Audi A8 teszt – kormányzati kényelem

Mivel álltunk legutóbbi tesztünk alkalmával szemben? Egy 10 éves, fekete A8-assal és rengeteg előítélettel.  Na jó, egy kicsit cizelláltabban is kifejtem: A próbakörre való lelki felkészülés során és a méretes luxus szedán megpillantásakor elég vegyes érzelmeim voltak az Audit illetően.  Ha az ember elég sokat foglalkozik autókkal, akkor a korábban olvasottak, hallottak és tapasztaltak alapján általában egész jól meg tudja tippelni nagyvonalakban, mire számíthat majd egy bizonyos típussal való első találkozás során. Jó lesz, nem lesz igazán ütős, unalmas, vérpezsdítő, más stílusú embernek való, vagy sem – persze meglepetések mindig érhetnek és érnek is, épp ezért izgalmas a szakma, de az előzetes számítás sokszor bejön. Már, ha van konkrét elképzelésünk arról, mire számítsunk, itt akadtam meg az Audi előzetes felmérésekor. Vajon milyen lesz? Újnak nem elég új, réginek nem elég régi. Maffia, vagy állami feeling, üzletembernek, vagy mulatós királynak érezzük benne majd magunkat? Előítéletek, pozitívumok és negatívumok váltották a fejemben egymást, végül függőben hagytam a kérdést. Majd meglátjuk, úgy látszik izgalmasabb lesz a találkozás, mint gondoltam.

Az autóba beülve továbbra is elég vegyes érzéseim voltak. Első körben az élet császára pozíciójában foglaltam helyet hátul. Vagy mondhatnám úgy is, hogy elnyelt a fekete bőrrel bevont űr, mert hely, az bizony akadt bőségesen.  A rendelkezésre álló tér kitöltése korántsem lenne egyszerű feladat, főleg úgy, hogy a középső könyöklőben és az ajtókban lévő nyitható rekeszekben is elfér jó pár vaskos pénztárca, vagy csekkfüzet. Méreteimet és az A8 méreteit tekintve kis túlzással jelentéktelen porszemnek éreztem magam hátul, egy boldog porszemnek. A kényelmes bőrülésekben visszafogott luxussal körülvéve siklottunk át rezzenéstelenül a kisebb úthibákon, a komfortérzet mai mércével is kiváló. Körülbelül két perce jöttünk, próbálva ráérezni az igazi A8 életérzésre, mikor bekapcsoltuk a Bose hifin a rádiót. Abban a pillanatban kezdődött el a Numerakirály című IHM örökzöld, nesze neked életérzés!

A szám végével véget ért a hangrendszer teszt is, lecsavartuk a hangerőt és valamivel komolyabb fokozatba kapcsoltuk magunkat. Hátul még mindig királyként tespedtem, de nem az előbb említett fajtából. Ideje volt kicsit félrerakni a sztereotípiákat és átértékelni a helyzetet, mert amit tapasztaltunk, abban nem volt semmi kivetnivaló. Nézzük hát kicsit objektívebben a dolgokat, kezdjük most a külsővel. Kifejezetten jó ez a forma, egyáltalán nem hat idősnek, pedig az A8 második generációja 14 éve, azaz 2002-ben debütált. A facelift utáni példányok (ahogy ez is) a sokat emlegetett, a márkaarculatnak azóta is szerves részét képező singleframe hűtőráccsal még ma is egész modern benyomást keltenek, legalábbis amíg nem parkolunk vele az új típus mellé. Nagy fekete autó, a méret, a forma és az embléma mai napig tiszteletet parancsol az utakon. Nálunk talán egy lapáttal rá is tesz egy kicsit az állami asszociáció, kedvelt kormányzati autó volt ez a széria a maga idejében, villogós konvojokban elég gyakori látványt nyújtottak ezek a gépek.

Mellékesen megjegyzem, nem véletlenül kacsintottam ki ebbe az irányba, ugyanis tesztautónk fénykorában a kormányzati flottában szolgált. Erre utal a vezető pozíció feletti kis négyzet alakú lap a tetőn, ide kell, vagyis már csak kellett kicsapni bal kézzel egy laza mozdulattal a kékfényt, ha rendkívül sietős dolga akadt az uraknak. A múlt hátránya, flottaautók átka, hogy valószínűleg nyomták neki elég gyakran, nagy előny viszont, hogy legalább nem volt elhanyagolva az autó és rendszeresen látogatta a márkaszervizet. Talán ez a legfontosabb bármilyen korosodó autónál, de főleg egy ilyen idős, pénznyelő kategóriában dobogós helyet érdemlő német luxusterméknél. Tulajdonosa így is áldozott már rá kisebb, de (egy átlagautó szervizköltségeihez képest) inkább nagyobb összegeket úgy, hogy elég jó állapotban került hozzá az A8. Költ rá, de meg is látszik, és szerintem egy ilyen kaliberű autót máshogy nem is érdemes tartani. Elmondása szerint a bőrülések megmunkálása nem sikerült 100%-osan és az első szettel még lesz egy kis utómunka, de 100-150 ezret így is simán letagadhatnának a lassan 250 ezerhez közelítő futásteljesítményből, avagy így kell kinéznie egy karbantartott bőrbelsőnek.  A motoros-gombnyomásos ajtócsukás funkció éppen nem működik, ezt és a tetőablak mozgatásakor hallható enyhe nyöszörgést leszámítva szinte hibátlan a gép.

