Honda Civic Sport Plus 1.5 VTEC Turbo teszt – konzervatív fenegyerek

Lehetetlen nem belelátni a versenyautót a Civic aktuális generációjába, különösképp igaz ez az 5 ajtós modellre. Nos, az 1.5-ös, turbós benzines változat ezen túlmegy és tényleg nem csak a látszatra ad, hanem az érzésre is. A típus az egyik kezével elvesz, míg a másikkal bőségesen kárpótol, én összességében megszerettem. Egy biztos, rég volt már nálam ennyire karakteres autó.

Nemrég átesett a modell egy szinte észrevehetetlen frissítésen is, a tesztautó tehát abszolút naprakész. A módosítások szemmel alig láthatóak, ugyanis kívül leginkább a (kamu) beömlő nyílásokba helyezett, fényezett kis bajszok azok, amik megkülönböztetik a 10. generáció korábbi példányaitól. Ennél jobban szem előtt vannak az első LED fényszórók, melyek mostantól alapáron járnak minden szériához, emellett kicsit változott a kipufogó környéke is, megjelent néhány „légterelő elem” a diffúzor szerű képződményen, mely körülveszi a ránk szegezett kétlövetűt.

A formája továbbra is erősen science fiction, a facelift során nem is igazán nyúltak bele, egy predator arcú űrhajót mégis mivel dobhatnának fel? A dizájn döbbenetes (hogy pozitív vagy negatív értelemben, azt mindenki döntse el maga), összetéveszthetetlen bármi mással. Mintha kicsit megborult volna a szaké a formatervezés során… Finoman sportos hatchback helyett létrejött egy autó, amit már a gyárban feltuningoltak optikailag. És e fölött még ott a Type R? Beteg…

Ha valakinek alapvetően tetszik, de kicsit mégis visszafogottabbat szeretne, az válassza a szedánt, ami kifejezetten józanul fest az 5 ajtós mellett. A tesztautó ugyanakkor az utóbbi karosszériát kapta, ennek megfelelően elég vad, ám közelebbről megnézve kissé illúzióromboló, hogy a légbeömlők 95%-a tömör műanyag, azaz csak a látványhoz járulnak hozzá.  Elöl és hátul a részleteket tekintve főként élekkel operál a forma, a körző helyett a kardcsapások kerültek előtérbe a tervezés során.

Oldalnézetből már kezd gömbölyded lenni, hátulról pedig bizonyos szögekből egész esetlen gömböc. A hátsó lámpák inkább az űrhajó, mintsem a „Váci út réme” feelinget erősítik, pedig sportos kiegészítőből itt is akad bőven. A csomagtartó tetején lévő, továbbá a lámpákat összekötő spoiler költemény minden csapott farú verzión ott virít, ellenben az imitált diffúzor a Sport kivitelek sajátja, ahogy a szintén feketére fényezett, légterelő elemekkel tarkított küszöb is. A dupla kipufogó középen már a Sport Plus szériát jellemzi, mely kizárólag a legerősebb, 1.5-ös turbómotorral kapható.

Sem az ötajtós kialakítás, sem a dinamikus vonalvezetés nem megy a praktikum rovására, a Civic a kategóriájában kifejezetten nagy, 4,5 méteres, ennek megfelelően csomagtérben is felfelé lóg ki a maga 420 literével. Belül is egész tágas, igaz a napfénytető is sokat dob a térérzeten, emellett a hátsó lábtér is megfelelő, 4 felnőtt kényelmesen elfér.

A beltér ezzel szemben jóval visszafogottabb, de szintén modern képet ad. A ’10-es évek japán autóihoz hűen ez is kissé kusza, nehéz megtalálni benne a harmóniát, ennek ellenére minden kézre esik és logikus a gombok elhelyezése. Az anyagminőség is nagyon rendben van a középkategóriában, sok a szövet, sikerült kulturált szintre redukálni a kemény műanyag mennyiségét. A Sport Plus felszereltséghez ráadásul jár ülésfűtés, nyitható napfénytető (manuális rolóval), indukciós töltő és még sorolhatnám. A részletek azonban kissé árnyalják a képet.

Itt van például a digitális műszeregység, ami valóban egyedi elrendezésű, de maga a panel csak minimálisan konfigurálható, így nem nyújt sokkal több hasznot, mint egy klasszikus analóg óra és egy közepes méretű kijelző párosa. A legzseniálisabb pedig, hogy a kilométer számlálót egy nagy műanyag pöcökkel kell nullázni, tisztára, mint a saját autómban, csak az 14 éves és 1 millióért vettem. Félreértés ne essék, a kezelése cseppet sem derogál, csak épp 12 gomb lakik a kormányon, igazán ráprogramozhatták volna elegánsan az egyikre ezt a funkciót is.

A leggyengébb láncszem egyértelműen a központi rendszer, mely a korai Androidok egyikét futtatja. Grafikára és néha sebességre olyan is, mint egy 5-6 éves okostelefon, ami fénykorában sem tartozott a csúcsmodellek közé. Az érzékenység megfelelő és a menüpontok között is egész gyorsan vált, de bonyolultabb feladatoknál már zavarba lehet hozni. Alapvetően nem lenne vele nagy gond, mert az autó számos funkcióját testre lehet innen szabni, de a megjelenése nagyon koros (pedig két fajta dizájn közül is lehet választani), ráadásul a menüpontokban is könnyű elveszni. Foglaljuk össze úgy, hogy használható, de a felhasználói élményre nem fektettek nagy hangsúlyt a Hondánál.

