Audi A6 Quattro teszt – méltóságból jeles

Tudom, tudom, tartozom még nektek egy A8 teszttel, annak a cikksorozatnak az előzményeit itt és itt olvashatjátok, ám most egy különböző, valahol mégis nagyon hasonló alany és történet bontakozott ki előttem. Nehéz lenne megjósolni hogy mi lesz a sorsa a mai cikkünkben szereplő Audi A6-nak, de az biztos, hogy pillanatnyi állapota az eddig futott 417 ezer kilométer tudatában jól mutatja, hogy milyen egy rendesen használt, de nem tekergetett, simliskedésektől mentes, ám messze nem tökéletes, egykoron 15 milliós, ma egy nullával kevesebbet érő Audi.

Fenékkel kifelé búslakodott a telep egyik sarki helyén a 2005-ös A6, vékony porréteg és néhány lehullott falevél jelezte, hogy nem két napja érkezett, és sanszos volt, hogy a következő gazdájára is még várnia kell egy darabig. Az előzőnél megtette, amit a négy karika viselése megkívánt, de meg is kapta, amire szüksége volt, aztán – valahol érthető módon – a volt tulaj leváltotta egy kedvezőbb fenntartási költségű, egyszerűbb autóra.

Az évi cirka 35 ezres futás valamivel az átlag felett van, igaz közepesen masszív pályahasználattal lazán összejön, de azért még mindig szeretjük azt hinni az ilyen modellekről, hogy kétszázezret ment, és vidéki orvos házaspár használta. Pedig nem ez a valóság, viszont egy nepper pont ezeknek a járgányoknak „tekeri vissza” a legszélesebb mosollyal az óráját. Hogy akkor mi a realitás? Normál életút mellett valami olyasmi, amit most itt a képeken láttok, a tesztben olvastok, és tudjátok mit? Nekem ezzel a 417 ezerrel, és a hibáival együtt is méltóságteljesebb, mint egy étolajjal végignyalt, fenyőfás-illatosítós, „koppanásmentes futóműves” sablonátverés.

Talán ezért volt az, hogy a használtautók tengerében pont rajta állt meg a tekintetem, és azzal a lendülettel táncba is hívtam. Úgy éreztem, hogy megérdemel még egy utolsó előadást a színpadon. Miután elvégezték rajta a szükséges cicomát, már nyoma sem volt a porlepte, magányos óriásnak. A fényezés 12 év távolságából is tükör, persze van néhány apróbb esztétikai hiba, meg a vonóhorog is kb. annyira illik rá, mint Swiftre a hátsó szárny, de akkor is, itt látszik, hogy milyen az, amikor egy autó minőségi gyári fényt kap.

Egy-két apróbb nyomódást, a küszöbön lévő horzsolást, és egy kis darabon, nem túl ügyes módon javítófestékezett részt leszámítva szép a külseje. Alig vannak felverődések, a díszelemek/krómok is sérülésmentesek, egyáltalán nem hat lelakottnak az összkép. A teszt alatt volt időnk tanakodni arról is, hogy kinek a stílusa volt ez a maga idejében, és arra jutottunk, hogy tipikus menedzserautó, sofőrösnek ott az A8 (korábban cikkeztünk is egy 2006-os kivitelről), viszont az A6 is elegáns, még ha egy fokkal szolidabb is a luxusfaktora.

Belül még jobb a helyzet, igaz egy pillanatra kikerekedett a szemem a gyári, méretpontos üléshuzat láttán, ami kissé már koszlott, és itt-ott  elvesztette feszességét, na de alatta a bőr jóformán új állapotában maradt meg! A kormánykerék is makulátlan, meg lennék lepve, ha nem lett volna védve korábban valamivel. Az előválasztó kar szoknyáján egy megveszekedett repedés sincs, a gomb kissé elkoszolódott, de ezen viszonylag könnyen lehet segíteni.

