Mercedes-Benz C220d 4MATIC teszt – a szomszéd autója

Ahogyan azt az elmúlt évszázadban már megszokhattuk, Mercedest birtokolni jó dolog. A kipróbált W205-ös C-osztály sem cáfol rá erre, kényelmes és ugyanolyan jól mutat a színház előtt, mint az autópálya belső sávjában. Ennyivel akár el is lehetne intézni a dolgot, de természetesen nem ennyire fekete-fehér a világ működése. Főleg, ha eljátszok azzal a gondolattal, hogy a tesztelt autóért nemrég kifizettem a teljes vételárát.

Létezik ugyan egy óriásplakát-modell kicsivel 9 millió alatt, viszont a kipróbált kivitel a középső, 194 lóerős dízelmotorral, automata váltóval, és négykerék-meghajtással már jobban hasonlít a ténylegesen megvásárolt példányokhoz. Ebben a formában 13,2 millió forinttól indul a játék az extralistával, ami jelen esetben 17 millió környékén állt meg. Ezen semmi meglepő nincs ebben a kategóriában, viszont ennyit elköltve már kissé élesebb szemmel nézi az ember az előtte elnyúló formás, metálszürke (hivatalosan szelenitszürke) járművet.

Igazából nem is az extralista kitöltése után kapott összeg a fájdalmas, hanem az, hogy bizonyos szemszögekből tekintve mennyire nem gondoltak a sofőrre a négyzetek megjelölése közben. Viszont akik csak nézegetnék az autót – esetleg éppen egy teszthez lefotóznák – kifejezetten jól jártak. A klasszikus hátsókerekes arányok, a méretes motorháztető után hátra tolt utastér és a hirtelen véget érő, rövid csomagtartó mindig jó alap egy ütős formatervhez.

A tesztmodellbe megrendelt AMG Line csomaghoz járó lökhárítók, a gyémánt mintázatú hűtőrács és a 18”-as AMG felnik kellemesen sportos megjelenést adnak az eredetileg is kívánatos, elegáns formavilágnak, míg a legapróbb részletekig kidolgozott High Performance LED fényszórók és hátsó lámpatestek biztosítják a modern megjelenést.

A vezetőülésben helyet foglalva kissé ambivalens érzéseim támadtak a tesztautóval kapcsolatban. Minden kapcsoló, kezelőszerv finoman működik, a szellőzőket például egész nap állítgatnám, annyira finoman jártak, és kattantak be egyenes állásba. A szálcsiszolt betétek remekül mutatnak a széria ujjlenyomatgyűjtő zongoralakk helyett beszerelt matt kőrisfa középkonzollal, bár az egész tetején „ottfelejtett” táblagép helyett láttunk már igényesebben integrált kijelzőket. A márka hagyományainak megfelelően a menetirányt a kormány mögött választhatjuk ki, míg az index és az ablaktörlő közös bajuszkapcsolóra került a túloldalon, a jellegzetes pedálos rögzítőfék viszont már a múlté.

A kormányon, hüvelykujj alatt elhelyezett két miniatűr touchpaddel kis ismerkedés után gyorsan lehet lapozgatni a teljesen digitális, 12.3 colos műszerfal és a középkonzolon lévő 10.25 colos képernyő lehetőségei között, a bonyolultabb műveletekhez pedig a váltókar helyén lévő érintőpad és joystick kombinációval navigálhatunk. Legtöbbször értelemszerűen kezelhető a rendszer, de néha egyszerűbb lett volna odabökni a képernyőre.

Az autó méreteihez képest a helykínálat rendben van, a panorámatető alatt is van elegendő fejtér, 455 liternyi hely jut a csomagoknak és ha a szűk hátsó ajtón bejutottunk, hátul sem vészes a helyzet. Igaz a szokásos, „hova tegyem a 46-os cipőm” problémakör itt is előkerült, egy kis plusz helynek örültem volna az ülések alatt. A komfortérzettel összességében nincs gond, az első combtámasz kellően növeli az ülőlap hosszát, ám az alapáron járó szövet és műbőr kárpitozású ülések egy ilyen kaliberű autóban már kissé csalódást keltők.

Azon még túl is lendülnék, hogy előre-hátra manuálisan mozgathatók, de ha nem egyedül vezetjük a kocsit, minden beszállásnál éreztetik velünk, hogy ki kellett volna fizetni a 320 ezres memóriás, teljesen elektromosan állítható üléseket. Melynek az ajtóbelsőn lenne a kezelőpanelje, míg a széria változat támlájának beállításához az ülés oldalán kell kotorászni a gombokért. Itt viszont olyan szűk a hely, hogy az ajtókárpit és az ülés műanyagburkolata között az ember csuklója is nehezen fér el, karórát pedig maximum pulóver alá rejtve engednék le oda. Aztán ha olyan elképzeléseink lennének, hogy a sofőr mellett az utas is kapjon memóriás ülést, ráadásul mindegyik fűthető és szellőztethető is legyen, gyorsan összejön még egy millió forint a számla végére.

A kocsi orrába rejtett, kétliteres, négyhengeres dízel egész csendesen teszti a dolgát, csak rendesen odalépve hallatja egy kicsit a hangját. A 9 sebességes automata váltóján keresztül észrevétlenül viszi át a nyomatékot mind a négy kerékre, és gyorsítja az 1600 kilós testet akár 6,9 másodperc alatt százra. Eközben végig teljesen nyugodtan viselkedik, az AMG Line csomaghoz tartozó sportos hangolású futómű pedig még hullámos felületű, elnyújtott kanyarban odalépve is biztosan tartja magát az íven. A számok elég meggyőzőek, viszont nem rendez nagy műsort menet közben, egyedül a műszerfalra lepillantva lehet rájönni, hogy a kényelmesnek tűnő haladás valójában már bőven túl van azon, ami közúton illendő lenne. Mindeközben a tesztkör és a fotózás után a fogyasztás 7,2 literre adódott, korrekt adat.

Az egész autó egy nagyon kellemes, jól összerakott szerkezet benyomását kelti és szerintem hasonló áron egy nagyon jó konfigurációt össze lehetne válogatni a lehetséges kiegészítők közül. Ebben a formában viszont kissé úgy érzem, hogy a szomszéd lenyűgözése volt a cél. Szinte minden látványos extrát megkapott, és persze hasznos tételek is akadnak, úgy mint a konnektivitás csomag vagy a PRE-SAFE utasvédelmi rendszer, de kisebb felnivel, állítható, komfortosabb futóművel, és az olyan, ma már elvárható tételekkel, mint a például a kormányfűtés (104000 Ft), sávtartó asszisztens (310000 Ft) vagy a Head up Display (396000 Ft) a vezető számára is még élhetőbb autó lehetne.

Teszt | fotók: Janoch Ábel

A tesztlehetőségért köszönet a Jász-Plasztik Autócentrum Kft.-nek!