Audinátor – a százas széria története

Négy generáció, végtelen strapabírás, elképesztő eladási statisztikák, szivar, A6-előd. Mi jut eszetekbe ezekről? Hát persze, hogy az Audi 100, amely sok-sok éven keresztül uralta az európai utcaképet, és még ma is lehet látni bőven az utolsó generációkból.

Az Audi a hatvanas évek vége felé egyre többször bizonyította, hogy nem hiába van helye a prémium autómárkák között. Bár a 100 nem feltétlenül a luxusról, mindinkább tartósságáról és megbízhatóságáról volt híres, fontos úton vitte tovább a márka hírnevét. Az egész az évtized elején kezdődött, ekkor kezdték el ugyanis fejleszteni a százas szériát, mely aztán 1968-ban debütált, és indult negyedszázados hódító útjára. Az első generációt limuzin (kettő és négyajtós), valamint kupé formájában is gyártották, 1.8-as és 1.9-es motorral. 1976-ban, 827.000 legyártott példány után adta át a helyét a C2-nek, nem volt kérdéses, hatalmas sikert aratott az Audi 100. A második széria is sikeresnek bizonyult, az Egyesült Államokba és Ausztráliába is eljutott, ám sajnos a Coupé gyártása nem folytatódott, jött helyette az Avant. További újítás volt a dízelmotor, valamint a 170 lovas, 2100 köbcentis, öthengeres benzin erőforrás megjelenése. Jóval bővebb volt a motorpaletta, de egyéb frontokon is újított az Audi, a C2 a tengerentúlon már háromsebességes automataváltóval is elérhető volt. 1982-ig tartott az újabb aranykorszak, a 988 ezer eladott darabból 150.000 az Egyesül Államokban landolt.

A történet azonban nem ért véget, még ebben az évben megjelent a híres-neves szivar, azaz a C3, amely az Audi talán legnagyobb sikersztoriját tudhatja magáénak. Az új százast megválasztották az Év Autójának, ezt leginkább a parádés légellenállási tényezőjének köszönhető fogyasztáscsökkentéssel érdemelte ki. Egészen hihetetlen, hogy az Audi 100 TDI egy tank üzemanyaggal 4818 kilométert tett meg a Hockenheimringen, hatvan kilométer/órás sebességgel, ez igen combos rekord volt Európában. Fejlesztések sora következett, 1985-ben bemutatták a horganyzott karosszériát, ami tartósságát tekintve egyedülállónak számított, majd még ebben az évben érkezett a Quattro-összkerékmeghajtás.

A C3 meglehetősen biztonságosnak számított akkoriban, a procon-ten rendszer mellett 1988-tól légzsákot is lehetett rendelni a modellekbe. 1991-ben búcsúzott a szivar, helyét a negyedik, egyben utolsó szériának adta át, amely lényegében elődje alapjaira épült. A negyedik generációs százast már hathengeres motorral is szerelték, egy évre rá pedig jött a sportverzió, az S4, amely a névfrissítés előfutára is volt. 1994-ben zárult le a 100-as nagy korszaka, ám A6-ként tovább élt, ebben az évben néhány frissítés keretében az új modellnév sorába illesztették a típust.

Bense Róbert