BMW 520d F10 teszt – kultúrából ötös

Nyugodtan haladok a pályán, átlagos a forgalom mennyisége és minősége minden tekintetben, így sebességhatár környékén, de diktálom az iramot. Még előzök azért egyet, de csak mert nem szeretek piszmogni, majd az 500 méteres jelzésnél kiteszem az indexet, lekanyarodok a sztrádáról és a legnagyobb nyugalomban alkalmazkodok a városi forgalomhoz. Nem Audi, nem Mercedes, ez kéremszépen BMW! Persze néhányan biztos lenézően pillantanak rám. Hát még, ha tudnák, hogy csak 520d! „-Húszas, hát az szinte alapmodell…ráadásul dízel, az biztosan nem is sportos, akkor meg minek?” Bár nem zárkózik el teljesen tőle, itt valóban nem a sport a lényeg, ez kicsit más világ. Mi lenne az 520d, ha nem autó? Például sportzakó, esetleg vagány, mégis tisztelettudó és kimért üzletember, semmint egy pökhendi Instagram sztár.

Az új modell tavalyi bevezetésével megérett az F10-es 5-ös széria arra, hogy elmélkedjünk egy kicsit róla. Az első példányok 2010-ben gördültek le a futószalagról, 2013 környékén pedig kisebb ráncfelvarráson esett át a típus, hogy aztán 2017-ig tartsa a frontot. Sokat futott széria eleji példányok már 4 millió forint környékén is elcsíphetőek, egy faceliftes, 100.000 körüli futásteljesítményű darab ugyanakkor már simán karcolja a 7 millió forintot. Hogy ki csap le egy 7 éves, 250-300 ezer kilométert futott darabra, az jó kérdés – valószínűleg fanatikus, vagy olyan, akit elcsábít a prémium autózás lehetősége, miközben egy keveset használt átlag családi autóra való összeg áll a rendelkezésére. Az utóbbi kategória résztvevőit mindenképp eltántorítanám, mert egy előző generációs 5-ös fenntartása minden, csak nem filléres dolog. Az olcsón luxus elvből általában sok jó dolog nem sül ki, de ha valaki mégis megpróbálja, vegyen fürdőnadrágot a nagy befürdés esetére.

Az ellenérvek mellé be lehet dobni egy hírhedt kombinációt is: N47D20. A motorcsalád legendává érett a rossz konstrukció okozta gyakori, költséges problémák miatt. Elég csak említeni például a nyúló, szakadó vezérműláncot, a repedő hengerfalat, ezen felül pedig számos jellemző hibáról olvashatnak az érdeklődők a neten rákeresve a témára, itt-ott kigyulladó Ötösökkel fűszerezve. Nem vagyok naiv és nem képzelem, hogy soha többé nem cserélnek majd ilyen autók gazdát, de jobb előre tudni a lehetséges hibaforrásokat – különösen, ha sok van belőlük. A 2013-as évben gyári állítások szerint megpróbálták orvosolni a hibákat és kevésbé jellemző, hogy felütik a fejüket az említett jelenségek a motorban, 2014-ben pedig megérkezett az új, B47D20 kódú erőforrás 190 lóerővel.

Tesztautónk, amely egyébként nemrégiben lépte át 100.000. kilométerét, még épp az N-es generáció hírnökei közé tartozik, 2013-as évjáratú, 2 literes dízel, 181 lóerővel. Az M-csomag említését sem szabad figyelmen kívül hagyni, aminek köszönhetjük többek között az agresszívabb tekintetet elöl és a módosított hátsó lökhárítót, a kormánykereket és még néhány kisebb sportos változtatást, hogy igazán dinamikus közegben érezzük magunkat – pedig ez a modell inkább másról szól, de erről majd később. Lehetne kötekedni, de kár, a megjelenés nagyon sportos és egyúttal elegáns is, a forma pedig jópár évvel a megrajzolást követően is egész frissnek hat. A kor leginkább csak akkor érződik rajta, ha beállunk vele az új modell mellé, a presztízse és stílusa azonban keveset kopott, főleg a frissített változatoknak.

A beltér a külcsínhez hasonlóan sportosan elegáns, mondhatni egyen-BMW. Nagy pluszpont jár az Ötösnek, illetve a tervezőknek, amiért ebben a típusban integrálták a műszerfalba a központi kijelzőt. A rendszer viszonylag egyszerűen kezelhető, az osztott képernyős nézet pedig praktikus, hisz míg egyik szemünkkel követhetjük például a GPS-t, addig a másikkal szörfözhetünk a rádióadók vagy éppen a beállítások között. Vagyis utasunk, mert a vezető nézze természetesen az utat!

