fbpx

12 ezer lépés az AMTS-en

Hétvégén ismét az autóké volt a főszerep a Hungexpón, a különböző tematikájú pavilonok megteltek kiállítókkal, a kísérőprogramok mellett pedig idén sem maradt el a nyereményjáték, ezúttal pedig egy átalakított Mustangot vihetett haza egy szerencsés vendég.

Már pénteken délután szépen megteltek a vendégparkolók, a hétvége további részén pedig a Hungexpo környékén már nem is nagyon lehetett helyet találni. Az AMTS-en ugyanis szinte mindenki ott volt, aki egy kicsit is érdeklődött a hazai autóipari újdonságok, a veteránok, vagy éppen a tuninggépek iránt, beleértve a sajtót, a beszállítókat, na meg persze a látogatókat is. A háromnapos rendezvény bővelkedett látnivalókban, mi pedig – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is alaposan körbejártuk (és fotóztuk) az érdekességeket. Mindet persze lehetetlen megmutatni, de azért igyekeztünk feltérképezni a lényeget.

Épp időben érkeztünk, a kültéri programok már javában tartottak, a pályán gymkhana/drift show zajlott, Bauer Viki épp egy combos defekttel hozta le a körét, a depóban pedig már sorakoztak a többiek, hogy kellő mennyiségű gumifüsttel töltsék meg a lelátók környékét. Mindeközben a szomszédságban az off-road járgányok poroltak kitartóan az akadályokkal teletűzdelt terepen.

Gyakorlatilag a fél délutánt el lehetett volna odakinn tölteni, de a pavilonokra is időt kellett még szánnunk, a G jelűben ezúttal is az importőrök mutatták meg újdonságaikat, de néhány ünnepi standdal is találkozhattunk. A 120 éves Opel és a 100 éves Citroën is remek felhozatallal készült a jeles évfordulóra.

A múlt mellett persze a jelen is megfért, és ha már a franciáknál tartunk a C5 Aircross mellett a DS 7 Crossback is feltűnt a színen, utóbbit alaposan meg is néztük magunknak. Kívül a magukat kiforgató, ékkövekre hasonlító LED moduljai azért vakítás ide vagy oda, elég látványosak, odabenn pedig bőr, digitális egységek és éles formák mutatják a frissen különvált márka jövőképét.

A Duna Autó Zrt. is kihozta a legfrissebb modelleket az AMTS-re, a reflektorfénybe egy Cupra Ateca került, a 300 lóerős sport-SUV-ből ha minden igaz, hamarosan tesztmodellt is beállítanak, a látottak alapján igencsak várós. A Hyundai is szép számú friss kivitellel érkezett, az i30N MR1A mellett Michelisz Norbi is feltűnt. De hogy egy kicsit hétköznapibb vizekre evezzünk, az új Santa Fé ott volt a standjukon, nem mellesleg jelentősen át is szabták a dél-koreaiak óriását. Kisebb testvérét, a Tucson-t már mi is teszteltük, most is itt volt, igaz az N Line verzában.

A Volkswagen és az Audi is kitett magáért, a T-Cross-t most láttuk először, a T-Roc után egy jóval egyszerűbb és kisebb városi SUV képe rajzolódott ki, az új Q3 szintén ezt a vonalat képviselte. Persze voltak igazi nagyágyúk is, a négykarikásoknál a „ketrecbe zárt” e-tron, míg a VW-nél az ID. Crozz volt a fő attrakció, az elektromos hajtású tanulmányautót Magyarországon most először lehetett kívül-belül szemügyre venni.

Ez a pavilon egyébként bizonyos pontokon tökéletes ellentéteket képezett, míg egyik szélen a hetvenes-nyolcvanas évek Audijait állították sorba, a másikon már az új Teslák töltődtek, közvetlenül a kisebbek körében népszerű szimulátorok és az RC autók pályája mellett. De az átellenben parkoló, a magyar járműgyártást képviselő Dutrákról se feledkezzünk meg, őket egyébként pont a már említett ID. Crozz és egy Porsche 911 szegélyezte.

Közvetlenül az F-be átsétálva a Classic Automobil Show veteránjai várták a látogatókat, habár nem voltak olyan zsúfoltak a standok, mint az elmúlt évben, a felhozatal ezúttal is kimondottan tisztességes volt. Amerikai óriások, egy egykori Pace Car, kivilágított utasterű Range Rover, rengeteg oldtimer és youngtimer Mercedes-Benz gyűrűje között egy Lamborghini Espada és egy Ferrari 308 GTS képviselte a hamisíthatatlan, hetvenes évekbeli olasz stílust.

A keleti blokk járműparkja is a legjobb formájában tündökölt, Skoda 130 RS raligép, oldtimer minősítésű Volga és az elmaradhatatlan rendőrségi Lada is békésen megfért a Porschék és az Alfák szomszédságában. Ha már keleti blokk, akadt a pavilonban egy magyar vonatkozású autó is, méghozzá a Malév-jegyeket magán viselő Volvo 245 Transfer, azaz a hosszított változat. Az 1983-as svéd óriás restaurálása igazán komoly munka lehetett, ide kattintva egy videót is megnézhettek róla.

És akkor ez még csak két pavilon volt, ugyanakkor engedjétek meg, hogy a B, D, valamint az A jelűeket nagyjából egy kalap alá vegyük, hiszen itt többségében a módosított gépek uralkodtak. A “B”-ben frappáns standokat alakítottak ki a Hot-Rod Show keretein belül, de ide kerültek az általunk már tavaly is körberajongott Lanciák, illetve még jó néhány vasfüggönyön inneni tuningjárgány is. A “D” teljes egészében a „szent őrültek” játszótere volt, rengeteg olyan mókás geggel ellátott gépezettel, amibe amúgy súlyos milliók és munkaórák százai lettek beletéve.

Az „A” volt mindezek origója, olyan random dolgokba lehetett belefutni, mint a Lada-Ferrari-faros Ikarus hármasa, vagy éppen a lenti galériában látható csodálatos E9, esetleg a mellette lévő Nissan Skyline R32 GTR. Az egyik legnagyobb érdeklődést a színpad közelében kiállított Porsche 997 Turbo váltotta ki, de a brutálizmos rózsabogár-fényű R8 mellett is el lehetett ácsorogni. Legalább ennyire finom volt a fehérbe öltöztetett Nissan stand is, élen a 370Z Nismóval és a GT-R-rel.

Az AMTS 2019-ben is hatalmas tömegeket vonzott, az idei felhozatal pedig kiemelkedően jó volt, önismétlés helyett számos ponton sikerült megújulnia a standoknak. Egyre több, a hazai piacra hamarosan érkező újdonságot láthattunk, emellett a külföldi tuningműhelyek is a legerősebb munkáikat hozták el Budapestre, hogy a mindig csodás oldtimerekről már ne is beszéljünk. Megérte kinézni, 2020-ban sem maradhat ki a naptárunkból.

Cikk: Bense Róbert

Fotók: Janoch Ábel, Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb