Dacia Duster teszt – őszinte félmosoly

Miért ez a teszt címe? Mert ezt a reakciót váltotta ki belőlem a Duster! Lehajtottam a földútra, és éreztem, ahogy enged az autóipar szigorú marketinggépezete, hirtelen megszűnik a márkák közötti versengés, és a presztízs sem próbál belenyomni az ülésbe. Egyszerűen csak kimentem vele kicsit a világból, majd alaposan összeporoltam, hogy aztán megállapítsam: nem csupán az én mosolyom volt őszinte, hanem maga a Duster is. Eleve jó hangulatban hoztam el tesztre a Daciát, útközben megálltam egy benzinkútnál, kifele jövet meghallottam a tévében a Kisváros főcímét, nosztalgiainjekció be, gondoltam is egyből, hogy Járai őrnagynak is biztosan tetszett volna a terepes. De jöjjenek a konkrétumok, hiszen azért volt nálam egy hétig a járgány, hogy alaposan megismerhessem.

A ráncfelvarrás előtti példányokkal szinte minden nap találkozom, semmi baj nincs a kinézetükkel, de valahogy számomra a frissített változat tűnt igazán belevalónak, már ami a külsőségeket illeti. Magabiztosságot kölcsönöz a Dusternek a hűtőrács, a széles, kissé lapos orr, persze a sötétbarna fényezés is rátett még az egészre egy lapáttal. Attól függetlenül, hogy kifejezetten jól mutat, természetesen nem ez a legmodernebb vonalvezetésű terepjáró a kategóriájában, de aki annyira 2016-ot akar, az inkább a SUV-ok között keresgéljen, ami persze már teljesen más kávéház. A Duster viszont egy céljármű, bár azért a Celebration kiadás jóval többet adott, mint az alapváltozat. Kívül annyit lehetett belőle észrevenni, hogy az első és a hátsó lökhárító-borítás, valamint a küszöbvédő, a tetősín és a visszapillantó is matt szürke színt kapott, a kipufogóvég pedig krómozott volt.

Az utastérben egyből feltűntek a kék biztonsági övek és ülésbetétek, utóbbiak fehér varrást is kaptak, a középkonzolról pedig a már korábbról ismert szürke elemek köszöntek vissza, tehát az összkép egyáltalán nem volt monoton. Az anyaghasználatot sem érhette különösebb kritika, nem zörögtek a beltéri elemek, egyben volt minden. Apró tárolókból is akadt bőven, a középkonzol felett/mellett, illetve a nyitható könyöklőben is elfért pár kisebb holmi, viszont a pohártartó csak jelképes volt. Egész erős felszereltséggel rendelkezett a tesztmodell, légkondi, tempomat, multifunkciós bőrkormány, tolatóradar, visszagurulás-gátló, kapcsolható összkerékhajtás, és szerencsére az elektromos ablak kapcsolói is oda kerültek, ahová valók, az ajtóbelsőre (talán még emlékeztek, a Sanderoban a klímapanel alatti gombok között kapott helyet). Érdekesség viszont, hogy az elektromos tükröket a kézifék alatti tekerővel lehetett állítani. Középen egy 7 colos érintőképernyő csücsült, amely kapott navigációt, kihangosítót, továbbá gyorsan és röccenésmentesen lehetett kezelni, ám sajnos túlságosan mélyre került, nem volt jó érzés lepillantani rá. Az ülések egyébként meglepően kényelmesek voltak, a vezetőoldalon viszont érdemes a magasságon állítani, a gyári beállítás alacsonyan volt, így kissé bunkerhatást keltett a Duster. A helykínálat – talán mondanom sem kell – az egyik legnagyobb erőssége volt, a védőtálcával ellátott csomagtartó alapmérete 408 liter (az elválasztó alatt a pótkerék lapult), és 1.57 köbméterig lehetett bővíteni.

Az 1.5-ös, 109 lóerős dízelmotor jól teljesített, erőművet azért nem kell várni (főleg nem Eco-módban), a Duster 13 másodperc alatt volt százon, végsebessége 168 km/óra (gyári adat). A hangszigetelésen szintén sokat javítottak, némi szélzaj azért időnként beszűrődött, de jóval csendesebbnek hatott, mint az elődje. A dinamikája rendben volt, igazán masszívnak érződött az 1325 kilogrammos Dacia, magasságához képest stabilnak bizonyult, futóműve ugyan nem finomkodott, de ezt bőven meg lehetett bocsájtani.  Terepen volt igazán elemében, ami nem is csoda, magassága 21 cm, első terepszöge 29.3, hátsó terepszöge 34.9, áthaladási szöge pedig 23 fokos. Húzósabb körülmények között a Lock üzemmód képes biztosítani a hatékony haladást. A hatgangos váltót szokni kellett, rövid fokozatok jellemezték, de pontos és jól használható volt. A fogyasztás kiemelendő, az 5.9 literes vegyes „étvágy” nagyon jó adatnak mondható, még úgy is, hogy a gyári értéket nem sikerült megközelítenem, persze hozzá kell tennem, hogy a tesztutak alatt bejártam minden bejárhatót, nyilván a katalógusban szereplő infók némileg megfontoltabb mérések alapján születtek.

Ugyan a tesztben szereplő kivitel már nem található meg a kínálatban, de a jelenlegi listán lévő árak is jól szemléltetik, miért lehet jó vásár a Duster. Az alap Access, 1.6-os, 114 lovas motorral 2.860.000 forintba kerül, a legdrágább, Exception változat, 1.5-ös, 109 lóerős dízel erőforrással is befér ötmillió alá, egészen pontosan 4.950.000 forintot kell érte fizetni. A két véglet között lehet még bőven válogatni, a 3 év, vagy 100.000 kilométer garancia azonban közös tulajdonság. Ár/érték arányban a Dacia Duster előkelő helyen szerepel, aki teheti, menjen el vele egy próbakörre, engedje el kicsit a márkafüggőségét, és az alapján alkossa meg véleményét.

A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek!

Bense Róbert