BMW 420d Cabrio teszt – krúzolni kerregős kabrióval?

Mindenki követ bizonyos elveket az autózással kapcsolatban. Én a következő filozófia mentén próbálom autós életvitelem vezetni: élményautót manuális váltóval, kabriót szigorúan benzinmotorral. A váltóra persze rögtön rá is lehetne cáfolni, hiszen az aktuális trendek is mást mutatnak, remek ellenérveket tudok én is mondani. Hangsúlyozom, ezek szimplán irányelvek. Egyszerűen csak úgy vélem, hogy a megfelelő autóban egy jóféle manuális váltóval való érzéki autózás hozzám közelebb áll. A kabriós kritérium már kicsit szigorúbb, hiszen egy 4 hengeres dízelnek mindene lehet, csak igazán szép hangja nem. Olyan illúzióromboló, mikor állunk a lámpánál és megtöri nyitott tetős sütkérezésünk nyugalmát a kerregés.  Persze, túl lehet élni, de valahogy nekem nem illik a feelinghez. És akkor egyszer csak kapok egy olyan élményautót, ami nyitott, dízel és automata. Vajon megtérek?

A rivaldafényben ezúttal egy 2014-es, 56 ezer kilométert futott BMW 420d Cabrio áll. 4 év és ekkora futásteljesítmény aligha hagy komolyabb nyomot, főleg egy prémium autó esetében, így nem egy klasszikus használtteszt-alany. Ugyanakkor a kabrió szezon beköszöntével, de még a nyaralások előtt remek tipp azoknak a tehetősebb embereknek, akik a műszerfal mögött szeretnének előbarnulni, majd a vakáción nagyokat krúzolni a naplementében, de mégsem szánnák a család teljes likvid tőkéjét egy új autóra.

Az F30-as kódnevű 3-as bevezetésével a németek szakítottak a hagyományokkal, miszerint a típus elérhető egyaránt 2 és 4 ajtós kivitelben. A kupé (F32) és kabrió (F33) modelleket felülpozícionálták, így jött létre 2013 nyarán a 4-es széria. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy végül ebből is készült 4 ajtós verzió Gran Coupe néven, de mi ezentúl szigorúan a nyitott tetős verzióval fogunk foglalkozni, mielőtt elvesznék a BMW féle karosszéria és típusvariánsok útvesztőjében. Szóval itt ez az F33-as 420d, amibe M-pakettel elsőre elég nehéz belekötni, már ami a külsőségeket illeti. Maximum a ma oly divatos, bár számomra kissé mainstream fehér árnyalat az, amit megjegyezhetnék, de azt hiszem beletaláltam a legszubjektívabb kérdéskörbe a szín bírálásával. Szóval csinos, meg kell hagyni. Ügyesen kitalálták az M-es opciót a márkánál, mert nagyon vagány kiállást ad a gépnek (nem mintha ne lenne szép mezei változatban) – mondjuk 2 millióért kell is valamit letenni az asztalra, hogy megvegyék, ugyanis ennyibe kerül a sportcsomag. Még szerencse, hogy használtan ennek messze nincs ekkora felára, máris van egy pontunk az autó mellett.

A külcsínről sok újat nem lehet mondani, hisz már régóta az utcakép részét képezik ezek az autók. A krómozott, formás vesék irányába szűkülő, szúrós tekintetet adó fényszórók, az ívelt, gusztusos dombborításokkal formázott gépháztető és a sportosított lökhárító visszafogott, de mégis dinamikus ragadozó tekintetet kölcsönöz a 4-esnek. A far ehhez képest egyszerű, megmaradt egészen elegánsnak, itt a lökhárító fekete betéte árulkodik a sportcsomagról, a kismotorról pedig az egy darab kipufogóvég. Nyilván dupla kályhacsővel brutálisabb lenne, de tetszik, hogy nem akar többnek tűnni, mint ami valójában. Jókat pedig így is lehet autózni vele, de erről majd később. Én jobban kedvelem a vászontetős kabriókat, de tény, hogy ez sok szempontból praktikusabb. Csukott tetővel sem esetlen,ráadásul rögtön kirajzolódik a C oszlopnál a klasszikus hokiütőforma az ablak végződésénél, mint ahogy azt a márkánál megszokhattuk.

Belül szokásos BMW belsővel találkozhatunk, a műszeregység kísértetiesen hasonlít a nem is olyan rég tesztelt, hasonló korú F10-es 5-öséhez. Jól áll neki, hogy még analóg. Ízléses a mutatókat körülvevő króm keret, a piros rovátkák és a belső piros körgyűrű pedig még sportosabb érzetet kelt.  A fordulatszámmérő körívének alsó része digitális kijelző, továbbá találunk még egy kis beépített képernyőt középen, ahol leolvasható számos adat az átlagfogyasztástól kezdve a futásteljesítményen át a hőmérsékletig.

Az M-es kormányt már istenítettem az említett 5-ösnél, itt is nyálcsorgatós a formája. A sportcsomag nem csak ezen, de az üléseken is tetten érhető, amik kiváló oldaltartást nyújtanak. Sőt, bevallom, saját méretemhez igazítva (tehát jól előre húzva) szinte már nehézkes volt az oldaltámaszoktól a beülés, bár a bőr belsőre is igyekeztem vigyázni – a sofőrülés jobb szélén látható néhány karcolás és horzsolás. Nyilván ez a rész kopik legjobban, már csak az említett okok miatt is, ezen kívül azonban abszolút újszerű a beltér, aminek komorságát ezüst fémbetétek dobják fel. Bezzeg ugyanebben a helyzetben, csak olcsó műanyag elemekkel a középkategóriában már mehetne a kályhaezüstözés, de szerintem ez egy csinos és minőségi beltér. Kedvenc finomságom az ülések kék varrása. Kell is, az ilyen részletek segítségével hálózzák be igazán a befogadót az autók.

