Honda Jazz 1.5 Dynamic teszt – kicsik közt a legnagyobb

Ha a kisautókról esik szó, többnyire a használhatósággal, mérettel, árral kapcsolatos kérdéskörökbe futunk bele elsőként, és gyakori, hogy ezeken a pontokon is kell megkötnünk a kompromisszumainkat. Nos, a Jazz ezekre a kérdőjelekre akkora felkiáltójelekkel válaszol, hogy teljesen egyértelmű: minden családba kell belőle egy! Nyilván ez erős sarkítás, de én tényleg úgy fejeztem be a teszthetet, hogy simán felkerült a „vásárlói listámba”a Honda aprósága, és nem azért, mert évek óta divatos titkos tippként ajánlgatják, hanem mert tényleg hasznos járgány, nem mellesleg pedig még a szavatossága is dicséretre méltó.

Mint egy Civic, amit összenyomtak – valamiért ez volt az első, ami beugrott a megjelenését látván. Számomra egész szimpatikus kis gombóc, jóval karakteresebb, mint az elődje, mégsem veszítette el azokat a jellemvonásait, melyekről egyből felismerhető, függetlenül attól, hogy volt-e már dolgunk vele korábban. Nekem nem volt, de néhány hónappal ezelőtt kollégánk egy 2003-as példányt tesztelt, és bizony oldalról és hátulról le sem tagadhatnák a rokonságot, 15 év ide, vagy oda. Mindazonáltal azért igyekeznek frissen tartani a Jazzt, ezt példázza a tavalyi ráncfelvarrás is, melynek hozadéka néhány új szín és felni, illetve az átformált hűtőmaszk/lökhárító/LED-fényszóró kombó és a hátsó lökös néminemű átrajzolása, valamint az 1.5-ös i-VTEC motor – ez utóbbi került a tesztmodellbe is.

A Dynamic felszereltség külsőleg is képviseli a Jazz sportosabb oldalát, többek között a fekete, 16 colos felnik, az „áldiffúzor”, valamint a pengébb hátsó szárnyacska is ezt hivatott jelezni. A szokásos módon kissé kiugró visszapillantókkal együtt is mindössze 1.98 méter széles (és amúgy 4.05 méter hosszú) Hondával szinte gyerekjáték parkolni, ráadásképp az első szélvédő is kiemelkedő kilátást biztosít. A vagány küszöbtoldatokkal is ellátott kisautó hasmagassága azonban mindössze 110 mm, szóval érdemes vele vigyázni. A külsőségeket nézve csupán egyetlen dolog van, ami némileg rombolja a praktikumot, ez pedig a csomagtartó zárja fölött végigfutó, lakkozott műanyag elem, ami hihetetlenül sérülékenynek tűnik, a teszt idején mindössze 6600 kilométert futott az autó, de már volt rajta egy komolyabb repedés, ami erős recsegéssel adta tudtomra jelenlétét, amikor hozzáértem.

Belül aztán jön a Honda-varázslat. Eddig a pillanatig úgy gondoltam, hogy biztos csak a márkahűség, vagy épp a megbízhatóság az, amiért annyira ajánlgatják a Jazz-t, pedig ezek mellett még van két nyomós érv, ez pedig az a praktikum és utazási komfort, amit sokszor még a nagyok sem tudnak. Éreztétek már azt, hogy egy alapvetően batár autóban olyan ülni, mintha egy szűk buborékban lennétek? Itt egészen pontosan a fordítottja történik! A külső méretnek és a belső térnek mintha köze sem lenne egymáshoz. És nem, nincsenek farmasszázsos, hurkás bőrülések, viszont egyenesen ülsz, alapvetően kényelmes a hátadnak, a lábadnak ez a pozíció, még a sarkad mögött kialakított kis öböl is azt jelzi, hogy mennyire ügyesen játszottak a centikkel, hogy minél több hely maradjon.

Gondoltam is, hogy ezek után hátulra majd úgy fogom behajtogatni magam, hogy a látványtól a téglagyári őrkutya is elröhögi magát, de esküszöm, kecses voltam! Ez persze nem az én érdemem, de hogy a fehér kis puli gondolatban megtapsolt, az egészen biztos. Egyrészt a Jazz alacsonysága miatt játszi könnyedséggel be lehet lépni hátulra, ahol közel annyi tér jut, mint elöl. És még csak nem is emiatt hívják „Magic Seats”-nek a hátsó sort, hanem azért, mert nem csupán 60:40-ben oszthatod őket, hanem síkba is döntheted, és még szendvicsbe is hajthatod. Apropó, ha már itt tartunk, a csomagtér alapból is 354 literes, ezzel megeszi a Cliót, a Micrát, a Fabiát, a Yarist, és még sorolhatnám, de hogy mondjuk a Suzuki Vitarától is csupán 21 literrel marad el, az már elég sokatmondó adat. Bővítve ez a szám 1314 liter – így már közel 194 litert ver az előbb említett Vitarára -, a síkpadlós raktér alatt pedig még egy ügyes kis rejtek is bújik. Ha mindez nem lenne elég, az alacsony pereme miatt a csomagtartó pakolhatósága is kifogástalan.

