Kia Stinger GT 2021 teszt – a Tigris hattyúdala?
Mikor megjelent, az autós világ megmondói, azaz az újságírók egyöntetűleg ledobták az ékszíjat egy pillanatra. 3-4 éve senki sem várt a Kiától izgalmas modelleket, nemhogy egy vérbeli, hátsó- vagy összkerekes sportlimuzint. Most pedig eljött a ráncfelvarrás ideje, hogy a tüzes koreai tigris még egy utolsót üvöltsön az éjszakába, majd eltűnjön a sötétségben végleg, mielőtt a lobogó fáklyákkal, vasvillákkal és villámló botokkal felfegyverkezett üldözők megtalálják.
A csodájára jártunk, pedig semmiben sem volt igazán kiemelkedő a bemutatásakor a típus. Volt nála szebb (bár a dizájn mindig az erősségei közé tartozott), gyorsabb és minőségibb is. Ugyanakkor úttörő volt a maga nemében, érzésre kicsit olyan, mint egy négyajtós Mustang, valamivel kisebb cirkusszal, ellenben jobb minőségérzettel és elegendő hellyel, hogy 4 felnőtt is kényelmesen elférjen benne. Voltak hibái a Stingernek, de az ár, az élmény és az egész jelenséget körülvevő légkör ezt részben feledtette. Érződött rajta a tenni akarás, hogy a koreaiak is megmutassák, tudnak ők reprezentatív, rendhagyó modellt gyártani, amire felkapják a fejüket az emberek. Lelkesedéssel készült, autós embereknek, nem csupán magamutogató pojácáknak.
A ráncfelvarrás nem hozott igazán nagy újításokat, ellenben ami történt, az mind a valaha volt legszexibb Kia javára vált. A modell valamennyire követi az aktuális korszellemet, miközben meghallgattatásra találtak bizonyos fogyasztói visszajelzések is. Az alapvető recept változatlan, de ez jól is van így, merész, szórakoztató, mégis polgári. Már 2017-ben is úgy tűnt, a Stingerrel 19-re húznak lapot. A fogadtatást tekintve bejött, az eladásokat nézve kevésbé, de tisztában vagyunk vele, hogy nem a bankrobbantás volt a cél a típussal. Azóta pedig tudjuk, hogy nagyon-nagyon másfelé ment a világ, így 2021-ben ez már csak egy hattyúdal lehet, de annak tisztességes, mit ne mondjak. Nem sokat fognak belőle eladni, már a bemutatáskor is nehéz volt indokolni a létjogosultságát, de nagyon örülünk, hogy még köztünk van, jöhet az utolsó tánc.
Valami más lett, megváltozott. A levegő vibrál, a szívem úgy dobog… – igazat szól a Dzsungel rock, hisz a tigris valóban változott, a V6 körül továbbra is izzik a lég, a pulzusom pedig természetes módon megszaladt, mikor átvettem a GT kulcsait. Kellemes emlékeim fűznek az előző tesztalanyhoz, 3 évvel ezelőtt egyébként sem voltam túl még sok erős autó vezetésén. Megmaradt az élmény, amit a Kia akkor okozott. Sokat vártam hát, az első pillanatok minimális csalódásától eltekintve pedig sokat is kaptam.
Amit nem ugrottak meg a tervezők, az a hang kérdése. Egy V6 orgánuma mindig izgalmas, morgós, pörgős, olykor trombita szerű, típusa válogatja… A Stingeré azonban leginkább semmilyen. Ez a ráncfelvarrás előtt is így volt, a frissített modell pedig hasonló mód, túlontúl visszafogottan adja a környezete tudtára: figyelem, lépünk! Nem különösebben karakteres a kipufogóvégekből érkező hang, az pedig nem mentség, hogy turbós a gép, mert a produkció így csak elégséges. A beltérben 2021-hez híven állítható a hangélmény, ez szintén kissé lelombozó, egy V6-osnál ne kelljen már trükkökre támaszkodni… Ha kikapcsoljuk az „erősítést”, úriemberekhez méltóan siklik a Stinger, mint egy rejtőzködő, visszafogott prémium autó, mely komoly erőtartalékokkal bír. Csakhogy ez nem egy vegyülős C Merci, hanem egy 366 lóerős élményautó. Elvileg van hozzá gyári sportkipufogó is, ami a magyar árlistában ugyan jelenleg nem szerepel, a németeknél azonban találtunk hozzá árat, 2.755 euró. Csak annyit mondok, kell alá a komolyabb rendszer, mint egy falat kenyér.