Ellenben óriási pluszpont, hogy a fényerő szabályzó a képernyő tetején dedikált gombot kapott, így a nappali és éjszakai módot, illetve a teljesen kikapcsolt állapotot pillanatok alatt előidézhetjük. Kár, hogy nem sikerült a kőkemény, éles műanyag helyett valami elegánsabb, puhább kapcsolót ide tenni. Szőrszálhasogatásnak tűnhet mindez, mert a Civic-kel jó együtt élni, csak úgy gondolom, ezen megoldások övön aluliak az autó általános jóságához mérten.

A Sport Plus változat lényege az 1.5 T VTEC motorban van. A kódok mögött egy másfél literes, turbós, változó szelepvezérlésű benzinmotor rejlik, ami 5500-as fordulatnál 182 lóerőt ad le, a csúcsnyomatéka pedig 240 Nm. Ehhez párosul esetünkben egy manuális, 6 fokozatú váltó, továbbá egy állítható keménységű futómű, a végeredmény pedig olyan, ami ritkaságszámba megy 2020-ban. Mondhatni parádés az összhang, ez a konfiguráció abszolút a vezetni szerető embereknek szól. Beülsz a kényelmes, kockás dekorcsíkkal ellátott ülésekbe, rányomsz a vörösen izzó Engine Start gombra, dobsz egy egyest és eldöntöd, hogy épp a kényelmes családi utazó autót vagy a boyracer Civic-et választod. Mindkettőt remekül tudja, gyakorlatilag kompromisszumok nélkül.

Ha kell, dugóban ácsorogsz vele, átszeled a főváros nyújtotta aszfalt-aknamezőt, a futómű meglepő ügyességgel veszi az akadályokat és bár feszes, kifejezetten komfortos tud maradni. Hasonlót éreztem az új Golfnál is, ritka az ilyen jó balanszú kivitelezés. Kellemes, igényes, ráadásul a fogyasztása is baráti. 7.5 literes átlagot autóztam ki rengeteg araszolással, járó motoros fotózással, ami bár cseppet sem reprezentatív, de 182 lóerőtől így is derék. Országúton, tempomattal tartva a megengedett sebességet gyakran 4 liter környéki értékeket mutatott a pillanatnyi számláló, míg autópályán sem merészkedett a mutató 6 liter fölé sokkal. Ez bizony egy piszkosul jól hangolt, remek, modern turbómotor, ami tényleg tud takarékos lenni. Nem is füllentettek nagyot azzal az Earth Dreams Technology felirattal a motortérben.

A váltó alacsony tempónál, lassú váltásoknál néha kicsit akadósnak tűnt, de amint elkezdtük forszírozni a technikát, minden összeállt, ugyanis jó kapcsolási érzetű, alapvetően pontos szerkezet. A motor már kis fordulaton is elég nyomatékos, simán elbírja a korai váltásokat és 2000 alatt sem remeg erőtlenül. Oldschool jelleme van, de ez nem az óriási turbólyuknak, mindinkább a változó szelepvezérlésnek köszönhető. 8,2-8,3 másodperc alatt van 100-on, ez már elég a játékossághoz, de 4000-ig csak egy kellemesen dinamikus karaktert kapunk, amely cseppet sem tolakodó, erőfitogtatásnak nyoma sincs. Aztán 4000 fölött kezd el bevérezni a predator szeme, 5000-nél pedig kidagadnak az izmai és odacsap. Ha istenigazából ráereszted, még kettesben is elkapar. Megfelelő útminőség esetén ilyenkor kell aktiválni a futómű feszesebbik beállítását, amit nemes egyszerűséggel a váltókar melletti gombocskával tehetünk meg. ON felirat és egy felvillanó piktogram, ennyi a visszajelzés a műszerfalon, de szinte ez is felesleges, mert érezhető a különbség. Így lesz egy szempillantás alatt kanyarfaló hothatch a hétköznapi utazóautóból.

Szűkebb, lassabb tempójú szerpentinen sajnos egy kicsit csalódnom kellett, mert a 6 sebességes váltó fokozatai a kelleténél kicsivel hosszabbak, ráadásul annyira stabil eközben, hogy nem érzed a tempót, nincs meg benned a félsz, nem csordul túl benned az adrenalin, mert mindez szinte természetesnek tűnik. De arra, hogy kieresszük kicsit a gőzt, tökéletesen alkalmas. Élvezetes eszköz, aki pedig csak szereti az erőtartalékot és a kiemelkedő vezethetőséget egy autóban, szintén nagyon elégedett lesz vele.

8,9 millió forint nem kevés pénz, de listaáron a napfénytetőtől kezdve az elektromos ülésen át a kiválóan működő adaptív tempomatig megkapunk mindent, ami szem-száj ingere. És egy kicsivel többet is, klasszikus vezetési élményt, amit oly kevesen adnak a pénzünkért egy kompakt modellhez.

Ha a németek hűvös precizitását kedveled, keress mást. Ha guruló okostelefonra vágysz, felejtsd el. De ha az infotainment másodlagos, ellenben a vezetés számodra nem csak nyűg, továbbá szereted az ízes, karakteres, kifinomult turbós benzinmotorokat, ne hagyd ki. Ár-érték arányban kifejezetten jó az ajánlat, és ki tudja, meddig lesz még ilyen vérmes polgári „fenevad” a kínálatban?

Teszt/fotók: Bacsa Zoltán

Kövess minket Te is

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/

A teszt megjelenését a Duna Autó Zrt. támogatta.

A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!