Suzuki Ignis GL+ Hybrid teszt – A törpe óriás

Idén éppen két évtizede, hogy 2000 -ben megjelent az Ignis a Suzuki kínálatában. Az első, még japánból importált generációt nagyon hamar, már 2003 -ban leváltotta a nálunk is ismert 2003-2007 között gyártott modell, amely a mai napig az utcakép része, jó ideig piacvezető szerepet betöltve itthon. Tíz év kihagyás után került a szalonokba a harmadik generációs Ignis, ami a 2015 -ös Genfi kiállításon bemutatott iM4 concept tanulmányautó szinte változtatások nélküli szériaváltozataként került gyártásba. A három Ignis generáció közül egyedül a második készült Esztergomban, a harmadikat ismét Japánból importálják.

Hűséges olvasóink már többször olvashattak az Ignisről, hiszen járt már nálunk a legegyszerűbb, alapfelszereltségű, a minden jóval ellátott GLX AllGrip, és a robotizált (AGS) váltóval szerelt változat is, most pedig a hybridet hoztuk el, közepes GL+ felszereltséggel.

Aki követi az autós világ változásait, bizonyára már hallott róla, hogy az egyre szigorodó szabályozás újra érezteti hatását 2020-ban, hiszen életbe lép az új, 95 g/km-es flottaszintű co2 kibocsátási határérték az EU-ban eladott új személyautókra vonatkozóan. Utoljára 2015-re volt meghatározva egy 130 g/km-es normaérték, amit a gyártók teljesítettek, sőt, túlteljesítettek, átlagosan 119,6 g/km-t értek el. A következő célérték a 2021-re vonatkozó 95 g/km, ami részlegesen már a 2020-as átmeneti évben is érvényes, emiatt a gyártók drasztikus, és drága megoldások bevezetésére kényszerülnek, ha az európai piacon jelen kívánnak maradni. Ezeknek a megszorításoknak a gyártók különböző megoldásokkal próbálnak megfelelni. Egyes gyártók az elektromos járművek elterjedésében látják a jövőt, így egyre több modelljükből kínálnak emissziómentes kivitelt is a meglevő modelljeik mellé, így csökkentve a flottájuk co2 kibocsájtásának átlagát, míg mások a downsizing -ban, részecskeszűrő alkalmazásában, és a háromhengeres motorok elterjedésében hisznek. A Suzuki, a Toyotához (akivel nem is olyan régen együttműködési megállapodást írt alá) hasonló utat választott, és az elektromos rásegítéssel működő benzinmotorok használata mellett tette le a voksát, és alakult át az európai piacon hybrid márkává.

Az új Ignist nevezhetjük a Suzuki első divatautójának is, formailag engem a japán kei car -okra emlékeztet, de valamennyivel nagyobb azoknál (3,7 méter hosszú), emellett SUV-s jegyeket is találunk rajta, ezzel egyedülálló ebben a méretosztályban. Az autóra szemből kimondottan jó ránézni, oldal, és hátulnézetből viszont erősen megosztó, nem lehet semlegesen nyilatkozni róla, vagy nagyon bejön valakinek, vagy elborzad tőle. Az viszont mindenképpen elmondható róla, hogy igazi, más típusokkal össze nem téveszthető a kocsi karaktere, sőt a Facebookon már magyar rajongói oldala is van a harmadik generációs Igniseknek. A már említett SUV-s, és kei car-os jegyeken felül a tervezők kicsit tisztelegtek az elmúlt korok Suzukijai előtt is, a vaskos C-oszlop Adidas-logóra emlékeztető barázdái az 1971-ben megjelent Fronte Coupé, majd később utódja, a Cervo jellegzetes formai eleme volt.

Aprósága ellenére meglepően tágas a kocsi, ehhez kellett, hogy felfelé építkezzenek a tervezők, úgyhogy a fejtéren már első ránézésre látszik, hogy elegendő, azonban a kasztni széltében már keskenynek tűnik. Talán éppen ezért lehet, hogy csak az alapfelszereltégű autók ötszemélyesek, de fix üléspaddal rendelkeznek, háttámlájuk 40/60 arányban dönthetők, a GL+ szinttől már csak két főre szabták a hátsó sort, viszont egy 165 mm-es sínen tologathatjuk a fele-fele arányban osztott üléseket a hátsó lábtér kárára, ezzel növelve az alapból 267 literes csomagteret. Ne sajnáljuk az ötödik férőhelyet, hiszen három felnőtt úgysem férne el itt, három gyerekülést pedig sokszor még nagyobb autókban is esélytelen egymás mellett elhelyezni. Az utastér négy felnőttnek kényelmes teret nyújt, 180 cm magas sofőr mögött ugyanekkora utasnak nincs oka helyhiányra panaszkodni.

