Infiniti Q30S teszt – sportos, de mennyire?

Divatos, emelt hasmagasságú, fiatalos kompakt – a szerep, amit betölteni hivatott az Infiniti Q30. Akkor ehhez a recepthez adjunk hozzá egy kis ültetést, nagyobb kerekeket, morcosabb első lökhárítót, illetve a „hátsó lökhárítónál sportos kialakítású diffúzort”. Az idézőjel nem véletlen, utóbbi, kissé szerencsétlen részletet a magyar forgalmazó weboldaláról másoltam ki. Figyeljük meg még egyszer a szöveget, azt mondja: sportos kialakítású. Ezzel jellemezném röviden az imént leírt receptet, aminek a végeredménye nem más, mint a Q30 S, azaz Sport, íme:

Úgy bizony, az Infiniti megcsinálta városi cirkálójának megvadított változatát, mi pedig ennek egy 2.2 literes, Mercedes eredetű turbódízel motorral szerelt példányát kaptuk meg a korábban bemutatott 1.5-ös mezei Q30-as után. Érdemes megfigyelni a sötétségbe burkolózó S modellt, mely továbbra is egész kedves, de a kiindulási alappal összehasonlítva mégis jóval morcosabb ábrázattal figyeli környezetét. Az autó elejét a lámpa és a hűtőrács alatti részen rajzolták át, a rendszámnál lévő szellőzőrács például nagyobb, hangsúlyosabb lett, míg a ködlámpák az eredetinél jóval nagyobb imitált légbeömlő előtt helyezkednek el. A széles kerekek pedig nagyobbra nőttek, 19’-es felnik kerültek az autó alá, így 235/45-re módosult az ehhez passzoló gumi mérete is a 18’-as változat 235/50 értékéről. Az ötküllős könnyűfém keréktárcsák eleve gusztusosan néznek ki, a rajtuk lévő bíbor csík pedig szintén hozzáad a remek megjelenéshez, még pont nem lépi át a felesleges csicsa határát – legalábbis nálam. Pofás, ahogy jól mutatnak az ezüst tükrök is, szépen kiemelkednek a feketeségből a króm díszítőelemekkel együtt.

Van előnye ennek a színnek, például elrejti a kerékjárati íveknél lévő fekete betétek látványát, egybeolvasztja őket a kasztnival, ez pedig jól áll a gépnek. Az ültetett, sportos változatnál teljesen felesleges ez a dizájnelem, hiszen csak optikai csalódást okoz, magasabbnak tüntetve fel az autót, miközben az S-nél pont az ellenkezője a logikus. Felépítéséből adódóan így sem tűnik majd alacsonynak a Q30, de már egész jól távolodik a mini SUV beütéstől. Leküzdeni teljesen nem tudja, de ez a modell jellegzetessége, így talán nem is baj.

Hátra érve a kipufogók környékén szintén vadabb formavilággal találkozunk, ami természetesen leginkább csak optika, de abból látványos és szintén csak azt tudom mondani, hogy beleillik a koncepcióba. A lámpák fenyegetően vöröslenek ki a Q30 S farán, ami nem a típus, inkább az aktuális konfiguráció eredménye, hisz a fekete színnel a fekete díszítőelem is elveszik a szem elől, így nem marad más, ami kiemelkedjen és megtörje az egyhangúságot. Utóbbi jelzőt ne értsük félre, egy cseppet sem unalmas így sem az autó, ahhoz elég ügyes a formaterv, hogy egy homogénebb, egysíkú színvilággal is mutatós és rendhagyó maradjon.

