Magyarország legismertebb formaautós csapatánál vendégeskedtünk
Talán nincs is olyan autósport rajongó, akit ne hozna lázba a Formula-1. Azt viszont csak relatíve kevesen tudják, hogy hazánkban létezik egy csapat, amelynek komoly tervei vannak – igen, a száguldó cirkusszal is!
Ők a Gender Racing Team, akik már hosszú ideje a hazai autósport utánpótlás élvonalában harcolnak. Utóbbi nem csupán egy jól hangzó szleng, hiszen az autósport mindig is nehéz terep volt, jelen gazdasági helyzetben pedig még inkább az… Ennek ellenére a GRT él, és továbbra is élni és fejlődni fog, erről személyesen is meggyőződhettünk a 2021-es szezonnyitó Laptiming Kupán, a Hungaroringen.
Az istálló legfőbb célja a fiatal tehetségek felkutatása és kinevelése, a felvett irány pedig több, mint biztató. A csapat jelenleg egy Forma-3-as és egy Forma-4-es autóval versenyez a nemzetközi Drexler Formel Cupban, a FIA CEZ-ben (Közép-Európai Zónakupa) és a hazai bajnokságban, mellette pedig a nemzetközi gokart elitben is képviselteti magát. Utóbbi az igazán érdekes, hiszen itt jön a képbe ifjabb Gender Tamás, aki még csak alig múlt el tízesztendős, de már Olaszország egyik legismertebb kart egyleténél tapossa a gázt. A csapatot megalapító, kisfia útját egyengető Gender Tamással beszélgettünk versenyzésről, célokról, jövőképről:
„Én magam sosem versenyeztem, viszont mindig is nagyon vonzott ez az atmoszféra. Az egész azzal kezdődött, hogy álmodtam egy merészet, és az elsők között hoztam be Magyarországra egy Formula Renault 2000-es versenyautót. Nagyon kevés információval rendelkeztünk róla, de idővel beletanultunk az üzemeltetésébe, és a versenyzőink is jó eredményeket értek el. Már ekkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék majd olyan pilótákat kinevelni, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Teltek, múltak az évek, mi pedig minden szezonban igyekeztünk fejlődni, valami pluszt hozzátenni. Rengeteg munkával, küzdelemmel és lemondással jutottunk el oda, amit most láttok. A célunk azóta sem változott, ambíciónk, hogy a nálunk versenyző srácokat a lehető legmagasabb szintre juttassuk el, közben pedig eredményesek maradjunk. 2021-nek Berta Benjáminnal, Michl Oliverrel, valamint ifjabb Gender Tamással feszülünk neki, minden srácunk motivált, és tenni akar a vágyaiért. Ez a nemzetközi formaautózás, amelyben hiszem, hogy a tőlünk kikerülő tehetségek fognak olyat alkotni, amelyre mindenki felkapja majd a fejét. Az már csak hab lenne a tortán, ha egyikük a fiam lenne.” – mondta el Gender Tamás.
A csapatnál eltöltött idő alatt személyesen is megbizonyosodhattunk a motivációról, és arról, hogy a Gender Racing team nem az a hely, ahol a levegőbe beszélnek. Cikkünk megjelenése idején pedig a csapatvezető vágyai is elkezdtek megvalósulni, hiszen míg Michl Oliver a spanyol F4-es bajnokságból kapott ajánlatot (így idén a Gender Racing Team mellett a Teo Martin Motorsportnál is versenyzik majd), addig Berta Benjámin megnyerte a Drexler Formel Cup monzai nyitófutamának F4-es értékelését. Ez több, mint biztató, és ebből is látszik, hogy töretlen hittel, acélos akarattal bármi elérhető. Talán még a Formula-1-is…
Forrás: Fansbrands