Chevrolet Tacuma 1.6 SX teszt – átmeneti állapot

Már lassan másfél hónapja meg kellett volna írnom ezt a tesztet, de úgy voltam vele, hogy annyira emlékezetes sztori köt hozzá, hogy úgysem felejtem el a történetét. Kezdjük ott, hogy ez az egzotikus nevű dél-koreai egyterű nálam valamiért teljesen kimaradt. Még csak nem is hallottam róla ezidáig. Amikor a tulajdonosa említette a telefonban a Tacuma nevet, azt hittem, hogy csak valami becenév. Valamiért Takuma Satóra asszociáltam, gondoltam túl sok kamikáze mutatványt műveltek a járgánnyal, azért hívják így. Vissza is kérdeztem, hogy: „figyelj már, milyen autót becéztek ti Tacumának?”. A vonal másik végén néhány másodperces néma csend, majd jött a válasz: „hát a Tacumát!”.

Nos, valahogy így indult a rövid, de annál tartalmasabb tesztem ezzel a fura szerzettel, mely valahol a Daewoo és a Chevrolet egybeolvadásának időszakában, 2005-ben született. Bár a névváltás már 2004 októberében megtörtént, a gyártás ideje alatt még lehetett kéznél jó néhány régi logós alkatrész is, így történhetett meg, hogy míg kívül már a Chevrolet embléma látható, a kormányra még a Daewooé került. Ennek fényében az sem meglepő, hogy mindkét márkanév alatt forgalmazták a Tacumát. ami a bemutatkozásakor még inkább hasonlított egy ezredfordulós SX4 S-Cross-ra.

Később aztán európai szemhez igazították/finomították a megjelenését, és bár a ráncfelvarrott modell sem egy korszakos szépség (ki gondolná, hogy a Pininfarina stúdió keze is benne van), de tökéletesen hozza a kategóriára akkoriban jellemző vonásokat. Lapos orr, alacsonyan húzódó övvonal, nagy üvegfelületek és egy viszonylag nagynak tűnő, mégis kompakt, 4.35 méter hosszú test – már távolról ordítja praktikus, családi jellegét.

Ez az érzet a Tacuma közelébe érve hatványozódik. Szélesre nyílnak az ajtók, könnyű beülni, a meredek műszerpult hagy helyet a térdünknek is. Az első ülések kissé székszerűek, az ülőlap és a hátlap is merev, sokat nem problémáztak a formázásukkal, a komfort és az állíthatóság viszont megfelelő, a kilátás szintén, de némi holttérre azért fel kell készülni. Családi egyterű lévén az elsőnél már csak a hátsó sor lehet jobb – három szendvicsbe is hajtogatható, kivehető ülés, amik akkor is rendben vannak, ha szimplán csak ülünk rajtuk.

A csomagtér mérete is a pozitívumok táborát erősíti, a pereme alacsonyan van, igaz némileg kiugrik, csakúgy, mint a nagyra nőtt lámpatestek, de cserébe 455 liter kárpótol, bővítve pedig egy igazán jól használható, 1.2 köbméteres rakteret kapunk. Ezek mellett autószerte rejtett rekeszekkel találkozhatunk, az anyósülés alatt és a csomagtér oldalfalán is akad belőlük.

Másszunk kicsit vissza a vezetőülésbe, hiszen bármennyire is egyszerűnek hat az elénk táruló, rideg műanyagtömbből kifaragott egység, mutat egy csomó olyan okosságot, amit 2005-ben egy 4 millió forint alatti autótól nem feltétlenül várhattunk volna el: klíma, 4 elektromos ablak, elektromosan állítható visszapillantók, multikormány, információs kijelző a műszerfalon. A történethez hozzátartozik, hogy az egykori opciós listán olyan extrák szerepeltek, mint a digitális klíma, a tolatóradar, vagy a napfénytető, és akkor még mindig nem voltunk sokkal az előbb említett 4 millió fölött.

Ezek itt nincsenek, viszont külön érdekesség az ázsiai autók szent grálja, a kvarcóra, de a tekerőgombok alól finom nyomásra előbukkanó pohártartó is megér egy rácsodálkozást, még akkor is, ha a váltókarnak némileg útjában áll. Ha van valami, ami hervatag a Tacumában, az az anyaghasználat. A műszerfal fölötti műanyag megrepedt, itt-ott azért kopnak a plasztikok, némelyik külön életet él.

Az Opeltől eredeztethető 1.6-os, benzines szívómotor a maga 105 lóerejével és 142 newtonméterével elegendő az 1300 kilós test mozgatásához, sőt, egész kellemes dinamikát biztosít neki, ugyanakkor a gázreakció lehetne élénkebb. Amellett, hogy ez egy klasszikus konstrukció, kihasználható teljesítménnyel, normál használat mellett még elfogadható fogyasztással is bír. Országúton 6 literrel számolhatunk, városban azért megugorhat az étvágy, nem ritka a 9-10 liter, összességében így is megáll valahol 7 körül az átlag, ami még simán elfogadható szám. Az ötsebességes manuális váltó hosszú úton jár, a kapcsolhatóság így 200 ezer fölött már nem olyan egyértelmű, van némi „fakanál a grízben” érzet. További különlegessége a Tacumának, hogy a Pininfarina-Opel tengelybe csatlakozott anno a Porsche is, általuk lett ugyanis hangolva a futómű – igazi multikulti járgány. A felfüggesztés kényelmes, a kormánymű könnyed, talán túlzottan is, viszont a stabilitással a közel 16 centis hasmagasság ellenére sincs gond.

Hiányosságai és erősségei mellett a Tacuma legerősebb kijátszható tromfja az ára, hiszen 600 ezer forint környékén a nagyméretű, fenntartható családi mászkálós szegmensében nem sok ellenfele akad. Ha azt is mellé tesszük, hogy a szóban forgó példánynak 14 éves kora ellenére a megbízhatóságán sem esett csorba, és általánosságban jó véleménnyel vannak róla a tulajdonosok, akkor már érdemes lehet körülnézni a Daewoo/Chevrolet egyterűi között, akadnak még bőven ígéretes darabok a piacon.

Teszt | fotók: Bense Róbert