Dacia Lodgy – hős hetes

Alaposan körbenéztem, kiszálltam-beszálltam, vezettem, végigültem az összes üléssort, mindegyiken gondolkodtam egy kicsit, hogy mégis mi az, ami igazán hiányzik? Aztán feladtam. Ezt nem az árcédula, vagy az udvariasság mondatja velem, egyszerűen meggyőzött a Lodgy, mindezt tette négy kerékkel a földön, mindenféle különleges mutatvány nélkül.

Őszinte leszek: nem gondoltam volna, hogy még bármi újat tud mutatni nekem a Dacia, hiszen szinte a teljes modellpalettát kipróbáltuk az elmúlt hónapokban. Ezt nem éllel mondom, szimplán már tudtam előre, hogy mire számítsak. A Lodgy azonban jó csattanó volt így a végére, vágjunk is bele!

A forma ügyes, nem egyedi, de egészen jól sikerült, felfedezni véltem benne egy adag Fordosságot. Kifejezetten kellemes a vonalvezetése, nem esetlen, pont annyira bumfordi, amennyire egy ilyen autónak lennie kell. A dizájn nincs túlbonyolítva (miért is lenne?), a nagy üvegfelületek és a meglepően formabontó hátsó lámpatestek viszont jól állnak neki. A beltere felüdülés, sokkal egyszerűbb és unalmasabb kialakítást vártam, ehhez képest a Lodgynak – árához képest – teljesen eltalálták az anyagválasztását. Az igaz, hogy minden műanyag, de legalább nem egyformák, a bézs betétek mellett a zongoralakk is megfér, nem kelt nagyon „olcsó” hatást, a szürke, óvatos mintázattal ellátot kárpitokkal egészen gusztusos az összkép. A középkonzol és a műszeregységek a szokásosak, ezekre különösebb figyelmet nem is fordítottam, szinte már ismerősként üdvözöltem minden kapcsolót. Talán egyetlen negatívumként tudnám említeni a zörgést, ami a műanyagok és a nagy „bódé” egymásra gyakorolt hatása miatt elég gyakran hallható.

A kilátás mellett a helykínálat is parádés, gondolom utóbbi egy hétszemélyes járműnél azért nem olyan nagy meglepetés. Ami viszont igen, hogy a harmadik üléssor is használható, még egy jól megtermett felnőtt is elfér rajta, mindennemű egészségkárosodás fenyegetése nélkül, és még kényelmes könyöklő és pohártartó is van. Ha már a tárolókról beszélünk, az oldalzsebek picit szűkösek, ám a középkonzol feletti kacattartó mindenért kárpótol. A leghátsó ülések pofonegyszerűen szendvicsbe hajthatóak, mögötte 827 literes csomagtér marad, ha nem hajtogatunk, hanem kivesszük, továbbá a második sort is előre döntjük, nagyjából 2.5 köbméteres rakodóteret lehet nyerni. Az Arctic felszereltség a megszokott szintet képviseli, négy légzsák, tempomat, manuális klíma, fűthető külső visszapillantók, első elektromos ablakok, a kivétel a billenthető hátsó ablakpár, ami csak a hétüléses változatban érhető el.

A 90 lovas 1.5 dCi elegendő az 1.2 tonnás test mozgatásához, de katarzist ne várjunk tőle, egykedvűen 12 másodperc alatt gyorsul százig, a 110 lóerős verzió azért némileg dinamikusabb lehet. Hatgangos váltó is csak az erősebb Lodgyhoz jár, tesztalanyunk ötsebességes manuálissal lett ellátva. Az 5.5 literes átlagfogyasztás szintén megér minimum egy osztályfőnöki dicséretet. Ha már az iskolai példáknál tartok, magatartásból négyest kap, a stabilitás nem az erőssége, enyhítő körülmény, hogy 4.3 méter hosszú a bárka. Kanyarban azért igyekszik kapaszkodni, a kormányzása is meglehetősen pontos, manőverezéshez egy tolatóradar jól jöhet, hatvanezerért be is pattintják, nem nagy ár érte.

4.2 millióért egy ilyen autó ajándék, az alapváltozat pedig közel egymillió forinttal olcsóbb, árban tehát abszolút verhetetlen a Lodgy. Emellett pedig még szerethető is, és bár nem egy presztízsmodell, viszonylag kevés kompromisszumot kell vele kötni a békés élet érdekében.

A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek!

Bense Róbert