A külső nem módosult sokat, elölről gyakorlatilag változatlan a megjelenés. A felnik ellenben újak, ahogy a hátsó lámpa textúrája is, ráadásul az összekötő elem sem dísz csupán, hanem immáron LED csík, ahogy annak eredetileg is lennie kellett volna. A facelift előtti változat háromdimenziós lámpa dizájnja kicsit talán a Maseratikra hajazott. Nekem úgy is nagyon szimpatikus volt, de az új arculatot kapott fenék ebben a formában is ütős, emellett valamivel homogénebb is – megértem, ha valakinek így tetszik jobban.
Összességében továbbra is egyedi, pofás, üde színfolt a kihaló félben lévő és többnyire konzervatív versenyzőkkel telített mezőnyben. Itt-ott azért megmaradtak a túlkapások, a motorháztetőn lévő „beömlők” továbbra sem vezetnek légáramlatokat, a diffúzor pedig szintén a színház része. Az azonban felemelő érzés, hogy az orr két szélén található nyílás nem csak imitáció, ahogy a kerékjárati ívek mögött található kilépő sem dísz csupán.
A belsőben az infotainment rendszeren érhető tetten a legnagyobb változás, ez pedig némileg nyugtathatja a mikroszkóppal sem látható célközönséget. Valljuk be, sosem volt a konnektivitás és az odabent felvonultatott számítástechnikai arzenál a Stinger ütőkártyája. Már a bemutatásakor sem számított kifejezetten modernnek ez a beltér, a pici, műszerfalra biggyesztett képernyő látványa pedig már annó is lehangoló volt. Az új kijelző 10.25”-os, kissé elnyújtották, így valamivel jobban is illeszkedik a látványba. A rendszer modernebb, gyorsabb és kezelhetőbb, érződik, hogy erre odafigyeltek a koreaiak.
Szerencsére gombok is maradtak a középkonzolon, mégsem érzem elavultnak e-tekintetben a konstrukciót. Minden a helyén van, gyorsan elérhető, ergonomikus. Kellemes egyveleg ez, konzervatív, de tökéletesen eltalálja az arany középutat, amitől használható marad egy autó, és mégsem tűnik végtelenül elavultnak. A műszeregység nem változott sokat, itt már kicsit rezeg a léc. Jómagam az analóg mutatók híve vagyok, de a Stinger tipográfiája, megjelenése nem ad sok pluszt a kilométeróra és a fordulatszámmérő kapcsán. A célközönség el tudom képzelni, hogy jobban értékelne egy jól konfigurálható, digitális panelt. Azonban a mutatók közti kijelző így is elég nagy, emellett pedig megjeleníti többek között a holttér figyelő kamerák képét, amiért jár a pluszpont. Szép mentés!
A legjobb odabent az új, 600.000 forint felárért kérhető velúr kárpit, piros varrással és izgalmas textúrával. Nagyon-nagyon sokat dob a beltér minőségérzetén, ezzel egy polccal magasabbra helyezte a Stingert anyaghasználat és általános kivitel tekintetében. Erre már tényleg mondhatnám, hogy prémium, csak a formavilág és az alkalmazott technológia ellensúlyozza ezt finoman. Ettől függetlenül úgy érezem, jobban egyben van a megújult Stinger. Masszívabb, kevésbé recseg-ropog a kátyúkon, s habár a panorámatető így is cicereg rosszabb utakon, sokkal kevésbé volt zavaró, mint a korábbi modell esetében. Ebből a szempontból úgy gondolom, megéri a facelift kivitelre voksolni, de akkor már mindenképp pipáljuk be a képen látható kárpit variánst is, a szimpla bőrt ezek után snassznak érzem, így az igazi. A helykínálat egyébként pazar, a 2.9 méteres tengelytávnak hála bőséges a lábtér, egyedül a csomagtér szűkös kissé, legalábbis papíron: 409 litert ír a katalógus. Én ennél többre saccoltam, de valószínűleg csak azért, mert bár nagy kiterjedésű, ugyanakkor nem túl mély.
