Honda Jazz 1.4 Sport teszt – a látszat néha csal

Sok ellentmondásos dologgal lehet találkozni, ami az élet legkülönbözőbb területeire is igaz lehet. Ezek a dolgok olyan kérdéseket vethetnek fel, melyekre nem mindig találunk optimális és kielégítő választ. Például hogy lehet az, hogy egy japán étteremben bratwurst-ot, azaz német sültkolbászt tálalnak fel? Ennek a meglehetősen furcsa kérdésnek a filozófiai része tökéletesen illik a 2003-as évjáratú Honda Jazz modellre is, amely tele van ellentmondásos tulajdonságokkal.

Tesztalanyunk első pillantásra elég határozott és akaratos megjelenéssel bír, amit elsősorban nem az egyébként kellemes látványú „babakék” színének, hanem a rápakolt Mugen body kit-nek köszönhet, amivel gyakorlatilag egy szinttel feljebb emelte magát a bevásárlóautók igen népes és szürke táborából. A Jazz hossza 3.855 m, ami mellé 1.675m-es szélesség és 1.525m-es magasság társul, így valóban szükség van a body kit-re ahhoz, hogy kitűnjön a kisautók forgatagából. Kompakt méreteinek és a 2.450 m-es tengelytávolságnak köszönhetően mindössze 9.8 méteres fordulókörrel rendelkezik, ami nagyon sokat segíthet a hétköznapi, „szűkös” szituációk leküzdésében.

Az autóba először beülve, egy kicsit olyan érzés fogja el az embert, mintha a világ összes műanyag borítását egy járműbe akarták volna a tervezők bezsúfolni, leszámítva a kormányt, ugyanis annak a tapintása viszonylag kellemes, még az ergonómiai kialakítására sem lehet panasz. Ha a ránk zúduló műanyaglavinától el tudunk vonatkoztatni, akkor meglátjuk azt, hogy a Jazz (népiesen szólva) bizony egyben van! 2003-as évjáratú, 138,000 km van benne és nem ropog vagy nyikorog semmi, arról nem is beszélve, hogy határozottabb fékezéseknél sem szeretne a műszerfal és a hátsó üléssor helyet cserélni. A japán alázat újfent bizonyítja, ha az autót rendesen összerakják, akkor annak még 15 év után is recsegés nélkül kell tennie a dolgát. Az utólagos Pioneer fejegység hatalmasat lendít az egyébként szürke beltér megjelenésén és a tolatókamera képét is egész szépen jeleníti meg, míg a műszeregység megjelenése letisztult és könnyen áttekinthető, ami napjaink autóira sok esetben nem igaz. A Jazz kétszínű személyiségének egyik hatalmas alátámasztója az, milyen pökhendiséggel tudja elrejteni azon tulajdonságát, hogy valójában mekkora csomagtérrel is rendelkezik. Piciny méretei ellenére az autó egy alap esetben 380 literes csomagtérrel lett megáldva, amit a hátsó üléssor ledöntésével akár 1200 literesre is bővíthetünk.

De talán a praktikum varázsát nem is ez, hanem az origami-szerűen hajtogatható hátsó ülések adják. Elképesztő, hogy egy ilyen pici kis autóban ügyes „ülés hajtogatással” akkora rakteret lehet kialakítani, hogy igen erős túlzással, akár egy 13 tagú fúvószenekart is szinte tökéletesen be lehetne hátra zsúfolni. Mindemellett a csomagtér egyik legnagyobb erénye az, hogy amikor a hátulsó ülések le vannak döntve, egy teljesen sík, szinte vízszintes rakodófelületet kapunk.

Jelen esetben, a Jazz orrában egy keresztben elhelyezett, 1.4 literes, soros benzinmotor dolgozik, melynek 4, egyenként durván 350 köbcentis hengere 84 lóerős teljesítményt állít elő, amihez egy 5 fokozatú kézi kapcsolású sebességváltót illesztettek, mely finoman jár a fokozatok között és a kapcsolási érzete is kifejezetten remek.

