Opel Insignia Sports Tourer 1.6 Turbo teszt – bárkával a bálba

Mi juthat eszünkbe a kombikról? Zöldéges Merci, munkás Mondeo, családi kedvencként számontartott tégla Volvo, vagy esetleg céges Insignia? Alighanem mindenkinek más-más, és ez mutatja igazán, hogy milyen szerteágazó és régóta létező világ ez. Alapvetően mindig is a praktikummal tudtam összekapcsolni a kombikat, mert hiszen mi másért is kapnának ekkora puttonyt, minthogy telepakoljuk azt mindenfélével? De van azért itt egy másik aspektus is, ami már-már munkahelyi státusszimbólummá emeli őket. Az Insignia Sports Tourer is ezek közé tartozik, de említhetnénk a Passatot, a Superbet, és még egy sor másik modellt. Talán senkit nem lepek meg azzal, ha elárulom: legkevésbé sem az olcsó autók táborát erősítik, viszont funkcióikat tekintve sokoldalúak, felszereltségük pedig gyakran igen erős szintet képviselnek.

A hosszú évek után megújuló Insignia nem volt ismeretlen számomra, a Grand Sportot már kétszer is volt lehetőségem tesztelni, a Sports Tourer viszont eddig kimaradt. Ugyan óriási meglepetésekre nem számítottam tőle, de néhány ponton azért rácsodálkoztam olyan részletekre, melyekre nem feltétlenül számítottam, legalábbis nem ezekben a formájukban.

Manapság a felsőbb polcokon lévő kombik reneszánszukat élik. Mivel szimpla családi vagy pakolós autóknak túl drágákká váltak az SUV-dömping közepette, ezért kellett még valami, amivel vonzóvá tehették őket. Ennek lett egy kimondottan hasznos és támogatható hozadéka, mégpedig az, hogy elkezdtek belőle újra szépeket gyártani. Ez így persze elég szubjektív kijelentés, de nézzünk csak meg egy V60-at, vagy formaterv szempontjából a kategóriában az egyik személyes kedvencemet, a Talisman Grandtourt. De az igazság az, hogy még milliókkal lejjebb is találhatunk szemrevaló darabokat.

Mi is kell a jó recepthez? Először is egy mutatós alap, ami az Insignia esetében is megvolt, másodsorban pedig egy csinos fenék. Meg persze olyan arányok, melyek egyszerre teszik nyúlánkká, mégis magabiztossá a megjelenést. A többi, vagyis az itt-ott felbukkanó domborulatok, a díszelemek, a kéttónusú felnik, vagy éppen a több részből felépülő hátsó szárny már csak körítés, de ezek is szükségesek a kialakuló képhez.

Az ötajtósnál 10 centivel hosszabb Sports Tourer egyébként tényleg hatalmas, pár milliméter híján öt méteres, és bárhonnan is nézzük, szinte ráfekszik az aszfaltra. Ne legyenek kétségeink, ezzel a bárkával tényleg elmehetünk a bálba is, csak találni kell neki egy megfelelő méretű parkolóhelyet. De hogy ne csak az általános külső jellemzőkről essen szó, Opel lévén ezúttal is kiemelném az IntelliLux LED Matrix fényszórót, ami nem csupán szép rajzolatot kapott, de úgy tart elénk „fáklyát” az éjszakában, ahogy azt kell, ráadásul még a szembejövő retináját sem égeti ki indokolatlan módon.

Majdnem két évvel ezelőtt hoztam el először az új Insigniát, de az már akkor feltűnt és azóta is szimpatikus példaként lebeg előttem, hogy nem akarták erővel a prémiumkategóriába feltuszkolni úgy, hogy a fele kilógjon belőle. Így hát sejtettem is, hogy mi vár odabenn, de azért egy masszázsfunkcióval ellátott AGR ülésen bármikor és szívesen újraveszem a már ismerős részleteket. Ilyen a hullámzó hatást keltő pult, ami ugyan a fekete bőrrel és varrásokkal tarkított belsőt nem dobja fel túlzottan, de egy kis játékot legalább hoz a szemünk elé. Éppúgy, mint a HUD, ami egyrészt remekül variálható és minden jelentős információt közöl, mindenekelőtt pedig az egyik leglátványosabb plusz, amit ebben a tesztben számomra felvonultatott a Sports Tourer.