A körítéshez a lélek változatlan, továbbra is 3.3-as, ikerturbós, 366 lóerős V6 dobog a Kia orrában, mely 1300-4500 között 510 Nm nyomatékot ad le, azaz a Stinger GT mindenre elég. A 8 fokozatú automataváltó mintha egy fikarcnyival gyorsabb lenne, mint korábban, és bár a reakcióidő így sem top kategóriás, de elég fürge ahhoz, hogy élvezetesen lehessen autózni vele és adott esetben megérje a kormány mögötti fülekkel pakolgatni a fokozatokat. 5.4 másodperc alatt a 100-as sprint is megvan, és talán ez a legnagyobb élmény a Stingerben, a hamar felépülő nyomaték, a finoman hátba vágó gyorsulás és a végtelen rugalmasság. 130 felet is naná, hogy korrektül megindul, de legális keretek között a legszórakoztatóbb, hisz több mint 1900 kiló, így nem várható el, hogy minden tartományban hiperűrt ugorjon. Megvan továbbra is a kellemes izomautós feeling, ugyanakkor a turbólyuk méretes, emellett pedig a váltónak is kell idő, ha épp nyolcasból szükségeltetik hármasba visszadobni a fokozatokat. Nem a legélesebb kés a fiókban, de nem is erre a célra lett teremtve, száguldani, gyorsulni, granturizálni így is tökéletes. Utóbbi esetben egyébként meglepően jól fogyaszt, egy parndorfi túrát megjártunk vele 10.4 literes átlaggal. Aztán persze a városban elszabadultak az iszákos lovak, 17-18 litert simán benyelt Budapesten. A nagy átlag 13-15 között mozgott, de hát ez a teljesítmény ára, nem érdemes próbálkozni alacsonyabb adatok kicsikarásával. Inkább rúgjuk el még egyszer és hagyjuk rá, zabálj tigris… Ki tudja, meddig lesz erre még lehetőségünk?
Kanyargós utakon sem hagy cserben a gép, de ott már érezni a tetemes tömeg hátrányát. Precízen fordul az összkerekes Stinger, ugyanakkor sosem tudja letagadni, hogy mennyire nagy (4.83 méter) és hogy milyen nehéz. Némely hazai szerpentin kicsit már szűk hozzá, nem lehet önfeledten kiautózni az erejét. Jó móka, szó se róla, de minden próbálkozás ellenére kicsit steril vele a kanyargás – ugyanakkor meg kell jegyezni, a frissített modell olykor-olykor kapható egy kis táncra, különösen Sport + módban kikapcsolt kipörgésgátlóval. Ha nagyon akarjuk, megindul a feneke, ami fogható, ugyanakkor óvatosságra intek mindenkit, a fizikát nem érdemes megpróbálni felülírni. Azért sikerült vele egy jóízűt autózni, én kimondottan kedvelem a modellt. Mindenből annyit ad, ami elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, a hétköznapok során ez is több a soknál. Ha lenne egy kis pikantéria a V6-os hangjában, hobbiautónak is tökéletes lenne, mert szerethető a személyisége.
Stílusos, élhető, felvértezték a legtöbb vezetéstechnikai segéddel, ami hétköznapi autóknál elérhető, ráadásul gyors, nem is kicsit. Kiváló flottakirály, remek családi csapatós, szórakoztató nagyutazó – számos izgalmas oldala van a Stingernek. 18 millió forint a GT, amit maximum 19-ig tudunk extrázni a velúr kárpittal és a metálfénnyel (ez a neon narancs egyébként pont nem az). Ilyen tudást senki nem ad ennyi pénzért, de hiába remek az ár-érték arány, ez a prémiumok kategóriája, a Stinger pedig örökké „csak” egy Kia marad (bár ez egyáltalán nem biztos, hogy baj).
Aki szereti a lóerőket, de nem csinál presztízskérdést a választásból, az adjon neki egy esélyt, garantáltan mosolyt fog csalni az arcára. Érdemes igyekezni, nem leszünk meglepve, ha az alacsony kereslet és a szigorodó emissziós előírások miatt nem kap majd utódot a típus. Valószínűleg ez volt a tigris hattyúdala – meghajlás, taps, függöny le.
Teszt / fotók: Bacsa Zoltán
A tesztautót a KIA Magyarország biztosította. A tesztünket a Duna Autó Zrt. támogatta!
Kövess minket Te is!
YouTube:
tesztelok.hu csatorna
Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu
Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/
