Citroën C4 Cactus – néhány tüske, sok virág
A francia autógyártók mindig is tudták, hogyan kell a népet megosztani, igaz, mára a többségük beállt a sorba, egyre kevesebb az egyedi megoldás. A Cactus viszont visszacsempészett némi színt és kreativitást a mindennapokba, az már más kérdés, hogy ezt a megjelenést nem mindenki képes a helyén kezelni.
Ízlések és pofonok, mondhatnánk, de úgy érzem, hogy a Cactus bőven megérdemel egy esélyt, mert egyáltalán nem rossz autó, a bohókásan szigorú külső jövőbeli belsőt takar, tudását pedig néhány drágább járgány is megirigyelhetné. Nem meglepő persze, hogy főleg a kinézete fogja meg elsőre a szemlélődőt, de az elmúlt évek egyik legmerészebb formatervével rendelkező Citroën a dizájnján kívül is tartogat magában meglepetéseket.
A C4 név ellenére a Cactus a C3 szélesített, hosszított platformjára épült, a modern külső tehát egy már régóta létező alapot takar. Ennek természetesen megvannak a maga előnyei és a hátrányai is, pozitívum, hogy a 3.800.000 forintos kezdőár egy divatautóhoz képest egyáltalán nem sok, negatívum viszont, hogy a technológia már nem mai. Az rögtön világossá vált, hogy a Cactus nem lesz a hazai utak barátja, ugyanis sajnos az úthibákat kissé mogorván reagálja le a futómű, bár ez inkább a magyar útviszonyok szégyene, mintsem az autóé. Ezzel szemben igazán kellemes a vezethetősége, a kormányművét nagyon jól eltalálták, az 1.14 tonnás Citroën egyensúlya is rendben van. Első pillanattól kezdve lehet érezni a 4.16 méter hosszú testet, a manőverezés kényelmes, igaz a hátsó szélvédő aprónak tűnik, de hátramenetbe kapcsolva egyből segítségünkre siet a tolatókamera. A fékrendszert nagy dicséret illeti, se nem túl agresszív, se nem túl erőtlen a hatása, hajszálpontosan el lehet kapni a fékezés erejét, egynémely gyártó elleshetné ezt a kivitelezést.
Megjelenését általános meglepődöttség fogadta, bárhová is gurultam vele, és bár nevezhetjük furcsa szerzetnek a Cactus-t, rondának semmiképpen, főleg nem élőben. Van valami leírhatatlan vonzereje ennek a különleges formanyelvnek, a hátulján talán lehetett volna még egy keveset farigcsálni, de elöl hibátlan. Ráadásul a fényezése is gyönyörű, nyoma sincs a sajnos több helyütt is divatba jött rücskös, „narancsos” hatásnak. Azonban a műanyag elemek esetében már kérdéses, hogy miként fognak megbirkózni a korral és az időjárással. Többen is kérdezték tőlem, hogy a Cactuson oldalain található Airbump milyen célokat szolgál, nos, a hivatalos leírás szerint védőelemek, melyeknek célja az ütközések erejének csillapítása. Ez mind szép és jó, ám egyrészt (szerencsére) nem tudtam kipróbálni, másrészt, ha a levegőkapszulákkal ellátott műanyag megsérül, az bizony eléggé el fogja rontani az összképet, egy csere pedig kizárt, hogy olcsó mulatság lenne.
A külső ettől függetlenül jól eltalált, a beltér nem kevésbé, mintha egy divatbemutató kellős közepére ülnénk be, dekoratív ajtóbehúzó, puha és minőségi ülésszövetek, a műszerfal pikkelyszerű borítása, mind-mind olyan megoldások, melyek nagyot dobnak az utastér hangulatán. Külön kiemelném a felfelé nyíló, tágas kesztyűtartót, személyes kedvencemmé vált. Nem úgy, mint a középkonzol alsó része, ahol a kopogós műanyagok a főszereplők, inkább egy normális tárolót kellett volna oda kitalálni, mert hely az lett volna bőven neki. Ami ennél is bántóbb, az a könyöklő elhelyezése, amely lehajtott állapotban rettentő körülményessé teszi a kézifékkar elérését.
Ám ezeket az apró hasfájásokat gyorsan feledtette a minimalista műszerfal és a konzol tetején lévő 7 colos érintőkijelző, melyek az alul csapott kormánykerékkel együtt már-már szemtelenül modern érzettel bírnak. A digitális műszercsoport ötletes és igazán franciás húzás volt, a fordulatszámmérő azonban nagyon hiányzik róla. Cserébe az érintőpanel mindent tud, amit csak kell, egyszerűen kezelhető, átlátható menüvel rendelkezik, a navigáció magyar nyelvű, viszonylag pontos is, a tolatókamera pedig jó szolgálatot tesz, a hátsó szélvédő ugyanis meglehetősen korlátozott kilátást biztosít. A tempomat mellé multifunkciós kormány is jár, de a tesztmodell esőszenzort és hátsó ablakmosót is kapott, kivételesen ritka az olyan autó, amiben nincs felesleges extra, a Cactus ilyen.
A helykínálat az első soron remek, kényelmes és fűthető ülések garantálják a komfortos utazást, azonban hátul már nem ennyire vidám a helyzet, a sötétített hátsó üvegfelületek miatt nagyon szűkösnek érződik a második üléssor. Viszont itt is akad egy olyan részlet, amivel utoljára az 1983-as Mazdánkban találkoztam, a billenő ablakok kiváltották az elektromos emelőket, nekem bejött a megoldás, ráadásul kellemes emlékeket is ébresztett bennem. A 358 literes csomagtartó elfogadható méretű, költözködni meg úgysem a Cactusszal megyünk.
Az 1.6-os BlueHDi erőforrás 99 paciból álló ménese fáradhatatlanul tette a dolgát a közösen eltöltött 4 nap és 500 kilométer alatt. Ha elfogadjuk, hogy ez a motor nem arra termett, hogy megugorjunk vele a zöldnél, akkor gyorsan össze lehet vele barátkozni. Ráadásul amellett, hogy környezetkímélő(bb), még a fogyasztása is korrekt, a 4.4 literes átlag (tegyük hozzá, hogy bőven volt használva városban is) kitűnő, igazán takarékos a Cactus, ez köszönhető a start-stop rendszernek, amely észrevétlenül működik, és zökkenőmentesen reagál a pedálmozdulatokra is. Az ötfokozatú, manuális sebességváltóhoz viszont hozzá kell szokni, lusta egyes, rövid kettes és hármas, irtó hosszú négyes, és az utóbbi kettő közötti döntésképtelenség előidézése jellemző rá a leginkább.
Egy igazán formabontó autót ismerhettünk meg a C4 Cactus személyében, melynek egészen üdítő tud lenni a jelenléte és általánosságban pozitív képet alkotott magáról. Persze azért maradt benne néhány tüske, de egyik sem olyan szintű, hogy túlságosan megszúrjon minket, annak fényében meg főleg megbocsáthatóak, ha megnézzük a fogyasztási adatokat és az árcédulát. Őszinte leszek, megkedveltem a Citroën robotzsaruját, hiszen amellett, hogy roppant eredeti, vannak hasznos tulajdonságai is. Maradtak lehetőségek a konstrukcióban, de a 3.8 milliós kezdőárat nézve egy percig nem tudnék rá haragudni.
A tesztlehetőségért köszönet a Citroën Magyarországnak és a Fábián Kft.-nek!
Bense Róbert