A kényelem alapvető, jól kezelhető fedélzeti computer, van ülésfűtés – bár már nem kell, hála az égnek itt a jó idő, de egy igazi all-weather kabrióhoz nem butaság, amilyen ez is – automata váltó, elektromos állítású ülések és sorolhatnám, ez egy jól felszerelt autó. Azonban nem ettől lesz igazán jó az autózás (csak kellemesebb), hanem a motor-váltó-futómű kombinációtól! Nos, kezdjük az erőforrással. A 2 literes, 184 lóerős, amit 4000-es fordulatnál ad le, 1750-2750 fordulat között pedig 380 Nm nyomaték áll rendelkezésünkre. Kb. 1,7 tonnához kell is, súlyos darab a 4,6 méteres 4-es. Legalább méretes, így van 370 liter csomagterünk is. No, de visszatérve ennyi erő papíron 7 másodperces 0-100-ra elég, ami egész szép érték.

Kulturált a motor, alapjáraton kerreg egy kicsit, azonban meglepő volt, mennyire nem hallható és mennyire nem zavaró menet közben se lehúzott, se felhúzott tetővel a dízelsége. Nem tértem meg, de le a kalappal, ez teljesen vállalható, még komoly gyorsításokkor sem voltak kellemetlenek a beszűrődő hangok. A konstrukció meglepően pörgős, 5500-tól kezdődik a piros jelzés a fordulatszámmérőn, ennek megfelelően pedig szinte jó érzés kihúzatni (ami alapvetően nem egy dízeles tulajdonság), miközben már alacsony fordulaton is elég nyomatékos a gép. Nem lép brutálisat, de a már többször emlegetett F10-es BMW ugyanezzel az N47D20-as kétliteressel sokkal lomhábbnak tűnt. 100 felett persze a 4-es sem virgonc annyira, mint amennyire a kinézete sugallja, de jókat lehet vele előzni így is, ekkora teljesítmény igazából éppen elegendő és korántsem csalódáskeltő ehhez az autóhoz. Sőt, kikapcsolt kipörgésgátlóval még táncba is lehetne csábítani, egy-két erőteljes kikanyarodáskor érezhető volt, ahogy az elektronika megfogja a feneket, ami épp enyhe, de annál izgatóbb riszálásba kezdett volna. Szívesen kaptam volna el én, de tovább így sajnos nem jutottunk, igaz egy rapid randin ez talán nem is elvárható.

A 8 sebességes váltó egy remek pont, ráadásként a kormány mögötti fülekkel is kapcsolgatható. Ezt megint csak egy benzines, pörgősebb és nagyobb teljesítményű autóhoz választanám, de azt kell mondjam, nem volt értelmetlen a 420d esetében sem. Ami tetszett, hogy nem kellett félni attól, hogy szívó benzinesekhez szokottan szénné pörgetem majd (hisz ahogy mondtam, bírja a kiképzést és felül sem fogy el igazán), a váltó pedig elég gyors volt ahhoz, hogy úgy érezzük, mi irányítjuk a technikát. Nem szeretem az érzést, amikor csak egy kapcsolót húzogat az ember, ami másodpercekkel később bírja csak rá a fogaskerekeket a működésre. Túl illúzióromboló és vontatott, a BMW esetében azonban szó sem volt ilyenről. Végre egy hétköznapi gép, amiben lehetett élvezni a füles váltó adta örömöket. A legeslegjobb, mondhatni a lényeg azonban egyértelműen a futómű volt, ami kőkeményen támasztott be minden kanyarban, miközben feszessége ellenére nem rázott szanaszét engem sem utazás közben. Bár a kormányt nem éreztem különösen kommunikatívnak, nagyon pontos volt, a kerekek pedig minden esetben tapadásvesztést nélkülözve tették, amire utasítottam őket. Alulkormányzottságnak nyoma sincs, ha valami, akkor a futómű miatt lesz élmény ezzel az autóval igazán a haladás.

Ezzel a motorral leginkább a nyugodt, balatoni krúzolós szerepben lehet igazán önmaga a 420d úgy, hogy ha egy kis csapatásra adja mégis a tulajdonos a fejét, abban is élményt tud nyújtani. A futómű bármikor kész a tempós kanyargásra, a 2 literes motor pedig már erre a célra is épp elég, ráadásul lábtól függően 7-7,5 literrel beéri.  Kényelmes, stílusos kabrió a 4-es, ebben a konfigurációban is igazi élményautó, csak nem a fejletépős, gumiégetős fajta. Benzinessel lenne az igazi, de aki csak a feelingre és ésszerű fogyasztásra vágyik, nyugodtan válassza a 4 hengeres dízelt.

Nyitott tetővel jellemzően 8-9 millió körül kezdődnek az eladó példányok, általában jóval nagyobb futásteljesítménnyel, mint amivel a tesztautó rendelkezik. Alanyunk is új gazdát keres, jelenleg valamivel 11 millió felett várja a jelentkezőket. Nem kevés, de ha úgy vesszük, hogy egy vadonatúj 20d 15 millió környékén indul listaáron automata váltóval, amihez plusz 2 millió az M sportcsomag ára (további extrákról pedig még nem is beszéltünk), már nem is tűnik olyan rossz vételnek.

Bacsa Zoltán