fbpx

Kis Lamborghini Gallardo történelem

Ha Lamborghini, akkor az emberek többségének fejében egy sárga sportautó jelenik meg. Valójában ez az a kép, amit a márka hosszú évek alatt beépített a köztudatba a Gallardóval, mely végül a cég történetének ez idáig legsikeresebb modellje lett.

BF-Performance-Lamborghini-Gallardo-GT600-1

A Jalpa utódja már jóval 2003 előtt ott lebegett a mérnökök lelki szemei előtt, ám az anyagi nehézségek miatt nem tudták megvalósítani elképzeléseiket. Aztán a kilencvenes évek végén jött a Volkswagen-csoport, mint megmentő, ezzel utat nyitva az új Lamborghiniknek. Öt évvel később érkezett az első Gallardo, amely a csodás külseje mellett árával is hódított, gyorsan kedveltté vált a sportautók szerelmeseinek körében.

A korábbi külsőből ugyan megőriztek valamennyit, de a szögletes élek többségéből gömbölyűbbek lettek. Elképesztő összhangban voltak a karosszéria részletei, s bár nem igazán hasonlítható mondjuk a szigorú Countach-hoz, kifejezetten szép, viszont határozott íveket kapott a Gallardo. Az 1165-1184 milliméteres magassághoz 4.3 méteres hossz párosult, súlya 1430 kilogrammtól 1570 kg-ig változott, modelltől függően, a coupé mellett ugyanis roadster is készült.

2d6db30e15_800

 Ám a külső csak a cukormáz, az igazi vadság a motorháztető alatt rejtőzködött. Az alap V10-es 500 lovas motor 4.2 másodperc alatt röpítette százra a Gallardót, végsebessége 309 kilométer/óra volt. 2005-ben jött az Gallardo SE, amely már 315 km/órával is képes volt száguldani, majd egy évre rá a Spyder, mely 520 lóerős erőforrást kapott. Még bikább változata 2007-ben érkezett, a Superleggera 70 kilóval „soványabb” volt az alapváltozatnál, részben szénszálas karosszériát kapott. Az 570 lóerősre húzott 5.2-es V10 motorral szerelt sportautó 3.2 másodperc alatt volt százon és 325 km/órás sebességig gyorsult. Itt gyorsan meg is jegyezném, hogy amennyiben az összes évfordulós/különleges kiadást felsorolnánk, kitavaszodna.

lamborghini-gallardo-lp-570-4-spyder-performante-02

Igazi sikertörténet volt a Gallardóé, 2007-ben közel kétezer darabot sikerült belőle értékesíteni, amely a mai napig rekordnak számít a Lamborghininél, három évre rá érték el a tízezer darabos határt, és majdnem napra pontosan egy éve jelentették be, hogy nem készítenek belőle többet. Ha azt nézzük, hogy az eddig elkészült Lambók közel fele Gallardo (összesen 14.022), nehezen érthető a gyártás beszüntetése, azonban a Huracán személyében méltó utód érkezett.

 Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb