Alfa Romeo 164 – kényelmes telivér

Az olasz autógyártó egyik zászlóshajója komoly megjelenésével, hatalmas és komfortos belterével, gazdag felszereltségével kedvelt modell lett a nyolcvanas évek végére, bár manapság már a korosodó példányok zsémbességéről is kering pár legenda.

Tíz évet és több modellfrissítést is megélt az 1987-ben, a Frankfurti Autószalonon bemutatott Alfa Romeo 164, amely magán hordozta a Pininfarina stúdió dizájnját, ám közös padlólemezre épült a Lancia Themával, a Fiat Cromával, illetve a Saab 9000-rel. A kezdetekben három erőforrással megvásárolható modell a 117 lovas, 2.5 literes turbódízel mellett két benzines motorral, egy kétliteres Twin Sparkkal és egy 3 literes, 192 lovas V6-ossal is elérhető volt, utóbbiak inkább a tengerentúli piacra készültek. Egy évvel később érkezett a turbófeltöltős is, méghozzá a Lancia Themából örökölt, 175 lóerős motor képében. Ekkor ötgangos kézi váltóval és négysebességes automatával lehetett kérni a modellt.

Amellett, hogy a 164-et dinamikája és tágassága (504 literes (!) csomagtere) miatt is sokan dicsérték, a felszereltség is nagyon korrekt volt, lévén a márka akkori legnagyobb típusán igyekeztek bemutatni az Alfa Romeo kiemelkedő kényelmi szintjét. Klíma, elektromos ablakok, sebességfüggő szervókormány, de akár ABS is elérhető volt, a bőrkárpitról nem is beszélve. 1990-91 között számos változtatást eszközöltek a modellnél, kissé átszabták a kezelőszerveket, de ennél jelentősebb volt az átdolgozott fékrendszer, illetve a galvanizált karosszéria, mely – mint később kiderült – a korrózió elleni harcban sokat jelentett. Az ezt követő években különböző, erősebb kivitelek kerültek a piacra, a legjelentősebb a 164 Quadrifoglio volt, 232 lóerővel és 240 km/órás végsebességgel. 1993-tól már hatsebességes váltóval is szerelték a típust. A gyártás 1997 nyarán fejezték be, a következő esztendőben leállt az értékesítés is, összesen 273.000 darab gurult le a gyártószalagokról.

Abban a mai napig rengetegen egyetértenek, hogy az Alfa Romeo 164 egy meghatározó jármű volt a márka történetében, és mostanság is nagy tiszteletnek örvend egy-egy szépen megőrzött példány, melyből azonban viszonylag kevés maradt. A későbbi kiadások esetében számos gyerekbetegséget sikerült orvosolni, ám lassacskán a legutolsó évjáratok is a 20. életévük felé közelednek, amely nem könnyíti meg a tulajdonosok dolgát.

Bense Róbert