Nissan Pulsar teszt – kategóriájában jeles
Hosszabb ideig ismerkedhettem a Nissan legújabb, Magyarországon nemrég megjelent üdvöskéjével, a Pulsarral. Találkozásunk ideje alatt pedig igen tapasztalatokkal gazdagodtam, hiszen felszereltségben, külső megjelenésben és árban is eltalálták a japán autót, amely az elkövetkezendőkben könnyen rést találhat magának az egyébként erősen telített piacon.
Régóta vártuk már a Nissan visszatérését a középkategóriás kompaktok szegmensébe, és a Pulsart jobban megismerve kijelenthető, hogy a hosszú szünet egy igen korrekt modell megjelenését eredményezte. Skoda, Renault, Fiat, Suzuki, márkák sorozata kínálja a vásárlóknak az elfogadható árú, napi használatra tökéletesen alkalmas autóikat, ezek között próbál újra helyet keresni magának a Nissan, és ha azt mondom, hogy nincs egyszerű dolga, nagyon finoman fogalmaztam. Ám a Pulsar kellemes járgány, tipikusan az a fajta, melyet könnyű megkedvelni és pillanatok alatt megtalálja vele az ember a közös hangot.
Bár erősen szubjektív vélemény, érzésem szerint a jelenleg piacon lévő, árban, kategóriában hasonló autók közül a Nissan Pulsar külseje az egyik legjobban sikerült. Kitűnően variálták a japánok a szögletes, valamint a gömbölyűbb formákat. Minden oldaláról modern, mégis autószerű látványt nyújt tesztalanyunk, hátulra kifejezetten illenek a sötétített ablakok, a v-alakban összefutó orr pedig nagyon gusztusosnak hat, érezhető, hogy érdemben foglalkoztak a dizájnnal. Beszállás közben azonban csalódáskeltő volt, hogy az ajtónyitó kis híján a kezemben maradt. Lötyög, szorul, éppen ezért nem is kötöttünk barátságot.
Viszont miután elfoglaltam a vezetőülést, egyből feltűnt a remek térérzet, illetve a műszeregységek harmóniája, ami – valljuk be – nem mindig volt a japán autók erőssége. Mind az ergonómia, mind az anyaghasználat hibátlan elegyet alkot, árkategóriájában legalábbis. A monotóniát megtörő, középen végigfutó, szálcsiszolt felület talán a Pulsar legjobban eltalált részlete, a középkonzolon lévő zongoralakk viszont sajnos már kevésbé eredeti. Jól mutat egy tévé esetében, azonban itt, ahol percenként nyomogatunk valamit, néhány pillanat alatt ordenáré ujjlenyomattengerré változik a fényes felület.
De ezen hamar átsiklottam, mivel azonnal elvonta a figyelmem a középső kartámasz és az alatta lapuló, feltűnően igényes kialakítású tároló. Néhány apróbb részlettől eltekintve teljesen elfogadható az anyagminőség. A helykínálatra sem lehet panasz, meglepő módon teljesen hátratolt első üléssel is elfértem “magam mögött”. A 385 literes csomagtér is megfelelő méretű, azonban a hátsó ülések nem síkba dönthetőek. Megjegyezném továbbá, hogy a magasra tolt farnak, és az ebből eredő apró hátsó ablaknak köszönhetően nem a legjobb a kilátás.
Felszereltség szempontjából egy jobban eleresztett tesztpéldányt kaptunk. Jár Start-Stop rendszer, illetve tempomat is, a multifunkciós kormány jobb oldalán lévő gombbal történő gyorsítás-lassítás is időről-időre el tud szórakoztatni, pedig már bőven nem új mutatvány. Az ülésfűtésnek a 40 fokban sok hasznát nem vettük, a kétzónás digitális klímának viszont igen, kaptunk továbbá sávtartó segédletet, illetve tolatóradart is, amit ugyan nem lehetett öt perc alatt megszokni és túlságosan kihasználni sem volt lehetőségünk, azonban utóbbi a gyűszűnyi parkolóhelyeknél bármikor hasznos lehet. A műszerfalra és a középkonzolra is jutott egy-egy digitális kijelző, előbbi leginkább a figyelmeztetésekre koncentrál, míg a 7 colos, központi érintő többek között a navigációért felelős. Szerencsére nincs túlbonyolítva, gyorsan meg lehet vele találni a közös hangot. A bluetooth-kihangosító szintén hibátlanul hozza a kötelezőt.
Az 1.2-es DIG-T benzinmotoros változat kellően dinamikus, akár városban, akár országúton használjuk. Abszolút ügyesen ugrik az amúgy 115 lóerős, turbós gép, ellenben a motorhanggal annyira nem voltam megbékélve, a zajszigeteléssel még bíbelődhettek volna egy kicsit, a pedálkezelés ellenben tökéletes. Mint ahogy a futómű hangolása is, elől MacPherson, hátul csatolt lengőkaros megoldást alkalmaztak, az úthibákat egyáltalán nem lehet érzékelni, pedig megkóstolt néhány kátyút a Pulsar. A start-stop rendszer gyorsan és zökkenőmentesen teszi a dolgát, a hatgangos váltó azonban kissé darabos, a kettes minden igyekezetem ellenére is makacskodott, és a műszerfali visszajelző is állandóan a felváltással vegzált, megjegyzem alaptalanul. Az elektromos szervokormányról azonban csak áradozni lehet, annyira emberi és jól eltalált, hogy simán megvett vele. Pont kellően puha, mégis “engedi” érezni az autót, a kormány tökéletes pontossággal reagál a mozdulatokra, kanyarokban is kezesbárány a Pulsar, élvezet vele a manőverezés. A végére hagytam a fogyasztást, városban 6 liter feletti adatokra számíthatunk, országúton 5 körül tartható az étvágya, nem fogja elfogyasztani a pénztárca tartalmát.
Tesztünk alanya számos fronton ideális autónak mondható, igazán megkedveltem, ha kell városi bevásárlóautóként, vagy családi szaladgálósként is helyt áll, hétköznapi helyzetekben nemigen lehet zavarba hozni. A Nissan igyekezete a részleteken is tetten érhető volt. Bár erős mezőnybe csöppent bele a Pulsar, minden esélye megvan arra, hogy – többek között 4,5 milliós kezdőárának köszönhetően – a kategóriatársak méltó ellenfele legyen.
Bense Róbert
