Koenigsegg Regera – svéd erőművész
Vitathatatlanul az idei Genfi Autószalon egyik legnagyobb sztárja a Regera volt, amely elképesztő erejével és extravagáns kinézetével hódította meg a látogatókat. A szupersportautó viszont inkább érdekesség, mint reális vágy egy átlagember számára, ugyanis nagyjából 550 milliót kérnek majd el érte.
Christian von Koenigsegg alig 22 éves volt, amikor elindította karrierjét, amely végül egész szép sikertörténetté nőtte ki magát. Az 1994 óta létező sportautó-manufaktúra nem hétköznapi modelljeivel hamar ismertté vált a tehetősebb autógyűjtők köreiben, az alapkoncepció pedig azóta is változatlan: minél erősebb, minél szebb autók megálmodása és megvalósítása. Itt jön képbe a Regera, amely szintén nem lesz népautó, sőt, ha lehet hinni a híreszteléseknek, mindössze 80 darab készül majd a típusból, melynek ára 1.9 millió euró környékén lesz.
De hagyjuk is az anyagiakat, hiszen a Koenigsegg elsősorban a varázslatról szól, amit a Regera elég erőteljesen demonstrált Genfben. A gyártó első hibridüzemű autója az 1100 lovas, 5000 köbcentis, duplaturbós V8-as mellé még kapott három darab villanymotort is, melyek együttesen 707 lóerővel rendelkeznek. Ennek ellenére az összteljesítmény 1500 lóerő környékére tehető, de még ezzel is a legerősebb szériaautónak mondhatja magát. Az új fejlesztésű vas egyébként tele van modern megoldásokkal, ilyen a saját fejlesztésű KDD erőátviteli rendszer, valamint a Direct Drive, melynek köszönhetően a Regera sokkal meggyőzőbben reagál a gázpedál utasításaira. Az autó energiafogyasztása szintén figyelemre méltó, a Battery Drain Mode-nak köszönhetően nagyon okosan lehet gazdálkodni az akkumulátorok működési idejével.
A Regera kívül-belül megtestesíti a luxus-sportautó fogalmát, azonban a külsőségek mellett sokat okosodott az elődökhöz képest, hiszen minden egyes részét automatikusan kinyithatjuk és lezárhatjuk, a motorháztetőtől az ajtókon át a hátsó szárnyig. Ha ez még nem lenne elég, akár okostelefonon is utasíthatjuk ezekre a műveletekre. A szórakoztatást és az információk zökkenőmentes áramlását egy 23 centis kijelzővel ellátott rendszer biztosítja, mely kapcsolatban van a beltéri és külső kamerarendszerrel is.
Az 1630 kilogrammos jármű 2.8 másodperc alatt éri el a százas tempót, 20 másodperc alatt pedig a 400 km/órás sebességet, így hát talán nem is akkora csoda, hogy az árcédula ellenére hamar elkapkodják – már az elkészülte előtt – mind a 80 darabot.
Bense Róbert
Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!