontból érdemes még megemlíteni a 4 légzsákot, az ABS/ASR/ESP triót és a visszagurulás-gátlót is.

A 4400 kilométer alatt külön-külön is szinte az összes útviszonyt és használhatósági módot megtapasztalhattuk, legyen szó városról, autópályáról, hegymenetről, terhelve, vagy épp csak a vezetővel meghintve, ami biztos, hogy az 1.6-os, 16 szelepes orosz erőforrás minden esetben megfelelően tette a dolgát. Az 1.25 tonnás Vesta 420 kilogrammal terhelhető, ami ugyan lehetne combosabb is, viszont a 105 lóerős, EURO6-os környezetvédelmi normáknak megfelelő motor összességében ügyesen mozgatja az autót, jó dinamikával bír, bőven volt lehetőségünk kitapasztalni az ideális fordulattartományokat, sehol nem volt nyoma erőlködésnek. Ráadásképp nem is hangoskodik feleslegesen, lévén a hangszigetelés is egész jól sikerült. Az ötsebességes manuális sebességváltó a Renaulttól származik, a fokozatok jól el lettek találva, de az ötödiket időnként kissé feszesen vette, és bizony az sem lett volna hátrány, ha hatgangossal is piacra dobják a Vestát.

A pedálkezelés kellemes, puha, de messze nem erőtlen, jól adagolható a fék, és a gázreakció is rendben van. A futómű elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, optimálisan hangolt, a hasmagasság ellenére sem bizonytalankodik, pályatempónál sem vette különösebben billegősre a figurát. A kormánymű valamivel gyengébbre sikerült a vártnál, könnyű és szintetikus, és bár a manőverezésnél jól jön ez a könnyedség, magasabb sebességnél, finomabb mozdulatoknál hajlamos idegessé válni. A fogyasztás sarkalatos pont, nálam 8.1 literre sikerült mérsékelni a vegyes értéket, Zoli 8.5 literrel zárta a mérést, ez a szám szintén az átlagot takarja.

Ahogy az elmúlt hetekben észrevettem, sokan pozitívan állnak a Vestához, és ebben még mindig jelentősen közrejátszik a múltból érkező, mind a mai napig erősen élő márkaszeretet. Mindazonáltal el kell fogadni, hogy ez az autó nem lehet, és nem is lesz egy bordó Ezeröcsi, bármennyire is jól mutatnak együtt. Egyszerűen kultautók manapság már nem születhetnek ebből a kategóriából, de ez nem a Vesta hibája. Az általános elfogadás volt többségben ugyan, de egy mondatba azért időnként belefutottam, ez pedig az „ennyiért már…” kezdetű volt. Ennyiért már van konkurencia, való igaz, sőt, 4 millió környékén már kacsalábon forgó használtat is kaphatunk.

Azt viszont ne feledjük, hogy sosem baj, ha bővül a konkurens modellek tábora, mert nem csupán választékbeli, hanem minőségbeli javulást is kaphatunk, mivel a márkák akaratlanul is egymást húzzák feljebb ebben a szegmensben is, ez a Vesta esetében is világosan megmutatkozott. A másik indokra reagálva pedig: egy új autó még mindig új autó, ebből a szempontból sokkal közelebb állunk a régi szemlélethez, de ez így is fog maradni, hiszen mindig különleges érzés olyan dolgot birtokolni, ami előtte másé még nem volt, arról nem is beszélve, hogy a Vestánál a kezdeti értékvesztés miatt sem kell túlzottan keseregni, ráadasképp az első 200 darab 3+2 éves garanciát kapott – ezek Pioneer-plakettel vannak jelölve.

Nálunk mindenesetre jól vizsgázott a Vesta, soha rosszabb kísérőautót, ezúton is köszönjük a Lada Hungary-nek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta. Illetve külön köszönet a Lada Szolnok, a Lada Tormási, a Lada Duna Autó, a Lada Császár, a Lada Csorna, a Lada Sipos, valamint a Lada Ujhelyi márkakereskedéseknek, hogy a Lada-kaland alatt fogadtak és vendégül láttak minket, illetve tesztvezetést biztosítottak az érdeklődőknek!

Bense Róbert | Kajári Zoltán