A belső teret az olcsó kemény műanyagok uralják, de az összhatás mégsem komor, hanem a világos színű ajtó, és műszerfalbetéteknek köszönhetően kellemes, az összeszerelési minőség kifogástalan, nem mozog, nem zörög semmi. Egyedi, fiatalos formai megoldásokat kínál a műszerfal, a C oszlop kopoltyúi a középkonzol ezüstös színre fényezett alsó részén is visszaköszönnek. Egyszerű, de szép a műszeregység, szép a megvilágítás is, a vízhőfokmérő viszont hiányzik, egy piktogram világít, ha még nem melegedett be a motor. Az órák melletti információs kijelző több Suzuki modellből ismerős lehet, a szokásos információkon kívül itt tekinthetjük meg az üzemanyag szintjét, és a hybrid akku töltöttségét is figyelemmel kísérhetjük, azt is mutatja, mikor merre áramlik az energia és hogyan áll a töltöttség. A középen elhelyezett infotainment rendszer érintőképernyője, a Suzukikban már megszokott darab, hangzásán lehetne még mit javítani, de amúgy jól használható.

Az utóbbi hónapokban rengeteg helyen belefuthattunk a Suzuki marketing kampányába, ami büszkén hirdeti az új hybrid modelleket. Az Ignis esetében az 1.2 -es, 90 lóerős szívó benzinmotort egy 12V -os integrált indítógenerátor (ISG) egészíti ki. Ez tehát egy lágy-(mild-)hibrid rendszer, ahol egy plusz energiatároló akkumulátor van a hajtásban, de villanymotor nincsen, ezáltal kizárólag elektromos működésre nem képes az autó. Az ISG egy olyan generátor, ami indítómotorként is üzemel, gyorsitáskor besegít a meghajtásba, gázelvételkor pedig visszatölti az energiát a vezetőülés alatti akkumulátorba, éppen úgy, mint egy igazi hibridben, csak jóbal kisebb mértékben.

A négyhengeres, 1.2 -es motor meglepően széles fordulatszámtartományban dolgozik, 6000-es fordulatnál adja le a maximális teljesítményét és a 120 Nm forgatónyomaték is elég magasan, 4400-as fordulatnál érkezik, de az ISG közreműködése miatt mégsem muszáj túlságosan pörgetni. A váltásesedékesség jelző már 2000-nél javasolja a magasabb fokozatba kapcsolást az alacsony fogyasztás érdekében, ami a városi, és országúti szakaszokat tartalmazó teszt alatt 4,5 literre jött ki. Autópályán 130 -as tempónál a fordulatszámmérő 3500 körül mutat, ilyenkor a fogyasztás kissé 6 liter fölé emelkedik. Az ötsebességes kézi váltó hangolása kitűnő, könnyen, pontosan kapcsolható. Kormányzása direkt, apró mozdulatokra is pontosan reagál, a fordulókör mindössze 4.7 méter. Magas, 18 cm -es hasmagassága ellenére az Ignis kellően stabil, a kissé feszes futómű pedig szépen reagál az útegyenetlenségekre, magassága ellenére sem dől meg túlságosan a kanyarokban. A fékek is teljesen rendben vannak, pedig hátra csak dobfék jutott, de a mindössze 835 kg.-os kasztnit kellően lassítja.

 

Összegzésképpen, az Ignis egy jó helykínálatú kisautó, hiába szokatlanul rövid, a hybrid hajtásnak köszönhetően nemcsak takarékos, hanem környezetbarát is. Ára sem eltúlzott, a tesztelt GL+ felszereltségű változatért nagyjából 3,8 millió Forintot kell a kasszánál hagynunk. Ennyi pénzért többek között klímát, első ülésfűtést, LED-es fényszórót, sínen tologatható hátsó üléseket, és 16 collos könnyűfém felniket is kapunk.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Cégcsoportnak!

A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!

Teszt/fotók: Bitó László