Citroën C4 Picasso 1.6 HDi teszt – családi buborék

A Citroën gömbölyű óriása már a második generációját éli, a korábbi szériát 2006-tól 2013-ig gyártották, már ez idő alatt is két kivitelben készült (C4 Picasso és C4 Grand Picasso néven – utóbbi a 7 üléses verzió). Most következő tesztautónk is ebből az időszakból származik, 2011-es gyártású, tehát már faceliftes C4 Picasso, mely a használt családi autók népes táborát erősíti.

Az autó formavilága elég szokatlan dizájnon alapul, oldalról nézve nagyon rövid az eleje és a hátulja, viszont az autó közepe hosszú és magas, pont emiatt egy picit aránytalannak tűnik az egész, de ennek köszönhető a bőséges helykínálat is – valamit valamiért. A krómszerű dekorelemek feldobják a külsejét főleg az oldalsó ajtóknál, a motorháztetőnél, a ködlámpa alatti résznél és a hátsó lökhárítónál a csomagtartó ajtaja alatt.

A hatalmas és legalább ennyire hasznos panoráma-szélvédőt is ki lehet emelni a sorból, viszont említésre szorulnak az oldalsó tükrök is, amelyek zárásnál automatikusan becsukódnak (alaphelyzetben), azonban a szóban forgó modellnél többször előfordult, hogy nem nyíltak ki. Ez kellemetlen helyzet, és balesetveszélyes is, ám a problémát gyorsan elhárították.

Az autó karosszériája korróziómentes, azonban rengeteg hajszálkarcot lehet rajta felfedezni, főleg a sárvédőknél és a kilincseknél. Az „A” oszlopnál sok kavics ütötte nyom van, és akad egy apróbb horpadás a csomagtartó ajtajánál is. Mindenesetre hét év masszív használat után ez még mindig egy teljesen vállalható összkép.

A külső paramétereket tekintve méretes példányról van szó, a maga majdnem 4,6 méteres (4590 mm) hosszával, az 1680 mm-es magasságával és a 2728 mm-es tengelytávjával. A tesztautó 1505 kilogrammot nyom, ám ez nem érződik rajta, az 1.6-os HDi motor megbirkózik a ráruházott feladatával és szépen cipeli a súlyos kilókat.

Tesztautónk belseje talán még érdekesebb, mint a külseje. A műszerfal szépen vonalvezetett, egyszerű és elegáns. A vezetőülésben ülve ami egyből kiszúrható, az a hatalmas középső műszeregység, két oldalán praktikus, felhajtható rekesszel és középen a digitális kijelzővel. Az első ülések deréktámasszal vannak ellátva, amihez még hozzátartoznak az állítható karfák, ezzel kiegészülve lesz igazán komfortos az utazás. A hátsó üléssort síkjukban tudjuk tologatni, az első székek támláján lehajtható mini asztalkák és hálós zsebek is találhatóak, ügyes megoldások ezek.

A fejtér az egész autóban bőségesnek mondható, a lábtér már hátul egy picit szűkösebb. A kétküllős kormány nem szokványos, rengeteg gomb van rajta két félkörben szétszórva, innen lehet vezérelni a rádiót, a tempomatot és a fedélzeti computert is. A kétzónás digitális klímavezérlő paneljét a műszerfal bal oldalára helyezték el a szellőző alá, ami helytakarékosság szempontjából egész jó megoldás. A középső visszapillantó fölött pedig még egy nagy látószöggel rendelkező gyerekfigyelő tükör is helyett kapott. A csomagtartó hatalmas, alap űrtartalma kereken 500 liter, de ha ez nem lenne elég, egészen 1.7 köbméterig bővíthető.

A C4 Picassonál összesen öt féle felszereltségi szintből lehetett választani (Collection, Dynamique, Endance, Exclusive, Tonic), tesztautónk a Dynamique osztályba sorolható, amibe beletartozik többek között az ABS, ASR, ESP, a már említett kétzónás digitális klíma, 4 db elektromos ablakemelő, illetve a lejtmenet vezérlő.

A motorpaletta 5 erőforrást tartalmazott. Benzinesből elérhető volt az 1.6 literes, 120 lóerős, az 1.8 literes, 125 lóerős és a csúcsot jelentő 2 literes, 143 lóerővel. Dízel oldalon pedig a 1.6-os HDi (112 LE), valamint a kétezres, 138 lóerős HDi változatok közül lehetett választani.

Tesztautónk erőforrása egy 1560 köbcentis, 4 hengeres, 8 szelepes, keresztirányú közös nyomócsöves dízelmotor, teljesítménye 112 lóerő, maximális forgatónyomatéka 270 Nm (1750-től 3600-as fordulatszámig képes leadni), 12,8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig 181 km/óra.

Ehhez a motorhoz egy 6 sebességes manuális váltó kapcsolódik, váltási sémája pontos, viszont elég hosszú úton jár. A pedálelrendezése kis túlzással teherautós érzetet kelt (lefelé nyomós), a pedálok méretei és a köztük lévő távolság nagyon szűkre sikerült. Az autó fogyasztása kimondottan kedvező, városban 5,5 liter (nyári melegben-klímával 6,6 liter), országúton 4,5-5 literből kijön, vegyes üzemben 5 litert fogyaszt 100 kilométerenként. A gyári számokkal majdhogynem tökéletesen megegyeznek ezek az adatok.

Vezethetőségéről elmondható, hogy nagy autóhoz képest különösen jó a kilátás, pörgős a motorja, jó a váltója, a fűtőműve elég lágy, franciásan kényelmes. A sebességfüggő szervokormány miatt kifejezetten könnyű az úton tartani. A nagy kasztni viszont már alacsony sebességnél is hajlamos a billegésre, és nagyobb sebességnél elég erős a szélzaj.

Alanyunk a második gazdájánál van (2013. nyarán vásárolták), jelenleg 180.388 kilométer van benne, a kopó alkatrészeken kívül az FAP adagoló tartály kiszakadt 160.612 km-nél, valamint az első stabilizátor rúd volt cserélve tavaly májusban, ezen kívül mást nem kellett még javítani, viszont a bal első keréknél fura pattogó-kattogó hangot lehet hallani, ami lehet toronycsapágy, vagy gömbfej probléma. Alkatrészekből azonban nincs hiány, szinte bármit meg lehet hozzá találni, az olcsókon át akár a prémium minőségig is.

Nagycsaládosoknak ajánlható, hisz hatalmas és kényelmes utastérrel rendelkezik, olcsó fenntartani és nagyon kedvező a fogyasztása. Ezeket a modelleket a mai használtautó piacon elérhető áron mérik, 1,6 millió forinttól indul és egészen 2,8 millió forintig lehet keresgélni motor/felszereltség függvényében.

Cikk: Lajos Zsolt
Képek | Videó: Kathi Imre,Kocsis Gábor