Berta Benjámin: Remek második hely a hétvége első futamán
A szombati versenynapra mintha kicserélték volna az időjárást Imolában. A felhők maradtak, de esőnek nyoma sem volt, így száraz futamra kellett készülnie a TopJet FX2000 Trophy és a Drexler Formel Cup mezőnyének.
A rapszodikusan változó körülmények nem zavarták meg a SOLUTION Racing Team pilótáját, aki minden hátráltató tényező ellenére is nagyot villantott: Berta Beni az olasz bajnokságban és a Drexler Formel Cupban is egyaránt bezsákolta a második helyet. A fiatal versenyző az erős teljesítménye ellenére némileg bosszús is volt:
„A rajtom viszonylag jól sikerült, nem vesztettem pozíciót és harmadikként fordultam az első kanyarok után. Pár kör elteltével megérkeztek a nyakamra a frissebb technikák, és szélárnyékot fogtak rajtam, ennek hatására elvesztettem egy helyet. Nem csak az ellenfelekkel küzdöttem „jót”, hanem a sok safety car fázissal és az autómmal is. A hosszú egyenesekben hamar elértem a végsebességet, ilyenkor tiltásig pörgött a motor. Szélárnyékban még rosszabb volt a helyzet, de hogy pozitívumot is mondjak, a kanyarokban nagyon gyorsak voltunk. Örülök a második helyezésnek, mert úgy érzem, mindent kipréseltem az F3-ból, holnap is ez a célom. Szeretnék egy jó start után az élre kerülni, és harcolni a futamgyőzelemért, és megismertetni a nevem a helyszínen tartózkodó neves formula feeder istállókkal.” – értékelt Benjámin.
Az ifjú pilóta ugyanakkor csalódottságának is hangot adott, mégpedig a széria szabályzatának konzekvens be nem tartatása miatt. A helyszínen tartózkodó kollégáink szerint a versenyző aggálya jogos, a helyzetet leginkább úgy lehetne leírni, hogy az „egyenlőknél léteznek még egyenlőbbek”… A csapat a problémát természetesen hivatalos úton is jelezte a sorozat szervezői felé.