Dodge Viper – ínyenceknek ajánlott
A nyolcvanas évek végén meglehetősen kevés sikerélmény érte a Chryslert, ezért gondoltak egy nagyot és belefogtak egy hamisíthatatlan amerikai izomautó tervezésébe, kivitelezésébe. Caroll Shelby szakértelmét segítségül hívva 1989 decemberére már készen is lett a prototípus, egy évvel később pedig döntöttek a sorozatgyártásról. 1992-ben a Detroiti autószalonon hivatalosan is bemutatták a Vipert, a többi pedig már történelem.
A kezdetben csak piros színben kapható Viper 8 literes V10-es motorral büszkélkedhetett, amit egy az egyben a Dodge Ramból emeltek át. Igazuk lett a marketingeseknek is, hiszen a sportautó népszerűsége gyorsan nőtt, az eladások igazolták a tényt: Amerikának szüksége volt egy „megfizethető” (50.000 dollár), modern hatású sportautóra.
Azonban a kezdeti öröm után sokaknak inkább teher lett a Viper. A vezethetőségével voltak problémák, hiszen hozzá nem értő kezekben könnyen elszabadult a 400 lóerős motor. Aki azonban tisztában volt azzal, hogy nem bevásárlókocsinak szánták az RT/10-est, annak sok örömöt tudott okozni a hatsebességes, 264 km/órás végsebességű „szörnyeteg”. Tudni kellett azt ám is a Viperről, hogy igen nagy volt az étvágya, 100 kilométer alatt bőven elfogyasztott 25 liter benzint. A kétajtós roadster első generációját egészen 1995-ig gyártották, a siker egyértelmű volt. Egy évvel később a második generáció már erősebb, 450 lóerős motorral, továbbfejlesztett felfüggesztéssel, kisebb súllyal jött ki, és az európai piacot is megcélozták vele. 2002-ben, a harmadik széria bevezetésekor már nagyjából 15.000 Viper szelte az amerikai (és az európai) utakat, ez a szám pedig egyre csak nőtt. Az új modell ismét erősebb motorral érkezett, valamint javítottak a futóművén, és a karosszéria formáján is változtattak. A negyedik generáció ennél is tovább ment, 600 lóerejével 3,5 másodperc alatt volt százon, és a fejlesztéseknek köszönhetően egyre kevésbé tört ki a kanyarokban. A kipufogót és az elektromos rendszerét jelentősen átszabták, ám hiába az igyekezet, 2009 novemberében a Dodge márka vezérigazgatója, Ralph Gilles bejelentette, hogy 2010-től abbahagyják a Viper gyártását. Fél év múlva ez meg is történt, nagyon jól mutatta a Chrysler-gyár nehéz helyzetét, hogy egy olyan modellnek kellett búcsút inteniük, amelyből 25.000 darabot értékesítettek 18 év alatt. Ahhoz képest, hogy egy viszonylag borsos árú autóról volt szó, ezek a számok egyáltalán nem csengtek rosszul.
A csődeljárás alatt álló cégóriás aztán mégis kilábalt a bajból (a Fiat 35%-os részesedést szerzett a Chryslerből), és 2012-ben megérkezett az ötödik generációs Viper, amely kinézetben leginkább az első szériára hasonlított, belül azonban jelentős változásokat eszközöltek. A 640 lóerős, 8400 köbcentis erőforrás 330 km/órás sebességig repítette az 1420 kilós gépet. Kapott elektronikus menetstabilizálót, négycsatornás blokkolásgátló fékrendszert, és növelték a karosszéria merevségét is. Utastere szintén jelentős fejlődésen ment keresztül, már-már a luxusautó kategóriát képviselte a középkonzolon található hét colos, testre szabható érintőkijező. Európában azonban mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha valaki egy új Dodge Vipert szeretne magáénak tudni, hiszen nagyjából 43 millió forintba kerül, ellenben az Észak-Amerikai árakkal, ott feleennyiből is kijön az izomautó.
A Viperhez képest magas árak egyébként meglátszanak az eladási adatokon is, emiatt a Chrysler tavaly úgy döntött, hogy kevesebbet gyárt a legendás sportautóból. Remélhetőleg valahogyan elérik, hogy ne jelentsék be végleg a típus megszüntetését, de ehhez mindenképp új távlatokat kell nyitni. Egy biztos, lehet, hogy a Viper kissé zabolátlan, sokat eszik és drágult, de hiányozna a palettáról az a kegyetlen őserő, amit mindig is képviselt.
Bense Róbert