A kárpitok finomak, a fémbetétek gusztusosak, a bőrözés és az egész belső kivitelezése pedig nagyon igényes – az első ülések 100.000 kilométer után szinte újak, minimális használat látszik a sofőrülés baloldali combtámaszán. Láttunk már 50-60 ezernél kiült üléseket, de ez teljesen más liga. Az 520d egész beltere úgy ahogy van tökéletes, pedig még a napfénytetőt is elhúztam a fotózáskor, hogy mindenre fény derüljön, de nem volt mit takargatni. Kedvenc részletem belül egyértelműen a kormány, ami az M csomag része. Nagyon-nagyon kívánatos és pörgetni való eszköz, ha valami sportautószerűbb tárgyban lenne, egész nap markolnám legszívesebben – nem mintha az 5-ösben ne tenném ezt örömmel. A helykínálat összességében szinte királyi (nem mellesleg a csomagtartó is egész méretes, 520 liter), ezzel pedig szinte az összes fontos elemet érintettük, amit beüléskor első körben megfigyel az ember. Az autó belterében pedig talán az a legjobb, hogy mindez egy szinte naprakész köntösbe van csomagolva. Még az utódmodellt látva is modern a belső, alig változtattak rajta a G30-as esetében, de hogy kicsit az F10 malmára hajtsam a vizet, meg kell jegyeznem, az új szériában már kiálló tabletet kap a kedves fogyasztó. Aztán lehet ezen csak mi, újságírók lovagolunk ennyit, mert nagyon efelé mennek a trendek, amik többek között a vásárlók igényeit is követik hosszútávon.

Összességében eddig nagyon sportos az alkotóelemek egyvelege, dinamikai szempontból viszont kicsit árnyaltabb lesz a kép, ahogy elindulunk a közel 5 méteres 5-össel. Vezettem már korábban szedán és kombi F10-est egyaránt, így a méret már nem volt szokatlan, de mindenképpen kell egy kis idő, hogy asszimilálódjunk a közegbe. A súlya 1600 kiló felett mozog, de nem érződik nehéznek és nehézkesnek sem, ami talán nem meglepő, elvégre BMW, meg 181 ló az csak 181 ló, a 380 newtonméterről nem is beszélve, ami már 1750-es fordulattól rendelkezésre áll. Hátba nem vág, de a 8,1 másodperces 0-100-as sprint azért kellemes és magabiztosságra okot adó adat a mindennapi közlekedés során.  Ellenben nem csak nagy, belülről óriásinak érződik minden dimenziójában – ahogy már korábban említettem -, az ismerkedésnél érdemes óvatosan bánni vele. Az orra például amellett, hogy hosszú, ráadásként alacsony is, nagyon egyszerű megpadkázni. Kisembernek érzem magam mindehhez, az azonos korú 3-as széria nekem otthonosabb, de ez már tényleg az én saram, egyéne válogatja.

Mozgásban nem hazudtolja meg a márkát, kanyarodni és kicsit dinamikusabban autózni jó vele. Ha provokáljuk, a futómű sportosan állja a sarat minden helyzetben, ugyanakkor az egész nem késztet arra, hogy toljuk ki a szemét. Ehhez egyszerűen túl gyenge. 100-ig kellemesen tolja fel magát, de onnan hirtelen padlózva szinte átlagosnak mondható dolgok történnek, nem lép nagyot. Nem ugrik, nem kap oda, kicsit sem provokatív semmilyen vezetési szempontból az 520d, és talán ez adja sajátos kultúráját és hangulatát. Persze, nagy teljesítménytől sem lesz mindenki (elnézést, köhm) “paraszt”, de itt még a csíráját sem érzem a dolognak. 8-8,5 literrel eljár egyébként vele vegyes használatban a tulajdonosa, ami jó érték a teljesítményhez és tömeghez mérten.

Igazi business class szedán az F10-es, ezzel a motorral pedig egy egyáltalán nem alulmotorizált, de nem is túltolt szerkezet, tökéletes utazóautó nagy távokra. Tudja azt, amit egy BMW-nek tudnia kell, ugyanakkor mégsem egy hivalkodó showman a belső sávból. Kiemelkedően minőségi, precíz, finom szerkezet, és sportossága ellenére rendkívül kényelmes és élhető. Mindennapi közlekedésre ennél nem is kell több, aki pedig nem lóerő hegyekre, csak egy jó prémiumautóra vágyik, ellenben szeret vezetni is, megtalálhatja benne mindazt, amit keres. Ezzel a motorral M-pakettre sincs igazán szüksége, mert nem erről szól, nagyon nem. No de az a kormány…azért mégis csak megérte!

Bacsa Zoltán