Gyerekkorunk álomautója – pedálos Moszkvics

Ismerős a látvány, amikor meglett, negyvenes apukák ellágyulva toporognak egy régi, guruló fémdoboz előtt? Nem? Pedig egy pedálos Moszkvics könnyen képes hasonló transzba ejteni a gyerekkorból már rég felocsúdott felnőtteket. Olvass tovább és tudd meg, honnan indult a lábbal hajtható autó hódító útjára és mi van velük manapság!

Kevés menőbb dolog létezett a nyolcvanas években, mint a pedálos Moszkvics. Gyerekek százezreinek álma volt, hogy egyszer a karácsonyfa alatt találják majd a keleti játékipar dicső darabját. Persze a rendszerváltás gyermekei már az elektromos dzsipek/kisautók után sóvárogtak, ám ez talán nem is volt nagy baj, hiszen ahogy teltek az évek, a Moszkvicsok egyre drágábbak lettek, a patent állapotúak csillagászati árakon keltek el. Egy elsőgenerációs darabért ma már akár 200.000 forintot is elkérnek, azonban lehet vállalkozni lepusztultabb példányok restaurálásával. Ami biztos: ha a garázsban, melléképületben ott lapul egy pedálos, kötelező megtartani, hiszen anyagi értékénél már csak nosztalgiafaktora nagyobb.

A sikertörténet egészen az ötvenes évekig nyúlik vissza, ekkor készültek el ugyanis az első „gömbik”. A forma Olaszországból származott, de akkoriban nem túl meglepő módon, számos nyugati ötlet előbb vagy utóbb a szovjet tervezőasztalokon landolt. Ettől függetlenül bitang jól nézett ki újkorában egy ilyen gépezet, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az első lámpái még világítottak is! 1973-ban változott a forma, a gömbölyded kialakítást felváltotta a „kocka” karosszéria, valamint dudát és műanyag szélvédőt is kapott az új kivitel.

A kis Moszkvicsok a nagy testvérekéhez hasonló gyártósorokon készültek és bőven jutott belőlük más országokba is. A nálunk is kapható négykerekűek ára a hetvenes évek közepén 700 forint körül volt, ami meglehetősen nagy pénznek számított (csak szemléltetésképp: ekkor 3 forint volt egy liter benzin, egy gombóc fagyi pedig 1 forint). Érdekesség, hogy még kreszparkok is épültek, ahol a kicsik pedálos Moszkvicsokon tanulhatták meg a közlekedés alapszabályait. 1981-től aztán jött egy rövid átmeneti időszak, amikor az előző és a következő széria tulajdonságai egybemosódtak, majd 1984-ben megérkezett a harmadik generáció, az új modelleket egészen 94-ig gyártották. Ebben az időszakban viszont már erősen érződött a költségcsökkentés, számos alkatrészt műanyagra cseréltek, többek között a műbőr ülés is az „újítás” áldozatává vált.

Hogy mi lett a járgányok sorsa? Többségüket sajnos megette az idő, de szerencsére még manapság is sok lelkes gyűjtő van, akik időt és pénzt nem sajnálva kutatják fel a poros ovipadlásokon, vidéki papa pincéjében eldugott rozsdaette, hiányos példányokat, melyeket aztán nagy szakértelemmel és még nagyobb lelkesedéssel újítanak fel. Hála nekik, számos pedálos Moszkvics menekült meg az enyészettől.

Bense Róbert