Fiat Nuova 500 – nagy sikerű apróság

A Topolino utódjáról kevesen gondolták volna, hogy sikerszéria lesz, ám az idő Dante Giacosa elképzeléseit igazolta, hiszen 18 év alatt majd négymillió darab talált gazdára a kisautóból. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mivel érdemelte ki a nép szeretetét a Nuova 500, olvass tovább!

A Fiatnál mindig is értettek az apró járgányokhoz, mi sem bizonyítja jobban, hogy már a Topolino is szép számmal fogyott a maga idejében. Azonban az utódot nem lehetett sokáig halogatni, mégiscsak haladni kellett a korral. 1957-ben végre befutott a Nuova 500, mely 13 lóerejével, apró utasterével és meglehetősen mutatósra sikerült karosszériájával igyekezett hódítani. Valószínűleg az utóbbinak volt a legnagyobb jelentősége, Giacosának persze meg kellett küzdenie a sikerért, védőbeszédekkel próbálta népszerűsíteni az 500-ast. Még ő maga is elismerte, hogy az autó nem akart több lenni, mint egy tetővel rendelkező robogó, ami azért valamivel nagyobb kényelmet nyújt, mint a kétkerekűek. Mivel az olaszok kifejezetten szerették a kismotorokat, ez az érv nyerőnek bizonyult, és beindult a kétüléses, vászontetős kicsi Fiat szekere.

Azért nézzünk gyorsan az 500-as körme alá, ugyanis nem véletlen, hogy idő kellett az elfogadásához. A gyenge motor és a szegényes helykínálat mellett az összeszerelés minősége sem volt tökéletes, azonban az árát kegyetlenül elkérték a törpeautónak. Eleinte éppen ezért sokan a nagyobb 600-at választották, lényegében házon belül folyt a rivalizálás. A problémát felismerve a Fiat igyekezett kijavítani a hibát, méghozzá úgy, hogy a fapados 500-as kapott egy jobban felszerelt, négyszemélyes testvért is, mely a Normale névvel lett ellátva. Az olcsóbb, egyúttal spártaibb változat az Economica névvel, és barátságosabb árcédulával futott neki újra a feladatnak. A Normale egyébként kívül és belül is megújult, a karosszéria oldalára krómcsíkok kerültek, változtattak a műszerfalon, immár az oldalsó ablakokat is le lehetett engedni, de kapott plusz két lóerőt a motor is. A Fiatnál nem sokat ültek a tervezők a babérjaikon, hamarosan érkezett a Sport és a Giardiniera, előbbi az erejével, utóbbi pedig a praktikumával hódított.

Az évek során végül csak kiforrott a technika, sikerült eltalálni a vásárlók igényeit, ennek eredménye lett az F-széria, más néven a Berlina, melyet 1965-től 1973-ig gyártottak, és az ötszázas legnagyobb sikereit tudhatja magáénak. A Berlina előrefelé nyíló ajtót kapott, kevesebb krómdísszel látták el, ám sokkal letisztultabb lett a karosszéria. Olyan – akkoriban elismerésre méltó – extrákkal szerelték, mint a rendszámtábla-világítás, a gombos-kilincs, vagy éppen plexiablakos kilométeróra, ennél már csak a Lusso volt előkelőbb. Az F-sorozat új kuplungot, megerősített differenciálművet kapott, de a kipufogó-rendszerén is változtattak, valamint igyekeztek minél fürgébbé varázsolni. 1972-75 között a 23 lóerős Rinnovata volt az utolsó próbálkozása az ötszázasnak, amely ekkorra már meglehetősen elavultnak számított, hamarosan át is adta a helyét a Fiat 126-nak.

Talán ha valamivel korábban üt be az olajválság, és hamarabb sikerül kifürkészni az igényeket, még nagyobb hírnévvel vonulhatott volna nyugdíjba az 500-as. Ennek ellenére a legendás járgány, ha új köntösben is, de még ma is él, sőt, a 2007-től gyártásban lévő új ötszázas, – sok autóval ellentétben – sikeresen lovagolta meg a retro-hullámot, és a mai napig hódít.

Bense Róbert