A fűthető ülések tartása és kényelme kitűnő, elöl mindkettő elektromosan állítható, mint ahogyan a kormány is. A lakkozott faberakások karcmentesek, a kárpitnak pedig csak egy nagytakarítás kell, de lényegében az összes beltéri anyag még mindig gusztusosnak érződik. A belső, akár a megjelenését, akár a felszereltségbeli funkcióit nézzük, túlzás nélkül hibátlannak mondható. A helykínálat elöl remek, hátul a tetővonal kialakítása miatt a fejtér kissé szűkösebb, de a 8 centi híján 5 méteres A6-ban egy percig sem kell kuporogva utazni, az 564 literes csomagtér pedig  – egy nem túl tágas nyíláson ugyan, de – lényegében minden hétköznapi pakolásra bőven elegendő.

A műszerfali köregységek között sokoldalú információs kijelző kapott helyet (ne feledjük, 2005-ben járunk), a középkonzolon pedig a Multi Media Interface (MMI) gomb/tekerentyűerdejével és képernyőjével találkozhatunk. Utóbbi meglehetősen jó betekintési szöggel rendelkezik, a rendszer pedig egészen gyorsan reagál, és egyáltalán nem nagy ördöngösség kitapasztalni a kezelését. A navigáció mai szemmel nézve is kellemes megjelenésű, részletgazdag, és pontos.

Tesztalanyunkban 3.2 literes, 255 lóerős, 330 Nm maximális nyomatékú V6-os dolgozik (a motorpalettán csak a 4.2-es, 335 lóerős V8 van fölötte), méghozzá ellentmondást nem tűrően, hiszen az 1.7 tonnás testet 7 másodperc alatt képes százra gyorsítani, a vége pedig valahol 250 körül lenne. A 9-10 liter körüli átlag az előbb felsorolt adatok fényében nem meglepő, bár többek között anno a burkolt alvázzal is igyekezték csökkenteni a fogyasztási értékeket. Hosszútávfutóból viszont sosem lesz boltba járós sprinter, vagy ha mégis ilyen célokra fognánk be, akkor ne lepődjünk meg, hogy 10 helyett 15 körülire ugrik az étvágya az A6-nak.

A motor ereje, dinamikája hibátlan, ugyanakkor a hatfokozatú Tiptronicon már erősen érződik a használat, a fokozatokat megtalálja, az átkapcsolásnál sincs gond, de alacsonyabb fordulattartományban, egyenletes terhelés mellett is érzékelhető némi rezonancia, illetve enyhe fordulatszám ingadozás. A kormánymű pontossága kifogástalan, méretei ellenére kifejezetten élvezetes terelgetni a négykarikást, minden apró mozdulatot érezni, szinte “súlya van” az irányváltoztatásoknak. A Quattro-hajtású A6 elöl négylengőkaros, hátul trapézlengőkaros felfüggesztést kapott, a stabilitása még mindig rendben van, de a bal elejéből kanyarodásnál halk, súrlódó hang jelzi a fáradást. Ezen hibák ellenére sem mondható széthullottnak az Audi, és különösebben azon sem lehet meglepődni, hogy költeni kell rá, egy 1.6 milliós, 12 éves prémiumnál pedig azt is tudjuk, hogy nem kétfilléres tételekkel fogunk majd szembesülni.

Kétségtelen, hogy ez az A6 hosszú évekkel ezelőtt átesett a csúcspontján, mint ahogyan az is, hogy a Föld-Hold távolságot már megtette, sőt, ha úgy vesszük, vissza is indult. De ha valaki rákölti, amit rá kell, akkor még simán visszaér a Földre. Jelenleg 1.4 és 3 millió között mozognak felszereltségtől és motorvariánstól függően az árak, nálunk leginkább a háromliteres, V6-os TDI-k mennek, a legerősebb, 4.2-es benzinesből csak mutatóban van a piacon.

A tesztlehetőségért köszönet a Suzuki Bartának!

Bense Róbert