Škoda Rapid teszt – bajnokaspiráns

Régóta vártam már egy Škoda tesztre, utoljára (még tavaly) a Fabia volt a kezeim között, előtte pedig a Superb, az akkori két véglet pedig jól szemléltette számomra, hogy miért is látok annyi márkatársat az utakon. Azóta jelentősen bővült a paletta, megérkezett a „négyszemű” Octavia, és a medvéket megszégyenítő kiállású Kodiaq is – remélhetőleg hamarosan ezek is sorra kerülnek -, ám egyáltalán nem bánom, hogy idén elsőként a faceliftes Rapiddal hozott össze a sors.

Mivel meglehetősen sok alsó-középkategóriás szedán és ötajtós fordult meg nálunk az elmúlt egy évben, ezért előszeretettel keresem a hasonlóságokat, különbségeket, mind minőség, mind felszereltség, vagy éppen műszaki tartalom terén. Igazán nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de nálam jelenleg a Rapid viszi a pálmát, 3.8 millióért cserébe – új autó esetében – ennél többet manapság nemigen lehet várni, bár azt azért gyorsan tegyük hozzá, hogy a bevezető, készlet erejéig érvényes akció csodákra képes az árcédulát illetően.

A megújult Rapid/Rapid Spaceback még egészen friss, februárban, a Genfi Autószalonon mutatták be a facelift-kivitelt, a szalonokba pedig nyárra érkeztek meg az első modellek. Mint ahogy azt már többször is felhoztam, ezen a szinten nem szabad hatalmas külső változásokat várni, de azért ha az előd mellé tesszük, látszik a ráncfelvarrás.

A Rapid megőrizte azokat a külső jellemvonásokat és arányokat, melyeket már megszokhattunk a Škoda VW-időszámítása óta, nem egy feltűnő jelenség, viszont egyáltalán nem kelt részleteiben sem olcsó hatást. A fronton a fényszórókat, és a lökhárítók alsó részét kicsit átdolgozták, ráadásul ezentúl nappali LED-es menetfény is jár, az elnagyolt ködlámpa viszont a múlté, sokkal elegánsabbra cserélték. Hátul ne keressünk semmi újat, a Rapid feneke akár egy harmadik generációs Polo szedáné, pár éllel meghintve, nincs ezzel gond. A hatalmasra nyíló csomagtérajtóra viszont illik figyelni, nálunk szerencsére magas a garázs, de lelki szemeim előtt már most látom, hogy páran fájdalmas módon fogják odacsapni a tetejét.

Az igazi meglepetés a beltérben ért, egészen kitűnő érzékkel nyúltak a Rapidhoz, a szögletes kilincsektől az újragondolt kormánykeréken át, a szálcsiszolt hatású dekorelemekig minden jól mutat, és még az összeszerelési minőség is remek. Azt pedig még eggyel magasabb árfekvésben sem feltétlenül várjuk el, hogy az ajtón lévő könyöktámasz és a kormány is bőrözött és díszvarrással legyen feldobva. Itt a példa rá, hogy miként kell egy kedvező árú autót a lehetőségekhez mérten elegánssá tenni.

A műszerfal egyszerű, de színvilága kellemes, középen nagyméretű, valóban szükséges tudnivalókat jelző információs képernyő kapott helyet. A bajuszkapcsolók szintén mutatósak, ám kialakításuk és érzékenységük már-már zavaró. A jobboldalin megtalálhatjuk az esőérzékelő kapcsolóját, a baloson pedig a tempomat piktogramját, automata fényszóró viszont nem jár. Ez, valamint a digitális klíma volt az, ami érezhetően hiányzott az extrák közül, utóbbi leginkább azért, mert a félig lakkozott, félig matt felületen lévő manuális légkondi panelja csúnyán kilóg az összképből, a kényszerű módon elhelyezett tekerőivel együtt.

Alatta a már megszokott billentyűkön a központi zár, a hátsó ablakfűtés, valamint az ülésfűtés kapcsolói sorakoznak. Fölötte 6.5 colos, érintőképernyős médiaegység honol, érdekesség, hogy a „car” menüpont alatt a vezetési stílusunkat is pontozza a rendszer. Hasznos továbbá, hogy a hátsó parkolóradar jelzéseit is nyomon követhetjük a kijelzőn.

A Rapid egyik legnagyobb előnyét még nem említettem, a helykínálat az első és a hátsó üléseken is kifogástalan, a csomagtér mérete pedig alapból 550 literes, bővítve közel 1.5 köbméteres, kategóriagyőztes számok ezek. Sokkal fontosabb viszont, hogy egy komplett nagybevásárlást meg sem érezni, ráadásképp a viszonylag alacsony perem jó pakolhatóságot garantál.

A legfontosabb változás egyértelműen a motortérben található, a négyhengeres, 1.2-es TSI-t háromhengeres egyliteres váltotta. Húztam a számat a downsizing miatt, azonban a 95 lóerős, turbófeltöltéses benzinmotor egyáltalán nem rossz, az alacsony fordulaton tipikusan reszelős – de korántsem erőteljes – hang ugyan jelzi a „háromhengerességét”, de mind az erőtartalékai, mind a dinamikája megfelelő. Ezek mellé párosul még egy kényelmes, kellő stabilitást biztosító futómű, amely gond nélkül birkózik meg az úthibákkal is, és ne hagyjuk ki a kormányművét sem, ami pontos, és nem lett túlszervózva, a kisebb mozdulatok is érezhetőek, így a manőverezés sem okoz problémát.

A szintén megújult, ám kissé apró váltókar egy nagyon is szerethető és precíz ötsebességes manuálisat rejt, ugyan a fokozatok rettentő hosszúak, ez a tulajdonsága kifejezetten pörgős érzetet ad a Rapidnak. Hogy ez hosszútávon mennyire egészséges, az már egészen más, de jogos kérdés. Hatalmas dicséret illeti a start-stop rendszerrel is ellátott Škodát a fogyasztása miatt, a stabil 5 literes átlagot bármilyen lábbal könnyedén lehet hozni, a katalógusban 4.4 liter szerepel, talán ezt sem lehetetlen megközelíteni.

A négy tárcsafék jó hatékonysággal bír, ellenben az adagolhatóságát tekintve a puha fékpedál eleinte szokatlan lehet. Ez a kuplungra is érvényes, a légies könnyedséget bizony szokni kell. Akad még egy említésre méltó pozitívuma a Rapidnak, ez pedig a hangszigetelés, egészen nagyautós, a külvilág zajaiból semmi nem szűrődik be, de a szélzaj és a motor hangja is csak szolidan van jelen nagyobb tempó mellett is.

Most valami csattanós verdikttel kellene zárnom a tesztet, de egyszerűen nem érzek rá késztetést. Ez a Rapid úgy jó, ahogy van, és bár túl nagy izgalmakat nem kell tőle várni, kétségtelen, hogy kényelmes választás lehet mindazoknak, akiknek egy autó praktikus használati tárgyat jelent. Egyvalamit sajnálok, hogy a Family modellnek a 3.8 milliós ára inkább egyfajta mézesmadzag, ugyanis ennyiért vélhetően az elkövetkezendő évek egyik legnépszerűbb „olcsó” Škodája lenne, méghozzá teljes joggal!

A tesztlehetőségért köszönet a BARA Autóház Kft.-nek!

Bense Róbert