Opel Grandland X teszt – szeret, nem szeret

Egy héten keresztül játszottunk „szeret, nem szeret”-et a Grandlanddal, a Valentin-napi cukormázban fulladozva pedig úgy voltam vele, hogy ennyi belefér, már csak az volt a kérdés, hogy a történet boldogan végződik-e? Merthogy az eleje nem volt zökkenőmentes, kapcsolatunk ugyanis nem várt nehézségekkel kezdődött. A szakadó hóban hazafelé tartva nem elég, hogy minden kamion elhaladtával legalább 5 liter latyak zúdult a szélvédőre, még folyamatos hibaüzenetekkel is traktált az Opel. Először az automata fékrendszer piktogramja villant fel a műszerfalon, majd az autó orrára tapadt hó miatt a parkolási segédlet is problémát jelzett, és az első radar is félretájékoztatott. Persze ilyen esetekben nem feltétlenül kell egyből valós vészhelyzeteket vizionálni, egyszerűen csak ideiglenesen megbolondult pár szenzor, de azért a bizalmamat elég nehezen nyerte el a Grandland X. Aztán ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban kiismertem a már PSA-felügyelet alatt készülő modellt, melynek számos pozitív tulajdonságát is megtapasztalhattam, így az első benyomásnak bőven volt lehetősége formálódni a teszthét során.

Az már az első pár kép elkészítésénél világossá vált, hogy a Grandland X az elmúlt hónapok SUV-jainak egyik legfotogénebb darabja, abszolút megérte fagyoskodni miatta! Annak ellenére is izgalmas és újszerű a külleme, hogy az aktuális egyen Opel-arcot szabták rá. Viszonylag egyszerű dizájnelemekkel kombináltak a tervezők, kellemes a menetfény rajzolatának a hűtőrács krómdíszével alkotott összhangja, és a kilincsek fölött végigfutó él is jót tesz a karosszéria dinamikájának. Szerencsére a hátulját sem bonyolították túl, és itt is meg kell dicsérjem a lámpatesteket, a dupla-csíkos rajzolat igazán mutatósra sikerült. Nem mellesleg az aktív mátrix LED-fényszórók tökéletes látási viszonyokat biztosítanak még cudar körülmények között is – ugyanakkor a 400 ezres felára borsos. A körbefutó műanyag védőelemek kifejezetten hasznosak, ám a lakozott felületek, mint a B-oszlop, vagy a hátsó szélvédőt körülölelő spoiler rettentően érzékenyek.

Sajnos belül is hasonló problémákba ütköztem, a küszöb díszléce már 6000 kilométer után karcos, a középkonzol teljes alsó hányadát pedig zongoralakk díszíti, mondanom sem kell, hogy mennyire oda kell figyelni ezekre, mert elég egy rossz mozdulat, és már el is csúfítottuk. Nagy kár, hogy ezekre nem ügyeltek jobban, mert amúgy az anyagminőség minden más téren remek. Az ajtóbelső könyöktámaszán lévő dekor gusztusos, sötétben pedig hangulatvilágítás emeli ki, a bézs színű bőr-szövet kárpit is rendben van, az ülések ráadásképp megkapták a már az Insigniában is megismert kihúzható ülőlap-részt.

Jár a piros pont a kormányfűtésért és a hátsó ülésfűtésért (téli csomag), az viszont nem volt jó ötlet, hogy a váltónál nem kaptak háttérvilágítást a fokozatválasztók feliratai. Az Innovation szint felspécizett változata amúgy rengeteg apróbb-nagyobb extrát kínál, ilyen például az indukciós telefontöltő, az automatikus távolsági fényszóró, a parkolási asszisztens, vagy éppen a panorámatető. A 8 colos érintőkijelző rendszerén már érezhető a francia “hatalomátvétel”, letisztult menüpontok jellemzik, viszont a tolatókamera képe lehetne valamivel szebb is.

Helykínálat tekintetében kifogástalan tulajdonságokkal bír a Grandland X, tágas a beltér, a már említett panorámatető miatt pedig még nagyobbnak érezzük a teret. Az üvegfelületek játéka kimondottan érdekes, a második üléssor mögött még két aprócska, tenyérnyi méretű kisablak is helyet kapott, csakúgy, mint az azonos alapokon nyugvó, méreteiben is közel teljesen megegyező testvérmodelljében, a 3008-ban.

