Ilyen volt az idei Oldtimer Show

Ahogy az elmúlt években, idén is eljött a tavaszi hétvége, amikor néhány napra kitessékelték a Magyar Vasúttörténeti Park fűtőházának állandó „lakóit” és a felszabaduló helyet válogatott veteránautókkal és -motorokkal töltötték meg.

A kiállított autók közé belépve sikerült ugyan azt a hibát elkövetnem, amit pár héttel korábban, egy teljesen más tematikájú rendezvényen is: azonnal megláttam azt az autót, amibe múltkor teljesen belezúgtam, és onnantól nehéz volt bármi mással lekötnöm a figyelmem. A gyönyörű 3.5 CSL karosszéria alá egy miskolci csapat, a Gabura Motorsport épített be modern versenytechnikát.

Az erős kezdés után szerencsére akadt bőven olyan jármű, amivel azért sikerült elrángatni a bajor vadállat mellől. Elég volt megfordulni, mivel közvetlen előtte a ’34-es Horch 500 Roadster magasodott a többi kocsi fölé. Nem a véletlen műve a tekintélyt parancsoló méret, valahol helyet kellett találni az 5 literes, soros 8 hengeres motornak.

Kicsivel odébb ott állt a Doki személyesen (polgári nevén Hudson Hornet) és az igazán idős vasakig sem kellett hosszú túrára indulni. A fűtőházat ugyan 1911-ben építették, de a hatalmas kapuk elé letámasztott Hupmobile akkoriban már egy éve az utakat koptatta. A 2 sebességes váltójával nem volt az emelkedők réme a V4-es kis sportkocsi, sőt, legtöbbször alul is maradt velük szemben. Az első kerékről fogaskerékhajtáson keresztül meghajtott sebességmérő viszont igazán finom részlet egy ilyen szép korú gépen.

Természetesen a (múlt)század eleji autózás történetét nem tárgyalhatjuk Tin Lizzie valamint az egyik utódja, az A Modell nélkül, de az öreg kontinens sem maradt képviselet nélkül. Az egyaránt a húszas évek legelejéről származó Renault Torpedo és a Daimler Mercedes 10/40/65 talán a két legtávolabbi pontját képviseli az akkori autógyártás amúgy sem egysíkú világának. Míg a francia gépet egy viszonylag egyszerű 10 lóerős, elektromos önindítós (de azért még kurblizható) motor repítette akár 65 km/h-s sebességgel és mindezt kordában is sikerült tartani a hátsó dobfékekkel, addig a németek egy kicsit más irányba indultak a fejlesztésnél. A nagyjából fél literrel nagyobb, 2614 köbcentis motorra egy királytengely közbeiktatásával egy kompresszort helyeztek el, így az oxigénellátás már biztosítva volt az akkoriban igen jelentősnek számító 65 lóerőnyi teljesítmény eléréséhez, ami akár 110 km/-s száguldást is lehetővé tett.

A könnyed fakerekű jószágok és a 20-as, 30-as évek lehengerlő szerkezetei mellett természetesen nem maradhattak ki a második világháború után elszaporodó népautók sem. Az oválablakos Bogár mellett a FIAT 500L Lusso is az ismertebb típusok közé tartozik, de például egy apró, végtelenül aranyos 50-es Sulky is megbújt az egyik sor végén.

Aztán persze a másik végletre sem volt nehéz rálelni. A zseniális formájú Buick Invicta kesztyűtartójába valószínűleg gond nélkül beférne a kis háromkerekű a Chevy Pickup platóján pedig kis túlzással a FIAT 850-nek is akadna hely. Aztán ha valakinek ezek sem tűntek elég nagynak, annak sajnos ki kellett sétálni az épületből, mert a klasszikus Ikarusok odakint lettek leállítva egy sor Volgával odébb.

Valószínűleg valami nemzetközi szabályzatban anno rögzíthették, hogy nincs veteránautós rendezvény Rolls-Royce-ok, Mercedesek és Porschék nélkül, de azt hiszem, ha tényleg létezik is ilyen megkötés, ezzel boldogan együtt lehet élni. Emellett a vasfüggöny mögött akadt egy kis elszigetelt szeglete a gépjármű-történelemnek, amiről szintén érdemes megemlékeznünk. Az itthon jól ismert típusokból 1-1 igen szép állapotú példányt sikerült kiállítani és a kötelező Lada-Polski-Trabant körökön túl akár újszerű Zsuk-ot is lehetett nézegetni és több, kevésbé ismert típusa is bemutatásra került a Skoda gyárnak is.

A hangulatot a jól megválasztott zenei aláfestés és a korhű ruhába öltözött hostess hölgyek tovább emelték. Emellett szobrok és antik bútorok is kiállításra kerültek a járművek között. A járművek viszonylag szellősen voltak elhelyezve és több érdekes példányt is úgy kerítettek el, hogy teljesen körbejárható maradjon.

Így a kiállítások szükséges velejárója, a kordonok ellenére is minden kellemesen megtekinthető volt, viszont azok a fehér oszlopok még egy gőzmozdonyt is kitakarnának a kamerák elől. Lehet, hogy volt is egy valahol mögöttük, csak nem vettem észre.

Cikk | fotók: Janoch Ábel