 

Ha már itt tartunk, a középkonzoli kijelző is kapott egy megújult rendszert a korábbiakhoz képest. Az Insignia-sorozatban debütáló felület átláthatóbb és informatívabb is lett, többek között a közlekedési információkat is hatékonyan építi bele az útvonalunkba, segítve ezzel a torlódások elkerülését. Ami szintén nagyon jól jöhet, az radar- és kamerarendszer, illetve a felülnézet. Utóbbi hibátlanul „összerakja” a környezetet, a kamera minősége egy fokkal talán lehetne jobb, a fotót viszont úgy érdemes nézni, hogy nem adja vissza teljesen a valóságot. Rendelhető parkolóasszisztens is, de méretei ellenére is egész jól érezni az Insignia határait.

 

A kényelmi szintet nem csupán a fűthető kormány, szellőztethető ülés, combtámasz kombinációval próbálták emelni, hanem a helykínálattal is. A második soron ügyeltek az üvegfelületek kialakítására, így nem kényszerülünk „sötétzárkába”, és még a tetővonalat is sikerült úgy megoldani, hogy maradjon elegendő fejtér.

Ami pedig mögötte van, az akár egy szekrényt is elnyel, feltéve, hogy szekrényt akarunk szállítani egy tizenmilliós autóval. Alapból is 560 literes a csomagtartó, bővítve ennek a háromszorosát kapjuk, igaz nem tökéletesen sík a padlózata. További ötletes megoldást kínál a csomagtérajtó, aminek magassága egy dedikált tekerőgombbal állítható a vezetőoldalon, és ennek már csak azért is örültem, mert nem egy alacsonyra nyíló ajtót sikerült már fejjel „levennem”. A láblendítéses nyitás inkább kifelé szóló mutatvány, sötétben még az autó kontúrját ábrázoló piktogram is jelzi, hogy merre lóbálgassuk a cipőnk orrát.

A motorpaletta a benzines 1.5 T-től a GSi kétliteres biturbós dízeléig terjed, választék tehát van bőven. Tesztünk főszereplője a maga 1.6-os, 200 lóerős turbós benzinesével azt hiszem megtalálta az ideális motorját, 8 másodperc körüli 0-100-as gyorsulása érezhetően jó lendületet ad a közel másfél tonnás, 2160 kilogrammig terhelhető Opelnek.

Még úgy is, hogy leginkább Tour módban használtam, mivel a kanyarokkal tűzdelt utakra ideálisabb Sport igencsak keménnyé teszi a futóművet és a kormányzást egyaránt. A nyolcsebességes automatát a legerősebb dízelek kapták, azonban a hatsebességes verziót sem rossz döntés bejelölni az opciós listán, ügyesen teszi ugyanis a dolgát. Az összhatás vezetői oldalról teljesen kulturált, a karosszériamerevségen lehetett volna még finomítani, de ez is inkább csak egy megjegyzés a lábjegyzetbe. Az átlagfogyasztás papíron 6.7 liter, élesben nem igazán sikerült 8.5 alá mennem, ám ez sem egy olyan szám, ami miatt túlzottan kétségbe kellene esni.

Az újgenerációs Insignia kétségtelenül egy nehéz időszak szülötte, az Opel háza táján bekövetkező változások ellenére, vagy talán éppen ennek következményeként azonban megrázta magát és egy sikeres modellcsaláddá fejlődött. További előnye lehet a széles árskála, hiszen a belépő példányok 7.3 millió környékétől elérhetőek. Más kérdés, hogy a demóautó, az erősebb és jobban felszerelt, vagy éppen az OPC Line változat esetében jóval vastagabban fog a ceruza, utóbbit nézve akár 15 millióig is kúszhat a végösszeg.

A tesztlehetőségért köszönet a Fábián Kft.-nek!

A tesztautókat a Lotus Cleaning termékekkel ápoljuk!

Teszt | fotók: Bense Róbert