fbpx

A New Times Racing Kecskeméten, a CBR125 kupa versenyein is képviseltette magát

A New Times Racing senior tagja, Ochtinszki ’Okta’ László augusztus első vasárnapján, Kecskeméten a MAMS gyorsasági utánpótlás bajnokság futamai mellett megrendezett CBR125 kupa versenyein vett részt.

Az időmérő edzéseken futott ideje alapján az ötödik helyről várhatta a délutáni rajtokat. Mindkét futamon ezt a pozíciót őrizte meg, így 26 pontot gyűjtött be ezen a hétvégén – életkora ellenére újonc évének második versenyén.

Ochtinszki ’Okta’ László így értékelte a mögötte álló hétvégét:

„Egy kellemesen fárasztó versenynap volt: mindent összeadva jól éreztem magam, bár egy picivel jobb eredményt szerettem volna elérni. A kecskeméti Birizdokart egy remek pálya a kisebb teljesítményű motorok számára – viszonylag gyorsan meg lehet tanulni, ellenben vannak trükkös részei, amit nem sikerült mindig megfelelően megoldanom: főleg a kigyorsításokkal volt gondom, egy másik áttétellel lehet, hogy jobban ment volna. Így az időmérőkön az ötödik helyre tudtam kvalifikálni magam. A mezőny balesetmentesen teljesítette a visszafordító kanyart mindkét rajt után. Az első futam elején az előttem haladó versenyzőre próbáltam tapadni, de előzni sajnos nem tudtam: most éreztem hiányát az előző kihagyott máriapócsi versenynek, mert bár a tempót egész jónak éreztem, az előző verseny óta eltelt két hónap alatt éles versenyszituációban nem volt részem. Így pár hibát elkövetve a futam második felében már nem voltam előzési távolságban, ötödik helyen intettek le. A hirtelen jött vihar miatt a délutáni program csúszott egy órát. A második futamom az elsőhöz nagyon hasonlóan zajlott: ötödik helyről indulva és ezt a helyet megtartva intettek le ismét. Körülbelül a verseny felétől kezdve egy gyakran előforduló ízületi probléma kicsit lelassított, de mivel addigra már a mögöttem haladó előtt sikerült egy tisztes előnyt kialakítanom, így nem volt nehéz a pozíció megtartása.

Köszönöm a szervezőknek a hétvégét – sajnálom, hogy más NTR csapattag nem volt velem a hétvégén: bár a CBR-es „öregfiúk” egy tényleg nagyon segítőkész és baráti társaság, de utólag belegondolva hiányzott az a pici „plusz” a csapattárs(ak)tól, akár csak tanácsok formájában.”

Fotó: Kőházy Tamás

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb