Honda NSX – vigyázat, gép közlekedik
A Honda kavicsot dobott az állóvízbe, amikor 1989-ben, a Tokyo Motor Show-n bemutatták a számos újdonsággal és jövőbemutató formatervvel rendelkező NSX-et. A siker borítékolható volt, de arra kevesen gondoltak, hogy több, sportautókra specializálódott márkát is maga mögé utasít a japán gyár.
Az alacsony, szinte fű alatt közlekedő, középmotoros, hátsókerekes NSX immár 25 éve tartja bűvöletben a japán sportkocsik rajongóit. A 3000 köbcentis V6 VTEC benzinmotorral ellátott Honda alaposan odamutatott az európai autógyártóknak, hiszen technológiában és kinézetben is előrébb járt jó néhány konkurens modellnél. Olyan újdonságokat mutatott az NSX, mint a teljes egészében alumíniumból készült, speciális kémiai bevonattal kezelt karosszéria, ami az autó súlyának szempontjából kulcsfontosságú előrelépés volt. De érdemes megemlíteni a független, négycsatornás blokkolásgátló rendszert is, a változtatható szelepvezérlést és az elektromos gázpedált is. A japán tervezők és megvalósítók kitartó munkával érték el, hogy az NSX iránymutató gépezetté váljon. A nyugati márkáknak fel kellett kötni a felkötnivalót, jó példa a Ferrari, amely ebben az időszakban kapott hideget-meleget, talán maguk sem számítottak arra, hogy a Honda így elcsavarja a rajongók fejét. Az innovatív megoldások mellett persze gondoltak a tartósságra is, mára kiderült, hogy az NSX az egyik legmegbízhatóbb sportautó, több százezer kilométerrel a hátuk mögött is tökéletesen működő erőforrással büszkélkedhetnek. Persze korántsem volt tökéletes az NSX, magassága és kanyarodási íve miatt óvatosan kellett vele közlekedni, a parkolás szintén nem volt az erőssége.
1992-ben érkezett meg az NSX Type-R, amely még könnyebb volt, és valóban a színtiszta sportélményre készítették. Ebből a típusból számos extrát kivettek és minél több helyen törekedtek a súlycsökkentésre, a Type-R a versenypályákra készült. Különleges modell volt az NSX-R is, melyet már az ezredforduló után kezdtek gyártani. A Honda szénszálas anyagok segítségével még könnyebbé tette a konstrukciót, viszont a motor teljesítménye nem változott a gyári NSX-hez képest. A kényelmet előnyben részesítők is örülhettek, hiszen az NSX-S inkább a fényűző oldalát mutatta be a típusnak, mint ahogy az NSX-T is, amely targa változatban készült. 2002-ben alapos ráncfelvarrást következett, a lámpák, a felnik, és több karosszériaeleme is új kialakítást kaptak.
A gyártást végül 2005-ben állították le, az utóbbi években pedig az új típus kifejlesztésébe fektették az energiájukat a Honda sportrészlegének szorgos és tapasztalt tagjai. Talán mindent elmond az NSX iránti őrületről, hogy az évek óta ígérgetett következő generációs modellre már kétéves várólista van, pedig még meg sem jelent.
Bense Róbert
Galéria: