fbpx

Hatalmas POLE siker után, második hely a Hungaroring záróversenyén

A Laptiming Kupával rajtolt a szezon a mogyoródi pályán, ahol a SOLUTION Racing pilótája Berta Benjamin is derekasan állta a sarat.

A Drexler Formel Cup és az FIA CEZ hungaroringi fordulója a pénteki szabadedzésekkel vette kezdetét. A három felmenetel alatt Benjamin szépen fokozatosan, több beállítási lehetőséget kipróbálva tört az élre.

 

Az Olasz Bajnokságtól eltérően ezúttal két időmérőt rendeztek. Szombaton két tized hátránnyal szorult a második helyre. A délutáni verseny rajtját remekül elkapva már az első métereken átvette a vezetést. Néhány kör után jöttek a lekörözések, ez kissé belezavart a tempójába és emiatt történt némi incidens is. Az elsőségért folyó csatározásban a szabályosság határait feszegetve Berta Benjamint ellenfele leszorította a fűre, ahol az autó némi sérülést is szenvedett egy szintkülönbség miatt… A következő körben az egyik lekörözöttel összeakadt az élen álló pilóta, emiatt piros zászlóval vetettek véget a futamnak. Annak ellenére, hogy az 1-as rajtszámot viselő autó ért be elsőként a parc fermébe egy apró sportbírói figyelmetlenség és a szabálykönyv értelmében a kiesett versenyző ölébe hullott az első hely, úgy, hogy az autóját a „dögszállító” hozta be… A boxutcában többen értetlenül álltak az előtt, hogy a leszorításért nem kapott büntetést az illető. Továbbá az is érdekes, hogy miért nem safety car mögött vagy dupla sárgával hozták be a mezőnyt a célba. Tudomásunk szerint a piros zászló nem feltétlenül volt indokolt, mivel a balesetben érintett pilóták az autóból kiszállva beszélgettek és egyik autó sem füstölt.

A vasárnapi időmérőt az utolsó körben javítva nyerte meg Benjamin, majd a futamon egy remek rajttal és szép védekezéssel szinte a teljes táv alatt az élen állt. Az utolsó körben, két kanyarral a leintés előtt ellenfele egy a szabályosság határait feszegető előzéssel átvette a vezetést. Benjamin a népes Olasz Bajnokságban szerzett rutinjával megint elkerült egy balesetet.

„A hétvége után rengeteg érzelem és gondolat kavarog bennem jelenleg. A hazai verseny minden versenyzőnek különleges, főleg, hogy ennek helyszíne a Hungaroring. A kilátogató szurkolók hatalmas erőt tudnak nyújtani. Kissé csalódott vagyok, hogy elbuktam ezt a két győzelmet, ugyanakkor azt is tudom, hogy az autósporthoz szerencse is kell… Másfelöl viszont rengeteg pontot gyűjtöttem így is. A Drexler Formel Cup értékelésében hatalmas csata folyik az első helyért, ezért fontos minden egység. Az FIA CEZ értékelésében viszont az első helyen végeztem. Ennek szellemében újult erővel és felkészülten érkezünk majd meg a Red Bull Ringre, (május 19-21) ahol a cél természetesen a dobogó legfelső foka.

Ezúton szeretném megköszönni az egész csapat munkáját, akik a szombati események után hajnalig dolgoztak az autómon” – Összegzett Berta Benjamin.

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb