Dacia Dokker teszt – családi dobozos

„Végre, egy életszerű teszt!” – gondoltam magamban, nem mintha nem ez lenne a cél minden alkalommal, de a járgányok kipróbálása alapvetően kétfelé oszlik: az egyik kategória, amikor nagyrészt valóban tesztelés miatt, kötelező jelleggel rójuk a kilométereket, a másik pedig, mikor teljes mértékben kihasználjuk az autó adta lehetőségeket, netalántán rá is vagyunk szorulva.

Dobozos Daciánkkal az utóbbi helyzetben voltam, a csillagok mondhatni összeálltak: nagymamát kellett költöztetni a hétvégén. Ez már beszéd, ha valahova, akkor pont ide kell egy furgon, még ha pont családi is, lesz alkalma villantani a Dokkernek, avagy zátonyra futni a befőttes üvegek és mindenféle bútorok tengerén, meglátjuk. A hétvégém a kocsival egy „rövid”, 180 kilométeres országúti szakasszal kezdődött irány Budapestről vidékre! Mindezt egy 1,6 literes, szívó benzinessel, benne 102 tomboló paripával és egy hosszú áttételezésű, 5 sebességes kézi váltóval kellett megtennem. Nem túl sok lóerő ekkora motorhoz, de talán pont elég, ehhez pedig 156 Nm nyomaték társul. A szamuráj nem bújt el a részletekben, ehhez a jelzőhöz gyenge, ugyanakkor mégis nagyon kellemesen lehetett vele tempósabban is autózni.

A 12,7 másodperces 0-100-as gyorsulási adat szintén nem túl acélos, de ez köszönhető többek között a hosszú áttételeknek is. Az előzés ettől függetlenül nem volt igazán szenvedős mutatvány, mint amennyire a számadat sejtetné, magasabb fordulatról indulva ugrik, mint a bakkecske. Sosem éreztem alulmotorizáltnak (igaz túlmotorizáltnak sem, de ez talán senkit nem lep meg), a 12,7-es adaton pedig őszintén mondom, meglepődtem. Azt hittem, nagyobbat megy, olyan jó volt forgatni és taposni neki, ha megkívánta a helyzet és/vagy a vérmérséklet. Pörgős erőforrás ez, 3500, de inkább 4000-től érezni jobban, hogy húz és örömmel pörgeti akár 6000-ig is az ember (a csúcsnyomatékot egyébként 5600-nál adja le).

Nem is hittem a papírformának, inkább mértem egy saját sprintet 100 km/h-ra! 12,2 másodperc lett a vége, ami nem kiemelkedően jobb eredmény, no de tudtam én, hogy vérmesebb a katalógusadatnál a fenevad! Nem rossz ez a motor, 130-nál pedig 3600 körüli fordulatszámon gurulunk, ami a fogyasztásra nézve egész kedvező lehet. Nem mondom, hogy nem férne el egy hatodik, hogy rövidítsünk kicsit az első pár fokozaton, de nem éreztem nagy hiányát, összességében illik a váltó az autó karakteréhez.

És képzeljék, még Eco üzemmód is van benne! Ami még izgalmasabb, hogy érezhető a be és kikapcsolt állapota között a különbség. Bekapcsoltan vettem át az autót, majd mikor jó pár kilométer elteltével megvilágosodtam és felfedeztem az üzemmód választó gombot, egy pillanatig sem haboztam, nyomtam. Abban a pillanatban megindult az autó és most nem túlzok, érezhetően más a gázreakció és a karakterisztika. Mintha sportmódba kapcsoltam volna, egyből megváltozott az addig kialakult véleményem. Eco-ban lomha, visszafogott, ez tény.

Érdekes tapasztalat: enyhe emelkedőn ötösben 130-nál padlógázzal stagnált a mutató, a környezettudatosságot mellőzve és átkapcsolva normál állásba viszont egyből megindult (még ha csak minimálisan és lassan is) a gép. Összességében tehát érzékelhető a két mód közötti differencia, ami nyilvánvalóan megmutatkozik hosszútávon a fogyasztásban is. Hosszú utazásokhoz hidegvérű, vagy épp csak higgadt autózásra vágyó sofőröknek ideális egy kis spóroláshoz. Utóbbi nem is jön rosszul, mert a pörgős motor kajás is: országúton 7 liter környékén mozgott a fogyasztás (nehezebb lábbal, hozzáteszem), városban az érték azonban simán fölment 8-8,5 liter közé, amit nem tartok elfogadhatatlannak, de illúzióink azért ne legyenek.

Az út alatt a futómű nagyon kellemesnek bizonyult, puhábbnak mondanám, ami nem hátrány, ha már cuccolós autóval van dolgunk, legalább nem rázza szét a rakományt sem. Bár fővárosunk egyes részeit semmi sem űbereli, Békés megyében is felfedezhetnek remek útszakaszokat a kedves érdeklődők, amik mindenre ideálisak, csak éppen biztonságos és tempós haladásra nem (hála az égnek azért fogyóban vannak az ilyen szakaszok, tegyük hozzá, ezeken a részeken is jól teljesített a technika és teljes kényelemben repített át a kátyúkon, imbolygás nélkül, egész jó útfekvéssel. A kormánymű magas sebességnél néha túlszervózottnak tűnhet, de a jelenség szokható és egy idő után magától értetődően figyelünk a kisebb, finomabb mozdulatokra. A nem megfelelő hangszigetelés az, ami menet közben felmerült, mint negatívum, egy-egy kerékjárati ívbe felpattanó kavics elég ijesztő hangokat tud generálni belül, ami első hallásra szokatlan lehet.

A pakolás során meg kell hagyni, bizonyított a Dacia Dokker, az alapból 800 literes, de az üléseket teljesen síkba ledöntve a hátsó lábtérbe 3 köbméter pakolóhelyet kapunk. De hogy szemléltessem, inkább mutatok egy képet. Ha nem tudjuk kihasználni a rakodótér magasságából adódó extra helyet (kivehető a kalaptartó, így még több dolgot fel tudunk halmozni hátul, már ha nem törékenyek), akkor is befér jó pár üveg, ez meg az:

A mindkét oldalon lévő tolóajtó és a teljesen kinyitható hátsó ajtó segítségével egy egészen jól pakolható csomagtartót kapunk. Itt leginkább a közepes minőségű csomagtértálca volt az, ami zavaró volt. A nehezebb tárgyak könnyen nyomot tudnak rajta hagyni, és bár rugalmas, részben kartonszerű anyagából adódóan könnyen kirúgja magát az anyag, nem keltette a rendkívüli tartósság benyomását bennem. Ami feltűnt még, az az ajtók nehézkes csukása. Szó szerint ütni vágni kell őket,nem egyszer volt olyan, hogy indulás után meg kellett állni, mert valamelyik rendszerint nyitva maradt, mert nem lett rendesen becsapva. Ez egy nap a tizedik után már bosszantó jelenség.

A beltérről nem regélnék sokat, a Stepway változatot egyébként is már kivesézte főszerkesztőnk egy korábbi cikkében. Kopogós, de még nem bántóan olcsó műanyagok, egyszerű formák uralják a belsőt. Jelen modellünk Artic felszereltségű, van benne klíma, multifunkciós kormány, a műszeregységnél fedélzeti computer, elektromos ablakemelő (hátul ellenben csak kibillentős az ablak), továbbá a tesztautó még tempomattal is fel volt szerelve, melynek kapcsolója kicsit érthetetlen és szokatlan módon a középkonzol alsó részére lett elhelyezve.

A fényezett lökhárítókkal és már ködlámpával is ellátott 1.6-os Arctic 3.280.000 forinttól indul, ami egy elégségesen felszerelt, alapvető biztonsági extrákkal ellátott családi autóhoz nagyon korrekt ár. Ha valakit nem zavar az egyszerűség, esetleg olyan autót keres, melyet néha jó kevésbé félteni, emellett kiemelkedő fontosságú számára a jó használati érték és a pakolhatóság, próbálja ki, ajánlom a Dokkert! Még az 1.6-ossal is, bár az 1.5 dci-vel minden bizonnyal takarékosabb, de drágább is ez a verzió. Néhány hiányossága és egyszerűsége ellenére megnyert, a konstrukció és a motor is!

Bacsa Zoltán