A tesztmodell „láblengetős” elektromos csomagtérajtóval is el lett látva, ami mögött több mint fél köbméteres (514 l) poggyásztér rejtőzik, melyet közel síkpadlósra, és egészen 1652 literesre lehet bővíteni, és akkor a padlózat alatti, egyébként a pótkereket rejtő óriási rejtett rekeszről még nem is beszéltünk. Biztonsági szempontból is jól vizsgázott a modell, az EuroNCAP 5 csillagosra értékelte az OnStarral (személyes online- és szolgáltatási asszisztens) is ellátott Grandland X-et.

Összesen 3 erőforrás közül választhatunk a motorpalettáról, benzinesből az 1.2-es, 130 lóerős turbós az egyetlen opció, dízelből az 1.6-os, 120 lovas mellé tavaly év végén megérkezett a kétliteres, 177 lóerős is, mely már 8 fokozatú automatával is rendelhető. Tesztautónkba a kisebb dízelmotor került, mely teljesen elegendő az 1355 kilogrammos test mozgatásához, bár a 2 tonnás maximális terhelhetőség kihasználása esetén valószínűleg már jól jönne a komolyabb erőforrás. A 12.2 másodperces gyorsulás és a 185 km/órás végsebesség elfogadható, nem szórakoztak semmiféle módválasztóval, de a Grandland X dinamikája így is vállalható, nyilván nem a lámpától-lámpáig gyorsulásra találták ki.

Ami viszont nehezebben tolerálható, az a start-stop össze-vissza történő beavatkozása, illetve a gázreakció lagymatagsága. Automata váltós autóknál hozzá vagyunk szokva az „alap” araszoláshoz, ám jelen esetben ez nem mindig jön össze, és bizony a szokásosnál határozottabban kell rálépni a pedálra, hogy történjen is valami. Ez egyrészt eleinte nehezen „érezhetővé” teszi a Grandland X-et, másrészt egy automatánál pont nem jó dolog túl sokat kísérletezgetni a gázadással, dugóban állva pedig kifejezetten hasznos tud(na) lenni a határozottabb „kúszás”. Ha azonban már sikerült elindulni, onnantól kezdve szépen pakolgatja a sebességeket a 6 fokozatú sebességváltó. A fogyasztásra sem lehet panasz, 6.5 literrel beéri vegyes használat mellett, habár a gyári adat 4.6, de ez már legyen az én problémám, erősen lábfüggő ugyanis, hogy mennyire sikerül mérsékelni az étvágyát.

A kormányművét szokni kell, nagyon könnyűnek érződik, igaz egy A8-asból ültem át, szóval ez szerintem csak emiatt zavart az elején. A manőverezhetősége viszont hibátlan, a kilátás is jó, közel 4.5 méteres létére bátran lehet vele forgolódni. A dízeles kerregés legfeljebb hidegen és kívülről feltűnő, belül szinte semmit nem hallani, nincs szélzaj, gördülési zaj, semmi, igazán jól sikerült a hangszigetelés, melyre egyébként kiemelt figyelmet fordítottak a tervezés során. A futómű is a pozitívumok közé jegyezhető fel, ez kicsit zavarba is hozott, ugyanis a 3008-at hátul anno jóval keményebbnek éreztem, pedig a technika ugyanaz (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros), bár a hangolásába belenyúlhattak – vélhetően meg is tették. Mindenesetre a Grandland X-et a 18 colos abroncsok ellenére sem találtam túlzottan pattogósnak, ráadásképp még az úthibákat is ügyesen hatástalanítja.

Mint ahogy általában lenni szokott, az árak szórása súlyos milliókban mérhető, a Selection-szintet az 1.2-es turbós benzinessel akciósan 5.7 millióért kínálják, amivel nincs is gond, a tesztautó 9.79 milliós árcéduláján viszont azért elkerekedett a szemem, nyilván ebbe szinte mindent belepakoltak. A teljes teszt alatt se veled – se nélküled érzés keringett bennem, ezek után kifejezetten várom a kistestvérét, a Crossland X-et, talán annak kellett volna elsőként érkeznie. Mindazonáltal a Grandland X-nek bőven vannak kimagaslóan jó pontjai (megjelenés, térérzet, fogyasztás, futómű), de a másik serpenyőben ott van az a már korábban említett néhány apróbb bosszúság, amit majd a pár év múlva esedékes frissítésnél szépen ki lehet, és ki is kell gyomlálni.

A tesztlehetőségért köszönet az Opel Fábián Budaörs-nek, és az Opel Magyarországnak!

Bense Róbert