Ilyenkor szoktak jönni a gúnyos félmosolyok, miszerint: „nincs hibátlan autó”. Persze, hogy nincs, a Jazz-nek is vannak furcsaságai. Az nem gond, hogy a műszeregységeket és a konzolt próbálták a már megszokott formájában meghagyni, de aki a szellőzőrostélyokat és a képernyő-klímapanel találkozását összedobálta, azt azért beíratnám egy lakberendezési tanfolyamra. A műszerfal logikus, de az információs kijelző elég nyögvenyelősen kezelhető, a 7 colos érintőképernyő rendszeréről már nem is beszélve. Olyan, mint egy 5 évvel ezelőtt Androidos tablet, követhetetlen menüsorral, nélkülözve a tolatókamerát.

Felszereltségét nézve összességében pozitív a helyzet, biztonság szempontjából lényegesek az első-hátsó függönylégzsákok, és a nyaksérülést csökkentő fejtámlák is. Asszisztensekből is jutott a Hondába, van sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, City Brake aktív városi fékrendszer, ráfutásos ütközésre figyelmeztető jelzés, és még táblafelismerő is. A komfort oldaláról nézve megemlítendő a sebességrögzítő/határoló, az első-hátsó parkolóradar, az esőérzékelő, és az automata fényszóró. A teljes lista ide kattintva tekinthető meg.

Említésre méltó a minőségérzet is, bár meglehetősen sok a szürke műanyag az utastérben, ám a kárpitok, a bőrözött kormány, a narancs varrások mind-mind rendben vannak, az összeszerelés minősége is hibátlan. Az előválasztó kar körül található műanyagok érzékenyek, ezeken kívül minden más tartós érzetet kelt.

Értelemszerűen a sportosabb kivitelhez az erősebb motor is dukál, Dynamic szinten a 130 lóerős 1.5-ös i-VTEC jár, emellett még az 1.3-as testvére elérhető Trend/Comfort/Elegance felszereltségekkel, 6 sebességes manuálissal, illetve CVT váltóval. Mindkét erőforrás szívó benzines, és ezzel talán el is árultam a hosszú élet titkát.

Tesztautónk 1.5-öse 10 másodperces 0-100-at, és 190 km/órás végsebességet kínál, nem mellesleg pályatempónál is bőven ott bujkál a „van benne még” érzés, szóval kraftból nincs hiány. A CVT tökéletesen teszi a dolgát, sport mód és még váltófülek is járnak hozzá, igaz utóbbi inkább csak dísznek van.

A fogyasztással is gyorsan meg lehet barátkozni, a 6.2-6.3 literes kombinált átlag teljesen jó, még úgy is, hogy a gyári adat 5.4 litert ígér. Ami a Jazz futóművét illeti, nem panaszkodhatunk a kisautós érzetre, igazán stabilnak hat, nagyobb tempónál és kanyarban is, van benne némi feszesség, a hátsó felfüggesztés picit pattogósabb, de bőven elegendő a Jazz alá. Kormányművét szintén lehet szeretni, egyrészt pontos és épp elegendő rásegítést alkalmaz, másrészt a kormánykerék két végállása között mindössze 2,5 fordulat van, tehát a manőverezése sem okoz nehézséget.

A Jazz az 1.3/Trend/6-os manuális összetételében 4.119.000 forinttól indul, ezt lehet egészen 5.319.000 forintig feltornászni, utóbbi árcédula került a tesztmodellre is. Lehetne vitatkozni ezen az összegen, de két dolog miatt sem érdemes. Először is a Jazz a már említett erős szavatossággal rendelkezik, emiatt meglehetősen jól tartja az árát, másodszor pedig jó a megítélése, ezért általában vevőt sem kell rá sokáig keresni. A használt Jazz-piac pörög, az újakból pedig előbb-utóbb szintén jó vételek lehetnek. Ennek ellenére az 5.3 milliós ár sem tekinthető erősen túlzónak, már csak az autó tulajdonságai miatt sem. A következő Jazz-alany vélhetően már a kézi váltós verzió lesz, és már most alig várjuk!

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek és a Honda Hungary Kft.-nek!

Bense Róbert