Vajon belül mit tartogat a modellpaletta csúcsát megtestesítő változat? A kedves olvasók kérem vegyenek egy pillantást a fotókra, majd pattanjanak be velem virtuálisan, elemezzük kicsit a látványt. Ami elsőre szemet szúrt, az a rendkívül vagány sportülés, ami nem csak jól néz ki, de kényelmes és valóban hozzáad a sportosság érzetéhez. A felnin látható bíbor szín visszaköszön a varrásban, ami szinte foszforeszkál a fekete alcantara és műbőr kombinációjában nem csak az üléseken, de a műszerfalon is egyaránt. A sötétséget az ezüst fémbetétek hivatottak még megtörni, fának itt már nyoma sincs, mint a korábbi Q30-asban, helyette a műszerfalat is részben alcantara borítja (egyébként a tetőkárpit is az).  Amit szintén nagyon értékeltem, az pedig a tetőablak, ajánlom minden jövőbeli vásárlónak! Akinek megfordult a fejében, az ne hezitáljon, inkább csak egy laza mozdulattal pipálja ki a konfigurátorban az opciót, mert kell. A korábbi bemutatóban már fejtegetett bunker érzést nem tudta teljesen ellensúlyozni, de nagyon sokat csökkent a bezártság érzeten. Ha pedig nagyon tűz a nap, természetesen egy gombnyomással előbújik a napellenző, szintén alcantara bevonattal, egybeolvadva a kárpittal.

A fedélzeti rendszer és a funkciók ugyanazok, mint az alacsonyabb felszereltségű modellekben, ülésfűtés, Bose hifi, digitális kétzónás klíma, tolatókamera mind-mind megtalálható volt az autóban. Ami izgalmas esetünkben és változás a korábbiakhoz képest, az a motor, a futómű és a váltó. A 2,2 literes dízel 170 lóerőt és 350 Nm nyomatékot tartogat a számunkra, összkerekes kivitelben (tesztautónk is ilyen volt) ez 8,5 másodperces 100-as sprintre elég, ami már prémiumosan korrekt érték és néha már-már vadulásra is készteti az embert. Egész szórakoztató és jópofa unaloműző ez, ha éppen átkattan a kapcsoló és a hidegvérű, úrvezető szerepből kicsit kikacsintanánk. A hétsebességes duplakuplungos automata fokozatai egész rövidek, pillanatok alatt pakolgatja őket a váltó, ahogy padlóig nyomjuk a gázt. Ha vészhelyzetre kerülne a sor, a biztonságos megállásról Brembo fékrendszer gondoskodik.

Nagyobb tempónál is stabil marad az úton a Q30 S, az alapmodellhez képest 2 centivel ültetett futómű elég feszes, de továbbra is kényelmes városban is, míg a fogyasztás akár az 5-6 liter közötti tartományban is tartható, de vegyesen, igaz nagyobb részt városban közlekedve ez inkább valamivel 6 felett alakul, ami a teljesítményt figyelembe véve szerintem egy teljesen vállalható érték.

Nem rossz autó a Q30 S 2.2d, sőt, egész izgalmas a kismotoros változathoz képest, a trükkjei pedig könnyen megfogják az embert, mint például a már említett bíbor betétek, vagy a sportülések, melyek ránézésre egy sokkal nagyobb teljesítményű autó ülőalkalmatosságainak is megfelelnének. Sportautó lett-e a Q30-ból? A válasz egyértelműen nem, nem véletlenül hangsúlyoztam a cikk elején a sportos kialakítást, ami viszont teljesen helytálló kifejezés. Ahhoz nem elég szenvedélyes és feszes, de felesleges ezt firtatni, rá kell nézni. Ez nem sportautó, de mint sportos változat, remekül megállja a helyét a nagyobbik dízellel. Nem mellékesen megjegyzem, ez „csak” egy felszereltségi szint, az 1.5-ös motorral, vagy épp az 1.6 turbó benzinnel ugyanúgy elérhető a Sport modell. Úgy gondolom, ha már lúd, legyen kövér, vagyis ha már S kivitel, legyen erős is. Őszinte leszek, nem volt rossz, amit tapasztaltam, de a felszereltség talán a 2.0t benzines erőforrással lenne a tuti. Nem véletlenül lehet az a legdrágább típus 11.420.000 forintos alapárával, a tesztelt változat ettől 200.000 forinttal olcsóbban elérhető. Megér ennyit? Jó kérdés, határeset. Kicsit még mindig nőies a forma, az autó szerepéhez pedig a kisebb, gyengébb motorok jobban illenek. Reális döntésnek továbbra is a Premium verziót tartanám, de ha férfiként egy ilyen Sport változat hétköznapi használatára „kárhoztatna” a sors a kétliteres motorok valamelyikével, nem húznám nagyon a szám.

A tesztautóért köszönet a budapesti Infiniti Központnak!

Bacsa Zoltán