Patent, ahogy mondani szokták, egyébként pedig mutatós is. Néhány ismerősömnek már kicsit sok volt a fabetét, de ez abszolút ízlés kérdése, szerintem a fekete bőrbelsővel klasszikus kombináció az ízlésesség határain belül van. És tényleg fa, ebben a kategóriában már minden az, aminek látszik. Az extrákról talán nem is érdemes beszélni, a „mi van benne?” kérdésre a „szinte minden” válasz mondhatni magától értetődő. CD, TV, NAVI, 4 zónás klíma, ülésfűtés, szolár napfénytető, Bose hangrendszer, műszerfalból kiforduló képernyő, stb…  A kijelző grafikája is már egész korrekt, de ne feledjük, 2006 nem volt azért olyan rég. Nincs túlbonyolítva gomberdővel a középkonzol, nincs benne hiper-multifunkciós kormány, amivel egy birodalmi rombolót is el tudna irányítani az ember (bár valahol ez is hasonló súlyban játszik) és hasonló dolgok, ami talán nem is baj. Nem mondom, 2016-os mércével egy picit már konzervatív és régimódi az összkép, de nem vészesen.

Ehhez az autóhoz újkorában dukált a sofőr is, hisz az ilyen szintű komfort és méret főleg az utasokat hivatott kényeztetni. Nem mintha nem lenne jó vezetni, ezzel csak azt akarom kifejezni, hogy nem tipikus driver’s car, ahogy semmi sem igazán a kategóriából egy-két sportosabb változattól eltekintve, így közel olyan élményt nyújtott a benne való utazás, mint a vezetés – legalábbis első találkozásra biztosan. A kormány mögött is tetszetős természetesen a látvány, felhasználói élményben pedig szintén lehet bőven részünk. Gombnyomással beröffentjük, illetve mégsem, ez nem az autó hangulatához illő szó, szóval inkább működésbe hozzuk a 3 literes, V6-os turbódízelt, kéziféket (elektromos) ki, váltó d-be és már indulunk is. Ha túl vagyunk az első megszeppent perceken, amit az autó mérete és a tönkretehető alkatrészek árának gyors átgondolása okoz, kicsit „semmi különös” (elvégre ez is csak egy személyautó), menetkomfortban pedig egészen kényelmes vezetési élményt kapunk. Nincs tank érzet, kellemetlen szorongás, feszélyezettség, csak szépen csendben siklunk 5 méternyi sötétségbe burkolózva. A belépő dízel pont jó választás lehet, ha nem vagyunk versenyző típusok, nem ragaszkodunk a benzinmotoros autóhoz és esetleg vágynánk némi takarékosságra a hosszabb utak során. 230 lóerő és 450Nm nyomaték mindenre elég kell, hogy legyen a hétköznapi használat során, a gázpedál leheletnyivel határozottabb megnyomását követően így is tarolhatunk országúton, pályán egyaránt.  Pont megfelelő kb. 1.8 tonnához, így is egész dinamikus az A8, normálisan autózgatva pedig bőven 10 liter alatt megúszhatjuk. Kevésbé civilizáltan is lehet közlekedni vele, vagyis lehetne, de nem igazán késztet rá, innen pedig már csak a felhasználón múlik. Nem éreztem úgy, hogy át akarná formálni a személyiségem.

Inkább azt gondoltam, hogy ez nem biztos, hogy nekem való. Ehhez kell egy kis kattantság, amiért pont ezt szeretnéd, egy stílus, amihez megy az autó, elszántság és persze pár felesleges millió a jövőbeli költségekre.  Mert nem megvásárolni drága, szebb példányok 4-4,5 millió környékén kifoghatóak, de a modellfrissített második generációs kínálat alja 3 millió körül található. Aki csak villogni szeretne vele és van pár milliója, megteheti, igazán vagány és stílusos azonban csak az lesz vele, aki rendszeresen karbantartja, vigyáz rá és inkább megelőzi a bajt, mint folyamatosan tüzet olt. Ahogy mondtam, szerintem csak így érdemes, ha pedig tényleg ezt szeretnénk és a szervizköltség másodlagos, élvezni fogjuk.

Összességében tetszett és a pozitív irányba billent az érzelmi mérleg is a teszt végére. Szerintem túl előítéletesek voltunk, az autó jobb, stílusosabb, drágább, elegánsabb és talán nagyobb presztízsű annál még, hogy elmerüljön a sötét oldal viharos tengerében, ahonnan legközelebb csak youngtimer korban bukkanhat elő rendben lévő, féltett példányok formájában.

Bacsa Zoltán