A mechanikának nem kell hegyomlásnyi forgatónyomatékot elviselni, hiszen a hengerenkénti 2 darab gyújtógyertyával rendelkező erőforrás mindössze 119 Nm-es nyomatékot állít elő, ami meglepő módon nem érződik kevésnek. Az autó súlya mindössze 1004 kilogramm, amit még ez az enyhén vérszegény 84 lóerő is elég tisztességesen és dinamikusan tud mozgatni úgy, hogy az átlag fogyasztás 5.7-6 liter között mozog. Ez tipikusan az az eset, mikor az ember azt várná, hogy az autó „ugorjon”, de az inkább csak komótosan és szó nélkül veszi fel a tempót.

Természetesen a „komótos” szó alatt nem azt kell érteni, hogy a Jazz egy nyugdíjas igásló, hiszen a nulla-százas gyorsulás így is megvan 11.5 másodperc alatt, hanem azt, hogy aki egy 2003-as évjáratú Jazz megvásárlásán gondolkodik, annak nem kell attól tartania, hogy gyorshajtás miatt veszik majd el a jogosítványát. Viszont, ha azt állítanám, hogy a Jazz unalmas, akkor hazudnék, hiszen hiába 11.5 alatt gyorsul százra és hiába csupán 175-180 km/óra a végsebessége, lehet rajta érezni, hogy benne van az a kis plusz, amitől valóban japánnak lehet nevezni.

Ebben a Jazz-ben egy sportosabbra, feszesebbre hangolt futómű található, ami gondoskodik róla, hogy az autó egy kicsivel jobban fogja a kanyarokban az aszfaltot, bár a tesztvezetés alatt nem tudtunk a határok közelében autózni, hiszen az időjárás miatt elég rosszak voltak az útviszonyok. Ugyanakkor ki az, aki egy Honda Jazz-el határon szeretne autózni? (Itt meg kell jegyeznem, hogy a tulajdonosnak komoly szándékai vannak az autóval, ugyanis nem kisebb terveket szövöget, minthogy egy igazi V-TEC sportmotort operál be a géptető alá, míg a sportfutóműnek, valamint egy erősebb fékrendszer beszerelésének gondolata sem áll távol tőle.) Hatalmas negatívuma a Jazz-nek viszont az, hogy a kormányzási érzet gyakorlatilag halott. Az autó karakteréhez sokkal jobban illene egy olyan kormánymű, amin érezni lehet azt, mi történik az első kerekekkel, de jelen esetben még az sem nagyon érezhető, hogy egyáltalán kormányzási szándékaink lennének. Az ülések szintén azt erősítik, hogy a Jazz-t nem arra találtál ki, hogy az utolsó tizedmásodpercet is kihozzák egy adott pályából, hiszen az oldaltartásuk gyakorlatilag nulla, viszont meglepően kényelmesek és hosszabb utakon sem fog benne megfájdulni az ember dereka. Mint ahogy azt már említettem, a súly jelen esetben 1004 kilogramm, ami nagyon jól megmutatkozik a fékezéseknél is, hiszen az autó tisztességesen és határozottan képes „belegyógyulni” az aszfaltba, ha arra van szükség, illetve igény.

Összességében a Jazz menetdinamikájával egyáltalán semmi gond. Egy kicsit álmoskás, de tud határozott lenni, ha akar, ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy bármennyire is legyen utólagosan átalakítva, a Jazz eredetileg egy nyugodt és józan városi kisautónak készült, amivel könnyen lehet manőverezni, kényelmesen el fér benne akár egy öt tagú család is csomagokkal együtt és azt tökéletesen tudja nyújtani.

A teszt alá vetett Jazz ára 1,150,000 forint, ami egyáltalán nem sok, ha azt nézzük, hogy egy korát meghazudtoló állapotban lévő autót tudhatunk magunkénak, ami még mindig, és valószínűleg még sok év múlva is tisztességesen fogja tenni a dolgát.

A tesztlehetőségért köszönet a Rainbow Car Bt.-nek!

Kis Sándor