Honda Civic teszt – kanyarbajnok
„Végre egy Honda!” – szakadt ki belőlem a felkiáltás, amikor kézhez kaptam a Honda Civic kulcsát, ugyanis túl sűrűn nem képviseli magát a márka a tesztelok.hu hasábjain. Mint ahogy az a képeken is látszik, nem egy friss generációs modellről van szó, és Type R-t sem tudok nektek villantani, de a lényeg nem is ezen van, hanem magán a Civic-fogalom átélésén.
Legendás húzónévnek ugyanakkor nem egyszerű lenni, úgy érzem, az utóbbi években kikezdték a típust. Volt cikizés a megjelenés miatt, megint mások az árral jöttek, és bár a „régen minden jobb volt” ütőkártyát bármikor sikerrel lehet előhúzni a kalapból, azért én mégiscsak azt javaslom, hogy üljetek be a volán mögé, járjatok be néhány kedvelt útvonalat csak úgy céltalanul, és utána vonjátok le a következtetéseket. Aki igazán szeret vezetni, annak nehéz nem kedvelni egy ennyire kezes, és sofőrbarát autót, hadd bizonyítsam!
Minden találkozás kívülről vezet befelé, ezúttal sem volt ez másképp, az „UFO” jelleg ebben a szériában még ott motoszkál, de már jóval kevésbé megosztó, és sokkal inkább befogadható az összkép. Nagyon magabiztos külsővel bír a kilencedik generációs típus, a gömbölyded idomok miatt viszont mégis barátságos marad. Az orr kiemelése remek, a fényezés miatt különösen hangsúlyos, és semmivel össze nem téveszthető. A futurisztikus kialakítású hátfalról leginkább Toyoták ugrottak be, azon belül is a Prius, valamint a C-HR. Szép a végigfutó hátsó lámpatest is, más kérdés, hogy sérülés esetén lehetne az egészet cserélni, ami valószínűleg nem volna olcsó mulatság.
Nem csupán kívülről hat frissnek tesztünk 2013-as alanya, a beltér is jó állapotnak örvend, a közel 84 ezer kilométert mindössze a kormánykerék enyhe fényesedése jelzi, a kárpitok rendben vannak, a műanyagelemek sem kopottak. Időről-időre fülembe jutnak az összeszerelési minőséggel kapcsolatos kritikák, de jelen esetben nem tapasztaltam semmi olyan utastéri zajt, ami gyanús lett volna. Az ülések kényelmesek, tartásukra, állíthatóságukra sem lehet panasz, a helykínálat elöl egészen kellemes, viszont a második sor esetében azért ne várjunk báltermet. Cserébe 477 literes, ügyesen variálható, rekeszes csomagtér jár, ebben a kategóriában, a konkurenseket nézve ez egy szép szám.
A műszeregységek és a középkonzol első ránézésre szokatlannak tűnhetnek, mégis kifejezetten élhető eleggyé állnak össze, a lekerekített formák, a szinte kabinszerű kialakítás a vezető érdekeit és kényelmét szolgálják – még az ajtóbehúzó is ehhez lett szabva – ösztönös természetességgel kerül minden a kezünk ügyébe. Tárolóból is kapunk bőven, az oldalsó térképzsebek mellett egész tágas könyöklő alatti tartó jár, az előtte lévő rolós rejtek pedig az apróbb holmiknak lett kitalálva.
A kormány mögött található hármas köregység és a digitális műszerfal ügyesen játszanak össze, a fordulatszámmérő középen kapott helyet, az aprócska, zöld gombbal az „ECON”-módot aktiválhatjuk. A kilométeróra mértani pontossággal lett beállítva, nem veszi el a figyelmet, nem takarja el semmi, egyedül a félkör alakú kijelző fényerejével nem voltam túlzottan kibékülve. Külön érintőképernyőt nem kapunk, helyette a fedélzeti számítógépet is az előbb említett panelen helyezték el. A középkonzol ennek köszönhetően viszonylag egyszerű kialakítású, csupán a médialejátszó gombjai, illetve a kétzónás, digitális klíma, valamint az ülésfűtés billenői foglalják a helyet.
Manapság egy csinos külső és egy otthonos belső már nem elég a megváltáshoz, de szerencsénkre itt jön képbe a Honda igazi ütőkártyája, ugyanis a Civic-et annyira élvezetes terelgetni, hogy szinte minden más tulajdonsága eltörpül mellette. Talán egy nem, ez pedig a műszaki megbízhatóság, ami szintén a modell egyik erőssége. Az 1.8-as, 141 lóerős benzinmotor nem éppen nyomatékkirály, viszont a gázreakció élénk, és a 9.1 másodperces százas sprint sem rossz, a gyártó által közölt végsebesség 215 km/óra. A fogyasztás „odalépős” stílusúaknál 8 liter körül alakulhat, óvatosabb duhajként 7 liter környékén tartható a Civic étvágya.
A hatsebességes manuális váltó nem csupán ergonómia szempontjából dicsérendő, a pontossága, illetve a fokozatok hossza is kitűnő. A világ legtermészetesebb dolgának tűnik vele a gangolgatás, szinte csuklóból váltunk, ráadásul sehol egy baljós hang, akadásnak, abnormálisba forduló lötyögésnek a legapróbb nyomát sem tapasztalni. A csúcspont viszont egyértelműen a futómű, ennyire jól hangolt, kezes felfüggesztést ebben az árkategóriában szinte csak a Honda tud. Kényelmes, mégis van benne tartás, a kanyardinamika kitűnő, kigyorsításnál élmény tartani az autót, maximálisan stabil, ami persze a precíz kormányműnek is köszönhető. Ha ehhez hozzátesszük az első/hátsó tárcsafékek hatásfokát, tényleg élménnyé varázsolható a hétköznapi autózás is, és ez egy nagyon fontos tulajdonság!
3.5-4 millió között lehet hasonló darabokhoz hozzájutni, ami nem kevés, ám egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy mennyire jól tartja az árát a használtpiacon a Civic. Persze ez mindig is így volt, meg úgy általában a középkategóriás japán autóknál kevésbé látványos az értékvesztés, éppen ezért el kell fogadni, hogy még most is zsebbenyúlós móka egy ilyen vásár. Érdemes magatokban feltenni a próbakör után a kérdést: „élveztem?”, mert ha a válasz igen (és szerintem kevés esetben lenne nem), akkor a döntés valójában már meg is született!
Bense Róbert